Lónyai - Hatvany-villa, Budai Vár, Hunyadi János út

 

Ahogy a 16-os busz felkanyarodik a Várba a Clark Ádám térről, meseszép, még az itt lakók számára sem megunható panoráma tárul a szem elé: lábaink előtt hever a város. A kilátást egyetlen, ámde nem kicsiny épület zavarja csak: az úgynevezett Ybl-villa fehér tömbje. Az idelátogatók valószinüleg azt hiszik, szép felújítás eredménye a valójában vadonatúj, rejtélyes okokból zárva tartó palota, biztosan nemrég készült el – pedig már évek óta zárva, félkészen, látszólag gazdátlanul várja sorsa jobbra fordulását.

A háborúban elpusztult eredeti villát gróf Lónyai Menyhért, 1870-ben még pénzügyminiszter, 1871-72-ben miniszterelnök építette Ybl Miklós tervei szerint 1870 és 1872 közt. Az épület alapjai az 500 éves Aranybástyára kerültek, hiszen akkoriban nem kötelezte törvény az építtetőket előzetes ásatások elvégzésére. Mindez a Vár 1873-as rendezési terve elkészülte előtt történt, ekkor sem a város, sem senki nem szólt bele, hogy a gazdag és befolyásos Lónyai gróf hova és mekkora palotát épít. A miniszterelnök itt tervezte tölteni békés öregkorát, ám tervei meghiúsultak, amikor Kossuth titkára Csernátony Lajos támadta meg az országgyűlésben: „Kérdem gróf Lónyai Menyhért kormányelnök urat, nem épített-e házat, nem vett-e uradalmat akkor, amikor az ország deificitben van?” A gróf lemondott a miniszterelnökségről épp, hogy a palota elkészült, 1872-ben, és nem sokáig élvezhette terasza szép kilátását sem: 1884-ben, csupán 62 évesen halt meg.

A házat 1923-ban vette meg Hatvany Ferenc, a dúsgazdag cukorgyáros család műgyűjtő és festőművész fia, a két világháború közötti magyar képzőművészet mecénása. Övé volt a legnagyobb magángyűjtemény 1905 és 1942 közt Budapesten, 900 tárgy szerepelt benne. Köztük olyan nagyságok, mint El Greco, Cranach, Courbet, Renoir, Degas, Pissaro, Picasso, a magyarok közül Rippl-Rónai, Paál László, Munkácsy Mihály. A festmények mellett drága, értékes bútorok, szőnyegek, kerámiák, szobrok díszítették a házat – ami mindennek ellenére sem volt igazán barátságos. Thomas Mann fia Klaus Mann ezt írta naplójába 1935 októberi látogatása során:

„Délelőtt Hatvanyakkal megnéztem fivérük, Hatvany Ferenc házát. Inkább fényűző, semmint hangulatos. Néhány nagyon szép festmény. (Egy női arckép Manet-től, két bájos Renoir, Delacroix – lovak tág, romantikus tájban – Greco, Tintoretto, Pascin, Rodin)”.

A palotát a háború alatt kaszinónak használta az SS, mígnem 1944-ben telibe találta egy gyújtóbomba.

A mesés gyűjtemény a háború alatt szétszóródott: egy része különböző bankok széfjeibe került, részben a ma még éppen-hogy álló, romos Mauthner villába a Budakeszi útra. 1944 novemberében, Csánky Dénes, a zsidó műkincsek lefoglalásának biztosa már csak hatvannyolc alkotást talált a Hunyadi János utca 26-ban. Ezek nagy része azonban Hatvany saját festménye volt. 168 kép bujkált a Magyar Kereskedelmi Bank páncélszekrényeiben. Ezeket a szovjet hadsereg szabadította fel és vitte magával emlékbe. 1991-ben fedezték fel hollétüket Nizsnij-Novgorodban. A hajdani gazdag gyűjtemény Magyarországon maradt darabjai Courbet Birkózó című festménye és két Ingres-rajz, mindhárom műalkotás a Szépművészeti Múzeumban látható.

És újjáépült a villa. Ugyan se funkciója, se gazdája látszólag nincsen, így – már hosszú évek óta - csak az elhagyatott, üresen tátongó, jobb sorsra érdemes, mesés múltjukat szemérmesen titkoló budapesti házak népes táborát bővíti.

 

 

Nyugati Pályaudvar – Királyi Fogadóterem

A Nyugati Pályaudvar Budapest egyik leglenyűgözőbb látványossága. Messziről nem is látszik olyan lepusztultnak, amilyen a kicsit alaposabban, vagy egyszerűen közelebbről szemlélő számára egyértelmű, Gustav Eiffel alkotása tekintélyt parancsoló, mai, szomorú állapotában is megrendítő szépségű épület.

A pályaudvar elődje, az indóház 1846-ban épült és kora legmodernebb építészeti technikáit hasznosította: hatalmas vonatfogadó csarnoka 5 vágányt fedett. 27 méter széles, 142 méter hosszú épületet kell elképzelnünk, aminek legnagyobb hibája pont mérete, illetve elhelyezkedése volt: Egészen a mai Jókai utcáig húzódott, az új Nagykörút tengelyét átszelve, keresztben. A rohamtempóban épülő, újjászülető város vezetése ezért írt ki nemzetközi pályázatot egy új pályaudvar építésére. Az új épület kellett, hogy passzoljon a vadonatúj, elegáns Nagykörút stílusához és nyomvonalához is. A nyertesek August de Serres és Gustave Eiffel francia építészek voltak. Ők tervezték a régi milánói pályaudvart és a párizsi Bon Marché áruházat is, de mivel egyik épület sem áll már, a pesti Nyugati építészettörténeti jelentősége egyértelmű. Eiffel szerepe azért is érdekes, mert csak később, az Eiffel torony 1889-es megépítésével vált világhírűvé. Terveik alapján az építkezés 1874-ben kezdődött és 1877-ig tartott. Érdekesség, hogy mivel a régi és az új pályaudvar tengelye egybeesett, az új épületet a régi fölé tudták húzni, így az építkezés alatt az utolsó pillanatig zavartalanul használhatták a régi pályaudvart. (Élek a gyanúperrel, hogy ez ma, száz évvel fejlettebb technikával az Istennek se sikerülne. Sőt, fel sem merülne.)

Megépültekor a Budapesti Pályaudvar a maga 615 négyzetméterével az Osztrák Magyar Monarchia legnagyobb pályaudvara volt. A „nyugati” nevet csak 1891-ben kapta, és nem fekvéséről, sem az innen elérhető városok irányáról, hanem a név az építkezést finanszírozó vállalat nevére utal.
Az indulási oldal – ha szemben állunk – jobb oldalra került, ide épült az étterem, a váróterem, a jegypénztárak. Ez az oldal szélesebb, mint az érkezési, a baloldala a pályaudvarnak.

Itt rejtőzik az az ékszerdoboz, aminek képe azóta, hogy – bár sajnos röviden, csupán futólag – láthattam, felejthetetlen emlékként él bennem.
Ha az ember a koszos, mocskos Körútról a – ha lehet még – koszosabb és mocskosabb, ütött-kopott Nyugati bal oldali járdáján kifele kutyagol, a peron vége felé nagy, zöld ajtóra lesz figyelmes.

Az ajtó melletti lámpák tetején kis, kovácsoltvas korona. A kilincs törött, kopott, de így is míves, mérete impozáns. Az ajtó felett latin felirat. Az ajtó – természetesen – zárva. A MÁV „Nosztalgia” iroda kicsit se barátságos alkalmazottja lehűti naív reményeimet: majd ha az Orient Expressz érkezik, majd akkor kinyitják az ajtót. Érkezés előtt másfél perccel, és zárják is be rohanvást. Mikor lesz az legközelebb? Tavasszal. Így végképp igaz a 30éve kiadott, ócska kis vasúttörténeti kiadvány fellengzős írása, miszerint „a királyi fogadóterem messze földön híres.” Leginkább messze földön, mivel a magyar utazó nem is álmodhat arról, hogy valaha bekukkanthat a zárt, zöld ajtó mögé. Pedig érdemes. Lenne.

Az ajtó fölött felirat hírdeti a mögötte lévő terem „gazdájának” jelmondatát. Innen nyílik a Királyi Fogadóterem, amely a pályaudvar építésekor Ferenc József és Erzsébet királynő tiszteletére és személyes használatára épült. „VIRIBUS UNITIS” Ferenc József jelmondata, jelentése: „Egyesült erővel”. 1911-ben csatahajó épült ezzel a névvel, a Monarchia egyik kitüntetésének volt elnevezése, továbbá a Ferenc József alatt vert, latin feliratú pénzérmék peremirataként olvasható.

Amikor kitárul a kopott, öreg, zöld ajtó, a Nyugati mocskához szokott pesti embernek tátva marad a szája: neobarokk elegancia, érintetlennek tűnő falfestmények, freskók, gipsz stukkók, tükrök, csillárok, tökéletes arányok, tágas, mégis barátságos, elegáns belső fogadja a meglepett utazót.  A fogadóterem 3 helységből áll: a központi terem kandallója állítólag működni is képes, télvíz idején érkező illusztris vendégek számára állítólag be szoktak gyújtani benne. Innen nyílik az úgynevezett királyi tárgyaló, ahol a köztudottan munkamániás Ferenc József fogadta utazását megszakítva itt, a váróban az audenciára jelentkezőket. A harmadik terem az Erzsébet-terem. Lóhere formájú kicsiny szobát kell elképzelni, amit, hogy nagyobbnak tűnjön, körben tükrök díszítettek – és így van ez a mai napig. Innen nyílt a kert, ahol télen-nyáron ápolt kis park várta a magyarok kedves királynéját.

Egyértelműen olcsóbb egy ilyen ékszerdobozt zárva tartani, mint például felújítani, pláne rendben tartani, megbecsülni, neki funkciót találni, eredeti szépségében konzerválni, a nagyérdeművel megosztani, naponta megcsodálni, s mint büszkeségünket – joggal – az idetévedő külföldieknek megmutatni. Ezen gondolkodás híján várhatjuk az Orient Express érkezését. Vagy vehetünk rá jegyet, hiszen egyszerű pesti halandóként eléggé kijózanító stílusban zavarják el a naív érdeklődőt.

Következő Budavári Barangolás december 29

Sétánk a Budai Vár polgári negyedét fedi, utcáról utcára járva hallgatjuk meg a mesélő házak történeteit. Hogy hol rejtőzik Európa legrégebbi, gótikus zsinagóga-katedrálisának romja, melyik palota kertje alatt húzódik meg háborítatlanul és jeltelenül. Hogy hol koncertezett Bartók Béla Thomas Mann tiszteletére, vagy hogy hol tartottak „Karinthy paplant” a gyakori vendégnek. Vagy hogy mi történt a Hatvany család felbecsülhetetlen értékű könyv-, festmény- és porcelángyűjteményeivel, amelyek a háború előtt mind itt, a Várnegyed egy-egy palotáját ékesítették, vagy hogy hol állt a mesebeli kincseit rejtő Esterházy palota és mára mi maradt belőle. Lakott itt régen egy Romanov nagyhercegnő is, születésnapjára Beethovent hívták meg koncertezni. Szerb Antalt idézzük majd az Esterházy-palotabelsőről, Tormay Cecile-t a Zichyek otthonáról, Klaus Mannt Hatvany Ferenc házáról.

A séta rossz időben is indul. Találkozás délelőtt  10kor a templom előtt. Várható időtartam 2,5-3 óra. Ár: 2500.-/fő.

Mindenkit szeretettel várok.

Jelentkezés a következő Budavári sétára.

A turai kastély

Tura elkápráztat, meghódít, de legalábbis meglepi a pesti utazót. Budapesttől úgy félórányira kelet felé az utolsó, amit az ember a kietlen, szomorú Alföld közepére képzel, az egy francia reneszánsz kastély tökéletes, kicsinyített másolata.


A tulajdonos

A kastély építtetője Schossberger Zsigmond Hevesy György Nobel-díjas vegyészprofesszor nagypapája volt. Terménykereskedéssel alapozta meg tekintélyes vagyonát. Többek között az Országos Magyar KépzőművészetiTársaság igazgatósági tagjaként, elismert, bárói címet nyert üzletemberként vagyonához méltó nyári lakot tervezett építtetni az Esterházyaktól vásárolt turai uradalom központjában. Mintagazdasága fenntartásához bérmunkásokat alkalmazott, számukra tanyákat építetett. Az egyik ilyen tanyán Harasztpusztán ma is áll a báró alapította iskola, ahol Bartók Béla 156 népdalt gyűjtött 1906-ban.

Az épület és tervezője

Eredeti tervek nem maradtak fenn, a Schossberger család egy késői leszármazottjától hangzott el először a feltételezés, miszerint a kastély tervezője a XIX. század egyik, ha nem a legnagyobb építésze: Ybl Miklós. Ugyanakkor Ybl Miklós szakértője – unokaöccsének fia - Ybl Ervin sem volt meggyőzve arról, hogy valóban az Operaház tervezője lehetett Tura építője. Az épület látszólag szorosan követte a megrendelő elképzelését, túlságosan is, egy szuverén sztárépítész harmóniára törekvő, kiegyensúlyozó stílusához képest.

Kétségtelen a hasonlóság az Operaházzal, ami nagyjából ugyanakkor épült, mint a turai nyári lak. Ez lehetne ellenérv is, hiszen az Operaház elhúzódó építésekor Ybl már nem volt fiatal, bár – a huszadik század technikai segítségeinek hiányában különösen elképesztő mennyiségű tervet mondhatott magáénak – nehezen tűnik kivitelezhetőnek a párhuzamos munka.

 

Ellenérv még a korabeli sajtó vezető orgánumának, a Vasárnapi Újságnak riportja 1885-ből. Bukovics Gyuláról, mint az Országos Kiállítás erdészeti pavilonjának tervezőjéről jegyzi meg:„Pompás építménye még a Turán épített kastély […]”. Ha ez nem lett volna igaz, Ybl is, Bukovics is tiltakozhatott volna, ennek azonban semmi nyoma. Ybl és a második vonalbeli építésznek számító Bukovics Gyula jól ismerte egymást: Bukovics egyike volt Ybl építésvezetőinek, építészirodájának alkalmazottja volt, míg 1876-ban saját irodát nem nyitott. Rengeteget tervezett az akkor születő Sugár – ma Andrássyúton. Ő jegyzi a 16-os, a 27-es, 45-ös, a 87-89 –es és a 92-94-es számú Kodály-köröndi házakat, de a 113-as, 118-as és a Sugárút 119-es számú ház is az ő nevéhez köthető. Főműve pedig a Kossuth téren álló Földművelődési Minisztérium. Lehet, hogy Schossberger Zsigmond figyelmébe valamelyik elégedett sugárúti megrendelője ajánlotta Bukovicsot, de az is lehetséges, hogy a gazdag kereskedő elsőnek Ybl Miklóst kereste meg, és ő ajánlotta be fiatal kollégáját.

Tanulságos megfigyelni a Kodály köröndi Bukovics-házakat is. Egyértelmű a hasonlóság ezen házak díszítései és a turai kastély némely elemei közt. Már a korabeli kritika szerint ezek a legkevésbé sikerült sugárúti bérházak. A92-94-es számú bérpalota magas talapzaton álló oszloppár által tartott terasza pont úgy néz ki, mint a turai Schossberger-kastély oldalbejárata. Ha valóban Ybl tervezte volna Turát, vajon miért is másolta volna le a vadonatúj Andrássy út leginkább kritizált épületének bármely részletét is? A másik szembetűnő hasonlóság a másik köröndi bérpalota, a 85-87-es szám –egyébként műteremnek épült – tetőpavilonjai és Tura télikertjének teteje közt lelhető meg. Ismét valami, ami értelmetlenné teszi bármely más építész nevének említését Bukovics Gyuláén kívül.

A minta

A turai kastély franciás stílusát figyelve meglepő fordulat, hogy a követendő példa nem francia, hanem angol. A szintén polgári származású, ám a Schossbergereknél jóval vagyonosabb és híresebb Rothschild família buckinghamshire-i Halton House elnevezésű kastélya – mely ma (újabb meglepő fordulat) a Királyi Légierő tulajdona - 1881-1883 közt épült. Schossberger feltételezhetően nagyra tartotta az Európa-szerte ismert, vagyonos kereskedő családot, vadonatúj otthonukról pedig vélhetően valamilyen korabeli, de ma már nem ismert illusztrációból értesülhetett – hacsak nem személyesen látogatta meg. Az angol ház nem olyan játékos, mozgalmas épület, mint Tura, viszont visszaköszön a főépület folytatásaként kápolnaszerűen megépült, hangsúlyos-hangulatos télikert, ami ugyanúgy lóhere formájú, csak üvegtetős, valószinüleg sokkal költségesebb megoldással, mint Turán a hagyományos építésű tető.

Az utolsó „jogos” tulajdonos Schossberger Viktor és Klára voltak. Viktor munkaszolgálatosként halt meg 1938-ban, húga Klára 1945-ben kijutott Angliába, Sir Tangye Bazil feleségeként halt meg 93 évesen.

A magára maradt kastély sokáig a szovjet katonák szálláshelyeként sínylődött, majd kórház, később évtizedekig iskolaként amortizálódott. A rendszerváltás óta sok, nagyrészt hálátlan tulajdonost élt túl a - szerencsére annak idején kiváló minőségben megépült – turai kastély.

Mai gondos tulajdonosaa belépőkön túl filmforgatások helyszíneként próbálja a kastély egyre égetőbb felújítását finanszírozni, hatalmas erőfeszítéssel, értő kezekkel, látványos eredményekkel.

Szellemes programokkal igyekszik Turára csábítani a szép kastélyok látványában-látogatásukban örömüket lelő pestieket. Ajánlom mindenkinek szeretettel legújabb lehetőségként a kastély honlapját: http://www.turaikastely.hu/informaciok/nyitvatartas.html.

Forrás: http://epa.oszk.hu/01600/01615/00003/pdf/20sisa_jozsef_265_276.pdf

http://www.turaikastely.hu/bemutatkozas.html

A Déli Vasút Kávéház

A Széna tér felöl érkezve a Déli Pályaudvarral szemben bal kézre, az Alkotás út és aSchwartzer Ferenc utca sarkán állt a Déli Vasút Kávéház. Előbb pár szót a környékről: Az Alkotás út neve nem a szocializmus vívmánya, nagyon nem…

Haydn látogatására és koncertjére emlékezik, amikor József nádor meghívásának eleget téve, a nádor fiatal felesége Alexandra Romanova nagyhercegnő születésnapja tiszteletére a bécsi bemutató után alig egy évvel itt Budán vezényelte a Teremtés oratóriumot, a korabeli fordítás szerint Alkotás oratóriumot…. Schwartzer József (1818-1889) pedig a magyar tudományos elmekórtan megalapozója volt, orvos, ő vezette a mai Onkológiai Intézet helyén álló első magyar elmegyógyintézetet. És, ami még érdekes, az ő kezdeményezésére kezdték fásítani a Gellért- hegyet. Schwartzert nagyra tartotta a szakma, de Ady például egy életen át rettegett kórházától, megfogadtatta barátaival, hogy akármilyen beteg lesz, oda soha nem viszik be… 

A Déli Pályaudvar kávéház rendszeres vendége volt Ady Endre. Erre így emlékezett az akkori tulajdonos: „Annyira szeretett mulatni (…) annyira leitta magát, sokszor mondtam is neki: „Nézze, én üzletasszony vagyok, és azon vagyok, hogy minél többet fogyasszon a vendég, de már inkább elveszteném azt az egy-két üveg pezsgőt, csak ne rúgna be, csak menne már haza!”

Az utóbbi időkben játékbolt volt a kávéház helyén, aztán „turi” rongyáruda, most egyik fele bank, a másik, a nagyja üres, gazdátlan. Hol van már a kávéház? Nyomokban sem…

Ha érdeklik a részletek, a legendák, a színek, a lélek a falak mögött, várom szeretettel városjáró budai és/vagy pesti sétáim egyikére, hogy meghallgassuk együtt, amit a házak mesélnek.

Bajza utcán sétálva...

Az Orosz Föderáció Kereskedelmi Képviselete épülete 1902-ben épült Lederer Artúr megrendelésére Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján. A különös épület már építésekor felhívta magára a szakma és a város figyelmét. Lyka Károly művészettörténész a „Művészet” folyóirat 1908-as számában a következőket írja a házról:
 

„Bérház is, palota is. (…) A háromemeletes épület egyik része a háztulajdonos külön kis palotája, a másik része finoman kiképzett bérház. A bérház alaposan kinőtt a sablon keretéből: megépítését a fantázia és a tehetség, a tudás és az ötlet vállalta feladatául.”

Valóban, az épület valójában kettő egyben: egy főúri rezidencia, és egy bérlakások céljára épült, elegáns, a kor minden kényelmével felszerelt bérház. A bérház kapuja az Aradi utcai homlokzaton van, a magánpalotáé a Bajza utca felöl. A két házrész a második emeleten olvad egybe.

Különösen szerencsés kivétel ez a ház abban is, hogy a ház tervezői kapták a feladatot, hogy a palotabelsőt is megalkossák. A háború előtt épült lakások szíve, a hall például barnára pácolt fenyő burkolatot nyert, fölé kékeszöld selyemtapéta került egészen a gipsz-stukkós mennyezetig. A csarnokból széles tolóajtó nyílt az ebédlőbe. Itt bronzfényben úszott a tér: bronzveretes tölgyfa burkolat díszítette a falakat, a világítást „nemes művű” bronzcsillárok szolgálták, a faburkolat fölött sárga szövetkárpit volt, a márvány kandallón Ligeti Miklósnak, Anonymus szobrászának bronzreliefje.

Az „úri szoba” ezüstben pompázott a fénykorban: ezüst veretes bükkfa könyvespolcait ezüstözött lámpák világították, a háttérben a szintén ezüstszürke szövetkárpit fedte falakkal. A szalon maga a fény: a mennyezet gipsz-stukkója arany díszítésű, a falakon sárga márvány-és szövet burkolat.

A Lederer család vidéki birtoka, a pesti luxus anyagi fedezete mintegy 11 ezer katasztrális holdon helyezkedett el Bácskában, Csókán, illetve 4 ezer holdon Pusztakengyelen, Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Csókán, a Vajdaságban mintagazdaságot vezettek, akik még emlékeznek rájuk, földi paradicsomként emlegetik a birtokot, ahol öröm volt élni, és ahol tisztes megélhetést biztosító munkát jelentett a Lederer család szolgálatában dolgozni. Lederer Artúr jó barátja volt Csók István. 1934 és 1944 közt Csók minden nyáron náluk, Csókán, illetve Pusztakengyelen nyaralt, de Pesten is összejártak, hiszen a Bajza utca 42. nem esett messze Csók István pesti műtermétől. Pusztakengyeli tartózkodásának mintegy 20 Csók-képet tulajdonít a művészettörténet.

Lederer Artúr gyűjtött is festményeket, Munkácsy Mihály, Fényes Adolf képei szerepeltek magángyűjteményében. Családja portréit is Kernstok Károlytól rendelte meg, de Kernstok készítette a Bajza utcai ház legbecsesebb ékét: a legfelső emeleti homlokzati mozaikreliefet. Alakjai a vakolatba vannak berakva”, a vakolatháttérben tompított arany hullámzik. Lyka Károly írta a mozaikdíszítésről:

„Talán a festészetnek visszatérése a maga régi, eredendő, egyedül igaz értelméhez.”

Kernstok Károly mesés mozaikja csodával határos módon mind a mai napig épen, szépen megmaradt, csak fel kell emelnie a tekintetét a Bajza utcán járókelő, fáradt pesti sétálónak, hogy észrevehesse, mennyit gazdagít napjainkon a város, és annak mesélő házai.

Kedves Olvasó!

Ez a blog régi budapesti házakról szól. Írója idegenvezetőként tengeti életét immáron 15 éve, de az öreg, kopott, díszeitől gyakran megfosztott, csak az értő szemekkel szépnek látható házak iránti szeretete sokkal régebbi. 

Állandóan házakat, ablakokat, teraszokat bámulok, fényképezek, megcsodálom, ha egy balkon tele van virággal, ha egy megmaradt metszett, színes üveg ablakot, mívesen kovácsolt korlátot látok. Megérintem a korlátok sima fáját, a megmaradt falburkolatot,  ablakpárkányokat, megcsodálom a homlokzatok díszeit. 

Érdekel, kinek, minek épültek, és milyenek voltak, amikor még érdekelt mindenkit, milyen szép ez a város. Amikor még éltek a kávéházak, vendéglők, amikor még pezsgő társasági életéről volt híres Budapest. Amikor még volt gazdája a városnak, a háztulajdonosok tisztán, barátságosan tartották a házakat, a járdákat, a kávéház küszöbétől a kéményekig mindennek volt arca, stílusa, gondos vigyázója. Amikor még otthonos volt ez a város, kávéillatú és – elképzelésem és olvasmányaim szerint – sokkal zöldebb, barátságosabb és egészen biztosan élhetőbb is volt, mint most.

Blogomban régi, nagyrészt a második világháború előtt épült, de még most is látható, bár időnként nehezen felismerhető házakról írok. Megszólalnak a falak, és regényes történeteket mesélnek az arra figyelő kedves érdeklődőnek….

Megcsodálja néha, milyen gondosan, részleteiben milyen mestermunkaként épült 1-1 pesti – vagy éppen budai – ház, ami a mindennapjainkhoz tartozik, és amikről tulajdonképpen semmit nem tudunk? Amennyiben érdeklik a részletek, amelyek sem útikönyvekben, sem tankönyvekben, de talán még nagymamáink családi történeteiben sem voltak benne, várom szeretettel budapesti városjáró sétáimra.