Keresés ebben a blogban

2015. május 16., szombat

Nádor utca 36

Na, ezzel a házzal is régóta szemezek. Vagyis inkább a kapujával. Kovácsoltvas, kicsit
szecessziós, kicsit mégse, ovális virágözön, szürkére festve, reménytelenül lerohadt állapotban.
Pedig a hely frekventált, gyakorlatilag az ország szíve, az Országháztól lépésnyire. A kapu fölött
mintha hímezve lenne, matyóra hajazó vakolatdísz várja hősiesen sorsa jobbra fordulását. Napi
szinten látom, és bár sok benne az iroda, évek teltek el, mire végre nyitvatartási időben, gyalog
jártam arra, és be tudtam surranni. Szokás szerint leesett az állam.


A padló. A kilincseken kívül a legbeszédesebbek a padlóburkolatok, legtovább, hősiesen
érintetlenül megmaradók, mesélők….kivéve persze intenzív rombolás esetén. Esetünkben
ittfelejtődött a napsárga kövezet, a félsötétben felragyog, ahogy az elképedt látogató beesik –
már aki az ilyesmit észreveszi. Tovább kicsit angolos előtér, mi meglepően kicsi, szűk, de
díszlépcső-gyanús lépcsőházba fordul.

És lőn. A levéltári, réges-régi tervek szerint ez a ház 3 lépcsőházzal épült, 2 a bérháznak, fő és
cseléd, és egy dísz, ide. Egyik homlokzata, (ez) a Nádor utcára, a másik a Garibaldira néz. Onnan
a bérház nyílt, innen a székház. És aki felmerészkedik a díszlépcsőn, megcsodálhatja egy rég
eltűnt nagyvállalat kovácsoltvas kézjegyét: az ovális rácsdíszen Rimamurányi-Salgótarjáni
Vasmű Rt. neve díszeleg.


Értelemszerűen a virágzó kommunizmusban született pesti polgárnak semmit sem mond a név,
így hát vadászni kénytelen. :)

A Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. az ózdi, salgótarjáni és környékbeli vasművek
összeolvadásából született 1881-ben. A fúziót a Tudományos Akadémia tagja, a sokoldalúan
tehetséges „vasgróf” Andrássy Manó szorgalmazta 1875-ben, ’81-re lett meg a Wiener Bankverein
tőketámogatása, és így születhetett meg Nagy Magyarország nehéziparának egyik zászlóshajója.
Túl azon, hogy az 1880-as évektől évtizedeken át munkát adott Észak-Magyarország ma
munkanélküliséggel küzdő régiójának, a századforduló környékén az ország nyersvas
termelésének és acélgyártásának közel 44%-át produkálta az akkori becenevén „Rima”-ként
ismert vaskohászati mamutvállalat. Ezzel a cég az ország és az iparág harmadik legnagyobb
vállalata volt. Érdekes még, hogy a cég elnöki pozícióját 1892-1902-ig, miniszterelnöki
kinevezéséig Tisza István töltötte be.


De Salgótarjánból nehéz volt a kapcsolattartás a minisztériumokkal, külföldi képviseletekkel,
ezért a vállalat vezérkara egy budapesti székház megépítése mellett döntött. Így épülhetett meg
a vadonatúj Országház szomszédságában a Nádor utcai vezérigazgatóság, és, ugyanazon a
telken, a székházzal egybeépülve a vállalat nyugdíjalapját gazdagító bérház. Ide költözött 1900
-ban az ujjászervezett vezérigazgatóság, és a műszaki igazgatóság a már itt székelő kereskedelmi
igazgatóság mellé, orvosolva a vállalat addigi vidéki elszigeteltségét.
 

A cég, ahogy az egész ország erősen megrogyott az első világháború után, a trianoni döntés
elvette a felvidéki lelőhelyek és piacok nagyját. De már 1929-re Magyarország nyersvas
termelése a világon a 19., acéltermelésével az előkelő 17. helyet foglalta el, megelőzve ezzel – mai
szemmel hihetetlen módon – Hollandiát, a dél-amerikai országokat, Kínát, Ausztráliát, és kétszer
annyit termeltünk, mint Norvégia, Finnország, Románia és Jugoszlávia együttvéve. (!!)

A második világháború utáni évtizedekben a szándékos, módszeres sorvasztás mára már megszokott
módszereivel, sok év kitartó munkával sikeresen, nyomtalanul tűntették el a fejlődést,
szorgalmat, pláne tehetséget hagyományosan üldöző erők, így a Rima nyomtalanul eltűnt a föld
színéről, emléke, a salgótarjániak kiváló honlapjának hála (www.tarjanikepek.hu) halványan, de
pislákol.

A budapesti székházban ma többek között az ötödik - az ország egyik leggazdagabb - kerületi önkormányzatának valamilyen városüzemeltetési irodái vannak, akiket láthatóan egyáltalán nem zavar a meseszép, jobb sorsra érdemes, frekventált helyen álló épület látványosan ramaty, méltatlan állapota. Eséllyel észre sem veszik. Kár.
 
Forrás:
Budapest Történeti Levéltár

 

2015. május 1., péntek

Mókusok a Móriczon


Mókusokat láttam ma a Móriczon. Nem, nem ittam előtte semmi tudatmódosítót, teljesen rendes mókusok voltak, és – tisztességes mókusoktól elvárható módon – játszottak önfeledten.

Persze nem igaziakról van szó, kőbe vannak faragva, és úgy 100 éve játszanak kitartóan a zordon Körtér lehajtott fejű gyalogosainak feje fölött. A legutóbbi felújításnak köszönhetően ismét hófehér (vajh’ meddig?) kőből faragottan, egy gondosan díszített, szép, öreg ház falán, az emelt fejjel,  a szépre mindig nyitott szemmel közlekedő pesti polgár örömére.
 
A mókusos ház címe Móricz Zsigmond Körtér 1. Érdemes földbe gyökerezni a bejárat feltehetően Zsolnay gyár készítette csillogó, szivecskés keretdíszei előtt, amik a váratlan, így a házba bejutni képtelen látogatót is megörvendeztetik.

 
A bejárati ajtóra tapadva belül vélhetően eredeti, sárga keramit kockát, márványozott oldalfalakat, aranykeretes boltíveket, és egy hatalmas, háborúkat és '56-ot csak a jóisten tudja, hogyan túlélt, kovácsoltvas csillárt csodálhat meg az ember.
 
A ház építésének éve 1909, a megrendelő a különös nevű, mérnökember Bartolotti Ertwegh Ede, a tervező Fischer József és Detoma Alfonz. Fischer József nevű építészből kettő is volt, egyikük szépséges Bauhaus házairól ismert, és 8 éves volt, amikor ez a ház épült, a másik, aki korábban élt egy generációval dolgozott itt, és ezt megelőzően éveken át párban Detoma kollégával. A körtér felé eső szomszédos ház is az ő munkájuk, de annak jó kétharmadát elvitték az ’56-os harcok.  Az építész páros stílusa a neorománnal keveredő szecesszió, ami itt, az 1-es számú házon is jól megfigyelhető.
 

Az olasz származású Detoma Antal a bécsi operaház építésében való részvételéért bárói címet kapott, Bécsből jött Magyarországra, itt, mint márványműves vett részt előbb az esztergomi prímási palota és a bazilika építésében, majd dolgozott a Budavári Királyi Palota Hauszmann Alajos-féle átépítésén is. Antal fia, Alfonz feleségül vette a mai Móricz Zsigmond körtér 1-es szám fura nevű tulajdonosának lányát. Ezé a családé volt a mai Bartók Béla út 49. kertjében álló villa is, ott élt és halt meg a márványművész öreg Detoma.  Innen, a Detoma-vonalról a sok márványozott lépcsőház a környéken.

Az egyes számú házon címerféle is díszeleg, tán a romantikus román stílus részeként, és mi csak közelebbről látható, a kidomborodó balkon alatt, az árnyékban megbújva, a zordon forgalom felett pár méterrel 2 kis mókus játszik úgy 100 éve, zavartalanul……..

 Forrás: www.egykor.hu

Somlai Tibor: Fent és Lent

Corvina kiadó Budapest, 2014.