Keresés ebben a blogban

2016. március 26., szombat

Kiskastély a Gellérthegyen

A Gellérthegyen sok csoda van. Különösen igaz ez a Bartók Béla út felé eső domboldalra, ahonnan egyenes út vezet a Szabadság szoborhoz, kis hegymászással egybekötve. Itt van a budaiak egyik úszás lehetősége is, a lánykori nevén Államigazgatási Főiskola kora hetvenes években, a szocializmus nemes(?) bosszújaként ideteremtett, rettenetesen ronda épületegyüttes  Mányoki úti részlegén, erősen széjjelrohadt állapotban.

Mellette erős kontraszt az átlagosan 100 éves szomszédság. Különösképp a finom vonalú, vadszőlővel vont, neobarokk kiskastély, kovácsoltvas kapujával, tökéletes arányaival rég felhívta magára a figyelmemet. Van a hegyoldalban itt is néhány közepes szépségű garázsajtó, de semmi hullámpala, sem hozzáépítés, kis kutyaól, esetleg műanyagablak nem rontja a képet, úgy szép a ház, ahogy van.

Az eredeti tervek szerint 1924 óta. A megrendelő gróf Wenckheim József, bár a helyszínrajzokon Wenckeim Dénes neve szerepel. Érdekes – túl azon, hogy ugye szép a pennával festett, gyöngybetűkkel írt – a helyszínrajz, mert a telek anno sokkal nagyobb volt.



Két lakóházat jelölnek rajta, a nagyobbik a Kelenhegyi útra nyílik, és van bejárat a másik oldalról is, mintegy keretben foglalva a szomszédos Műteremház telkét.

És lőn. Ami ma a Finn Nagykövetség gyönyörű, hófehér blokkja, az anno a Wenckheim család birtoka volt. Finnország 1920 óta tart fenn magyar nagykövetséget, az első követeik Koppenhágából intézték a magyar ügyeket. 1933-ban költözött először Pestre finn nagykövet, a Gellért Szállóba. Innen 1934-ben a Kelenhegyi út 20-ba, hogy az ott álló, híresen szép és nem kicsiny villát a Wenckheim családtól előbb kibéreljék, majd, mai áron számolva kb. 490000 Euróért 1939-ben megvegyék. (A villáról szép fotók láthatók a Wenckheim család honlapján.)

A háborúban aztán kopaszra fosztották, majd porig égett a szép ház, így mikor újra felvehette a két ország a diplomáciai kapcsolatot, a finnek ideiglenesen előbb a Székács utca 29-ben, majd a Báthory utca 24-ben, végül a Vérhalom utca 12-16-ban béreltek irodát. Kelenhegyi utcai tulajdonukhoz 1968-ban hozzá vásárolták  18-as számú szomszédot, így a két telekre 1989-re épülhetett fel – úgy 50 év csúszással – a szép, új, jégtömb szerű rezidencia és követség. Aminek telke nyeles telek, kerítése viszont mesélő fajta, lévén kicsit sem hasonlít skandináv stílusú gazdájára. Neobarokk kovácsoltvas keretezi a hegy felöl, a főbejáratánál is, pont, mint amilyen a lent, a Mányoki út 3 alatt megbújó kiskastélyé.




Amely mesebeli villát Hável Lipót tervezett 1924-ben. Hável mester cseh származású volt, és leginkább kivitelező, 1886-1933ig mintegy 500 épület felhúzását köszönhetjük neki. Tervezni nem nagyon szokott, pedig ezek szerint értett hozzá…





Alagsor-földszint-mansard felosztással épült meg a hangulatos, hegyi nyaraló. Az alagsorban voltak a kiszolgáló helységek, a chauffeur-és cselédszobák, a hatalmas konyha, a földszinten a reprezentációs és lakószobák, a mansardban pedig három, óriás gyerekszoba és külön fürdő kényesztette a boldog grófi kölyköket. 1926-ban a központi fűtés, 1932-ben benzintároló berendezés elhelyezésére kértek és kaptak engedélyt. 1955-ben már a Szakszervezetek Országos Tanácsa trónol a házban, hosszasan taglalt kérelmét a régi szárnyas ajtó szétbontásáról, a parketta és mozaikpadlók felveréséről olvasni is fáj. Természetesen a házat több lakrészre szabdalták, régi arányaiból eséllyel csak a külső kép maradt.





Öreg, árnyas fák, a vadszőlő megvédte, mai, megőrzött szépségének régi gazdái is örülhetnek talán. Mi, errefelé szívesen sétálók mindenképp.



Forrás:
Helyszínbejárás
Budapest Történeti Levéltár
http://www.finland.hu/public/default.aspx?nodeid=39320&contentlan=28&culture=hu-HU
www.wenckheim.hu
www.amiotthonunk.hu

2016. március 25., péntek

Márffy Ödön otthona

Gyakorlatilag mindig érdekelt ez a ház. Már akkor is, amikor fogalmam sem volt róla, hova is eshet. Márffy Ödön a kedvenc festőm időtlen idők óta. Valamikor ezer éve láttam egyszer egy képét tán Virág Judit galériájában, nem tudtam odébb mozdulni előle.
 
 
 
Ó, ha egyszer, csak egy kicsit gazdag lehetnék…. de a stressz, a biztosítások, a permanens frász, ami azzal járhat, ha az ember lakásában valami igazán, mások számára is értékes dolog van – ezzel vigasztaltam/vigasztalom magam, miszerint miért jó, ha nincs és jó eséllyel a büdös életben nem lesz Márffy kép a falamon.
 
Aztán elolvastam Rockenbauer Zoltán kiváló könyvét, a Halandó múzsa címűt, mi Csinszkáról szól, és így erősen közelebb visz Márffy Ödönhöz. Persze lementem Balatonfüredre is az akkor ott pompázó Márffy-kiállítás kedvéért. Izgatott, hol élhetett ez az ember, egy vajon megvan-e még bármi is abból, amit felépítettek maguk köré? Rosszak az esélyek, komoly erők dolgoztak az elmúlt fél évszázadban az efféle "polgári csökevény" földfelszínről való eltakarításán, de hátha.


Munka közben, ahogy a buszunk rendszerint a hajóállomások felé menet a Váci útról a Dráva utcára kanyarodik, volt mindig egy kedvenc házam, amit – ha már arra járok – szerettem megcsodálni. Kicsit kikandikálni a rutinból, és miközben vendégeim vacsoráját részletezem, egész máshol járt az eszem….a felújítás előtt is szép, magyaros-mintás, műterem-gyanús-ablakos, emeletes, mesebeli-díszes-kisteraszos sarokházamat mustráltam: de szép! De megnézném egyszer közelebbről! Belülről…vajh bent is ilyen szép? Kik lakhatták?
 
 
Aztán kiderült, a ház, amit az egyébként randa lakóteleppel arctalanított környéken, mint üdítő kivételt csodálni szoktam, na pont az, ahol anno Márffy Ödön volt a gondnok.  És ahova híres, kedves, vékony, kicsi, Ady és családja által meggyötört, aztán oly fiatalon meghalt Csinszkáját, szeretett feleségét, Boncza Bertát hazavitte, és ahol ezután nyolc kerek évet laktak.



Mindez köztudott, szakirodalom garmadája említi címmel, gondosan, ehhez képest, bár nemrég felújították a házat, híres-neves hajdani lakóiról egy árva tábla közel-távol nincsen.
Szépséges, romantikus-szecessziós házról beszélünk, az istenadta tehetséges építészpáros: Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Bárczy István polgármester „építő programjának első ciklusában 1909-1910-ben”, ahogy azt a kapualjban látható márványtábla hirdeti.


1910-ben rohamléptekben fejlődő város volt Budapest, rohamosan növekvő lakossággal. 1910-ban 4,5x éltek annyian Pesten, mint előtte 40 évvel, és ezeket a tömegeket valahol lakatni kellett. Ezért indult a Főváros részéről és megrendelésére az úgy nevezett „kislakás építő program”, amelynek keretében kaszárnya méretű bérházak épültek rendszerint egy tömbben 3-4, különböző, a korszak nagyszerű építészeinek közreműködésével, a kor színvonalához és a főváros büdzséjéhez mért kényelemmel felszerelt, kisméretű lakásokkal.


A Dráva utca 12. éppen műteremháznak épült, mert mindkét homlokzatán nyílt egy-egy hatalmas ablakos művész fészek. Egyebütt helyes kis erkélyek, barátságos vakolatdíszek, kovácsoltvas korlátok a homlokzatokon mindenütt.


Ha volna tábla a házon – ami nincs – Márffy Ödön és Boncza Berta (Csinszka) neve mellé bőven odaférne a kortárs, kolléga és jóbarát, a gyerekkorában süketnémaságra ítélt, ragyogó tehetségű Tihanyi Lajos....
 
 
 és az író, műkritikus - itt épp Tihanyi ecsetével - Bölöni György
 
 
 
Ady Endre is megfordult itt, nemcsak Márffyval, Tihanyival is jóban volt. Márffy után Perlrott-Csaba Vilmosé, 1954-től Csernus Tiboré volt a Dráva utcára néző műterem, amelyet mostanáig művészek bérelnek.
 



 

Tihanyi Lajos és Csernus Tibor innen Párizsba költözött, Márffy Ödön Csinszkával Budára, a Szamóca utca-Diósárok sarkára. Ottani házukról és életükről a Múlt-Kor folyóirat 2013. őszi számában írtam.
 


A Dráva utca 12. belül egyszerű, puritán, tiszta, csupa virág, csupa fény. Hasonló szépségű szomszédaival zöld, belső kertet keretez, ritka oázis Angyalföld és Lipótváros határán.
 
 
 
Forrás:
 
Helyszínbejárás

2016. március 22., kedd

Kincsvadászat a Kertész utcában

Fodor Gyula tervezte házba bejutni olyan ünnep, ami bearanyozza az ember egész napját, sőt hetét. Erről a házról tudtam, hogy szép, hogy szecessziós, és azt is, hogy le van pukkanva, de azt éppen nem, hogy Fodor munkája. Amíg be nem léptem. Már megismerem, ha nem a kőből faragott gangszegélyről, akkor a barlangbejáratra emlékeztető lépcsőházi nyílásról. Meg arról a finom ízlésről és eleganciáról, ami minden részletből árad, függetlenül a méltatlan állapotoktól.

Aztán elbizonytalanodtam, mert több forrás is építészként Fodor Gyula helyett a Löffler testvérek nevét említette. Ezért aztán elballagtam kedvenc levéltáramba, ahol az eredeti terveken valóban Fodor Gyula aláírását találtam.
 
A tulajdonos, "Tekintetes Politczer Jakab és neje" először 1885-ben kért és kapott engedélyt, hogy a telken álló földszintes házát egy emelettel megemelje, és az udvar felé toldalékkal ellássa. Ennek első módosítása 1897-es, utolsó pedig Fodor Gyula munkája 1911-1912-ből.


.
A legelső ház pincéjében "ércznyomó" műhely volt, ennek a későbbi terveken nem leltem nyomát. Ha jól silabizáltam a lakásbeosztásokat, az utca felé 7 szobás lakások nyíltak, hátra 1-1 2, illetve 3 szobás, összesen tehát emeletenként 4. Rossz hír, hogy szegény cselédek "cselédfülkét" kaptak cselédszoba helyett, és, hogy hiába volt fürdőszoba a hátsó, kisebb lakásokhoz, a wc közös volt, és a hátsó lépcsőről nyílt. A levéltári anyagok szerint 1968-ig használatban volt ez az áldatlan állapot. Érdekesség még, hogy a földszinti udvari lakások egyike orvosi rendelőnek épült, és maradt sokáig.

A főlépcsőház itt is a legszebb. A meseszép színesüveg ablakok mesteréről sajnos nem találtam írást, de így is emelem kalapom nem csak tudása, de művének túlélési technikája előtt is. A kerámiaburkolatok Zsolnayék gyárát dícsérik, ahogy a hiányzó, lépcsőházi falakról - valószínüleg - levert csempe, és a különös, az Árkád Játékáruház bérházára emlékeztető díszítés is ott készült.


A Kertész utca 29-et nemrég kívülről felújították. Bár ne, de legalábbis ne így tették volna. Nemrég olvastam egy remek tanulmányt az Örökségfigyelőn, ajánlom mindenkinek szeretettel, „Miért csúnyák a pesti házak?” címmel. http://oroksegfigyelo.blog.hu/2016/02/06/mitol_csunyak_a_pesti_hazak

Ebben leíratik nálamnál sokkal hozzáértőbb módon, amit a civil, sőt, a vak is lát. Hogy a kőporos vakolatnak nevezett, Magyarországon gyászos mód divatos vakolatforma tökéletesen alkalmatlan a műemlék, de legalábbis régi, díszes házak felújítására. Vastagnak érződik az új vakolás, nem kiemeli, fedi a finom részleteket, ráadásul göcsörtös felszíne kiválóan vonzza magába a koszt. Esetünkben a régebbi, felújítás előtti, szürke, vakolatsérült állapotban a ház ha szebb nem is, de mégis ígéretesebb,  mint fehér-rózsaszín új ruhájában. https://www.google.hu/maps/@47.5009395,19.0665409,3a,75y,45.81h,129.84t/data=!3m6!1e1!3m4!1srCbhjzmtbjcRwEo7vVvlQg!2e0!7i13312!8i6656!6m1!1e1 - kép a felújítást megelőző évtizedekről, és egy a mairól.
 
 
 
Biztos megvolt a jó szándék, és biztos nem volt pénz. Itt az értelmes, tudásalapú tanácsadást hiányolom az erre hivatott hatóságoktól és kivitelezőktől, de ez a munka jó értelemben vett mesteri tudását feltételezi, az meg ugye nincs, és mindez messzire vezet.

Összefutottam egy kedves lakóval, aki mintegy exkuzálta magát a lépcsőház rettenetes állapotáért – bár őszintén csodálkozott, mit látok szépnek rajta – elmondta, a homlokzattal együtt ezt is fel akarták újítani, csak „elment a pénz”. Tartok tőle, ha mondjuk ugyanez a rózsaszínre festő csapat jó kis akciós festékkel például átkente volna a falakat, örökre letapaszthatták volna a még látható csodát. Még megtörténhetik, addig is, boldog vagyok, hogy láthattam, hogy fotózhattam, nem tökéletesek a képek, de tán vissza tudják adni a szépet, amiben részem volt, és van mindannak, aki ide betéved, pláne, aki itt lakik.
 

 







 


..a kő, amivel nem tudok betelni...
 


...és azok az ablakok...
 

 
...szép ívű lépcsőház körbefutó dísszel....
 
 
....különös dísz kopasz keretben....

 
 
...az 1911-es lift rég kidobatott, az új nem érdemel figyelmet. Szemben a korláttal.....



...a kosz, mint díszítőelem...


 





 
....legfelül angyalkák(?), mint minden Fodor-házon...


 
A ház gondozott külsőt mutat, de szerintem nincs szinkronban az új külső, és a romjaiban is megrázóan szép belső stílusa.
Forrás:
Helyszínbejárás 2016 március
Budapest Történeti Levéltár