Keresés ebben a blogban

2013. május 31., péntek

Király kilenc





Barokk elegancia, tökéletes arányok, osztott ablakok, íves díszek sora. Csipetnyi XVIII. század a rohanó, szűk Király utcában. A fogadó, amiről az utca hajdan a nevét kapta „Az angol királyhoz” réges rég sehol. Ahogy a „Három Rózsa” is, amely néven ez a ház volt ismert a kiegyezés táján. Akkoriban több ember lakta a Király utcát, mint Lőcse vagy Kaposvár városát.



A Király utca mindenkori feladata az volt, hogy kivezessen a Belvárosból a Városerdőbe, azaz a Városligetbe. A tömegközlekedés legfőbb eszköze a transzformátor feltalálója, a műegyetemi tanár Zipernowsky Károly tervezte egysínű vonata volt, ami a keskeny utca közepén zötyögött évtizedeken át. Az Andrássy út 1896-os megnyitásával erősen megcsappant az utca forgalma.

A kilences szám 1810 tájt épült Brein Fülöp tervei szerint. Fénykorában az Oberhauser és a Jakabffy családok voltak a tulajdonosok. Ma ez a ház Pest egyetlen megmaradt copf stílusú háza. Bár laknak benne, a földszinti üzletek és a ki-kinyíló nagykapun túl nem sok élet látszik benne. Prágára emlékeztet, a kor, a stílus.

Ha virágok lennének az ablakaiban, talán nem lenne ilyen szomorkás.
Mindenesetre szép. Kincs.

 

2013. május 22., szerda

Károlyi kerti illatok

Károlyi kert. Gyöngyszem. Aranyló napfény, gyerekzsivaj, vidékies csönd – pedig a zajos, büdös Múzeum körút csak egy sarok innen. A szépen gondozott közkertre kisebb paloták, békés bérházak néznek.

A Múzeum körút felőli oldalon nagy ablakos, elegáns lakóház áll. Ablakain árad a fény, teraszain virágok, világos falain régimódi felirat: „Molnár és Moser laboratóriuma. Fő üzlet: Petőfi Sándor utca 11, fióküzlet Váczi utca 23 sz.” Ma galéria van a földszinten, tökéletes kihasználása a nagy ablakok adta fényözönnek. De vajon milyen laboratóriumnak épült a szép, barátságos ház? Patika? Ahhoz helyben, hátul szokott lenni a labor, az üzlet a lényeg, a nagyobb alapterületű része az ingatlannak – tudtommal. Aztán végre megleltem a választ.
 

Az 1889-ben alapított Molnár és Moser a békebeli Magyarország vezető drogérialánca volt, amely a két világháború között Közép-Európa legnagyobb illatszergyártó és forgalmazó magánvállalkozásává nőtte ki magát. A cég harmadik tulajdonosa, Bartha István építette a Magyar utcai házat 1931-ben – mint azt a falba faragott írás jegyzi - Miletin Ferenc tervező és Sürü János építőmester megbízásával.
A földszinten volt a laboratórium, az első szinten a szobák egybenyithatóak voltak, itt tartották a fogadásokat, a legfelső emeleten voltak a hálószobák és lakosztályok. A laboratóriumban finomabbnál finomabb parfümök, krémek, hintőporok, szappanok, fogkrém, hajszesz, szájvíz, dezodor készült. A ház falán jelzettnél sokkal több üzletük volt, idővel szinte  az összes budapesti illatszerboltot felvásárolták. Még szakiskolát is alapítottak a vállalkozás előrelátó vezetői. Az MM gyár a Kartács utcában volt, ahol havonta 100 hektoliter (!) kölni készült.
Aztán 1949-ben ez a tehetséges vállalkozás is elnyerte méltó büntetését: a társaságot államosították, tulajdonosainak menekülniük kellett, meg sem álltak Kanadáig.

Az anno MM által használt színpárt, az ezüst-kéket pedig az Azúr vette át.
Hm.

Forrás: Múlt-Kor.hu

2013. május 21., kedd

Pollack palotája parlagon



Ahogy feltúrták és átszervezték a Ferenciek terét, a Pestről Budára, az Erzsébet híd felé igyekvő autósok útja a szűk, alapesetben – belvárosi viszonylatban – békésnek mondható Reáltanoda utcán át vezet. A Szép utca és a Reáltanoda utca sarkán szomorú látvány fogadja a régi házak szerelmeseit: romosan is felséges, öreg palota roskadozik az állványok mögött.

A Nemzeti Múzeum tervezője Pollack Mihály készítette az elegáns, háromezer négyzetméteres nemesi lak terveit gróf Almásy Ignác megrendelésére szűk kétszáz évvel ezelőtt, 1817-ben.

S ha a falak mesélni tudnának….

1885-ben gróf Szapáry Gézáné örökölte a házat az Almásyaktól.  Szapáry Géza anyai ágon rokonságban állt a velencei Morosini családdal. Királyt is adott a tehetős család Magyarországnak: utolsó  Árpádházi királyunk, III. András édesanyja Tomasini Morosini volt. Amikor a XIX. század végén a gazdag velencei család kihalt, vagyonának egy részét a távoli rokon, Szapáry Géza örökölte. A grófnő által frissen örökölt palotát a Velencéből érkező műkincsek befogadásának kedvéért átalakították. Páratlan gyűjtemény kapott így helyet a Reáltanoda utcában: Tiziano, Tintoretto, Lorenzo Lotto képei díszítették a falakat. Vajon hova lett a mesés gyűjtemény, mi lett a sorsa a szépséges képeknek? (A bútorokról nem is beszélve….)

1907-ben pusztító tűzvész tette tönkre a berendezés nagy részét, a palota pedig olyan rossz állapotba került, hogy majdnem lebontották, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa mentette meg végül. Irodák és üzletek nyíltak benne – akkor meglepő fordulatként, nem volt jellemző, hogy arisztokrata családok palotáit irodaháznak adták volna ki. (Száz évre rá bezzeg...)

Az épület úgy 12 éve üres. Hosszúkás, magas ablakai, visszafogott, finom díszítése jobb sorsra érdemesítik. Ennyire talán nem vagyunk gazdagok, hogy parlagon hagyhatnánk egy ilyen szép palotát értékes, belvárosi telken, a város közepén. Túlélt kétszáz évet, két világháborút, ötven év kommunizmust, megérdemelne kis becsületet az utókortól. Más főváros örülne egy 200 éves, klasszicista palotának, élek a gyanúperrel, hogy Bécsben, Prágában, de még tán Pozsonyban is akadna pénz a felújításra, ízlés a berendezésre, méltó funkció a használatra, ezáltal tisztelet a minőség és művészet előtt.

Kíváncsi vagyok, meddig áll így a szomorú palota. Amíg össze nem dől? Pechére jól megépítették anno a gondos építők – puszta kézzel ugyebár. Most eladó. Párszor már híre ment, lebontják, aztán valahogy mégis megmenekült, mintha védőszentje mentené a végső pusztulástól. Amennyiben ez a felállványozott állapot nem az….

Bedeszkázott ablakai mögé nehéz életet képzelni. Pedig milyen szép lehetne…..