Keresés ebben a blogban

2013. május 31., péntek

Király kilenc





Barokk elegancia, tökéletes arányok, osztott ablakok, íves díszek sora. Csipetnyi XVIII. század a rohanó, szűk Király utcában. A fogadó, amiről az utca hajdan a nevét kapta „Az angol királyhoz” réges rég sehol. Ahogy a „Három Rózsa” is, amely néven ez a ház volt ismert a kiegyezés táján. Akkoriban több ember lakta a Király utcát, mint Lőcse vagy Kaposvár városát.



A Király utca mindenkori feladata az volt, hogy kivezessen a Belvárosból a Városerdőbe, azaz a Városligetbe. A tömegközlekedés legfőbb eszköze a transzformátor feltalálója, a műegyetemi tanár Zipernowsky Károly tervezte egysínű vonata volt, ami a keskeny utca közepén zötyögött évtizedeken át. Az Andrássy út 1896-os megnyitásával erősen megcsappant az utca forgalma.

A kilences szám 1810 tájt épült Brein Fülöp tervei szerint. Fénykorában az Oberhauser és a Jakabffy családok voltak a tulajdonosok. Ma ez a ház Pest egyetlen megmaradt copf stílusú háza. Bár laknak benne, a földszinti üzletek és a ki-kinyíló nagykapun túl nem sok élet látszik benne. Prágára emlékeztet, a kor, a stílus.

Ha virágok lennének az ablakaiban, talán nem lenne ilyen szomorkás.
Mindenesetre szép. Kincs.

 

1 megjegyzés:

  1. Kedves Barbara! Köszönöm a Bp. VII: kerület Király utca 9. sz alatti házról írottakat. Kérem, engedje meg, hogy néhány kiegészítést tegyek. Az ÖREG HÖLGY, ahogy én hívom a házat, 1999. óta, ahogy én hívom az épületet, kétszer kapott faceliftinget. Sőt, annál is sokkal többet. Testvéreim és barátaim áldozatos segítségével kemény műtéteken ment át, talpa legaljától a feje búbjáig. A beavatkozásért Icomos díjat és Foster Gyula emlékérmet kaptunk. Az épület ablakaiba virágot elhelyezni lehetetlen, mert a reformkori és a reformkor előtti épületekre jellemzően, az ablakok külső szárnyai kifelé nyílnak. Az épület fás, füves, virágos udvara oázis a budapesti épületek között. Kora tavasztól késő őszig az Arioso Interiőr kávézón át megközelíthető udvaron kitűnően lehet kávézni, pihenni. A házban működő Arioso virágüzlet, amikor az évszak megengedi, mindig helyez ki a járdára virágot. A ház külsejét nem nevezném szomorkásnak, inkább finoman fegyelmezettnek. Az viszont mélységesen elszomorító, hogy minden igyekezetünk ellenére, hogy a ház és környéke rendben legyen, rendszeresen graffitik, kerékpárgumik nyomai, kerékpárkikötés okozta sérülések, a környékbeli szórakozóhelyek figyelmetlen vendégeinek lábnyomai, ablakmélyedésben hagyott italpalackjai, sörös dobozai, kiömlött, lefolyt italainak nyoma, köpködések, kutyagazdák visszaélései, kiköpött rágógumik, eldobott csikkek, stb., rondítják az épület külsejét és a járdát. Pedig nagyon igyekszünk, hogy Budapest és a világ a mi házunkkal is szebb legyen. Minden ember megértését, együttműködését kérjük, hogy a környék egyelőre reménytelen fizikai és kulturáltsági állapota jó irányba változzon.

    A Király utca 9. sz. ház egyik tulajdonosa,

    Verasztó Lajos

    VálaszTörlés