Ahogy feltúrták és átszervezték a Ferenciek terét, a Pestről Budára, az Erzsébet híd felé igyekvő autósok útja a szűk, alapesetben – belvárosi viszonylatban – békésnek mondható Reáltanoda utcán át vezet. A Szép utca és a Reáltanoda utca sarkán szomorú látvány fogadja a régi házak szerelmeseit: romosan is felséges, öreg palota roskadozik az állványok mögött.
A Nemzeti Múzeum tervezője Pollack Mihály készítette az elegáns, háromezer négyzetméteres nemesi lak terveit gróf Almásy Ignác megrendelésére szűk kétszáz évvel ezelőtt, 1817-ben.
S ha a falak mesélni tudnának….
1885-ben gróf Szapáry Gézáné örökölte a házat az Almásyaktól. Szapáry Géza anyai ágon rokonságban állt a velencei Morosini családdal. Királyt is adott a tehetős család Magyarországnak: utolsó Árpádházi királyunk, III. András édesanyja Tomasini Morosini volt. Amikor a XIX. század végén a gazdag velencei család kihalt, vagyonának egy részét a távoli rokon, Szapáry Géza örökölte. A grófnő által frissen örökölt palotát a Velencéből érkező műkincsek befogadásának kedvéért átalakították. Páratlan gyűjtemény kapott így helyet a Reáltanoda utcában: Tiziano, Tintoretto, Lorenzo Lotto képei díszítették a falakat. Vajon hova lett a mesés gyűjtemény, mi lett a sorsa a szépséges képeknek? (A bútorokról nem is beszélve….)
1907-ben pusztító tűzvész tette tönkre a berendezés nagy részét, a palota pedig olyan rossz állapotba került, hogy majdnem lebontották, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa mentette meg végül. Irodák és üzletek nyíltak benne – akkor meglepő fordulatként, nem volt jellemző, hogy arisztokrata családok palotáit irodaháznak adták volna ki. (Száz évre rá bezzeg...)
Az épület úgy 12 éve üres. Hosszúkás, magas ablakai, visszafogott, finom díszítése jobb sorsra érdemesítik. Ennyire talán nem vagyunk gazdagok, hogy parlagon hagyhatnánk egy ilyen szép palotát értékes, belvárosi telken, a város közepén. Túlélt kétszáz évet, két világháborút, ötven év kommunizmust, megérdemelne kis becsületet az utókortól. Más főváros örülne egy 200 éves, klasszicista palotának, élek a gyanúperrel, hogy Bécsben, Prágában, de még tán Pozsonyban is akadna pénz a felújításra, ízlés a berendezésre, méltó funkció a használatra, ezáltal tisztelet a minőség és művészet előtt.
Kíváncsi vagyok, meddig áll így a szomorú palota. Amíg össze nem dől? Pechére jól megépítették anno a gondos építők – puszta kézzel ugyebár. Most eladó. Párszor már híre ment, lebontják, aztán valahogy mégis megmenekült, mintha védőszentje mentené a végső pusztulástól. Amennyiben ez a felállványozott állapot nem az….
Bedeszkázott ablakai mögé nehéz életet képzelni. Pedig milyen szép lehetne…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése