Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 13., hétfő

Kedves Olvasó!


Ez a blog régi budapesti házakról szól. Írója idegenvezetőként tengeti életét immáron 15 éve, de az öreg, kopott, díszeitől gyakran megfosztott, csak az értő szemekkel szépnek látható házak iránti szeretete sokkal régebbi. 

Állandóan házakat, ablakokat, teraszokat bámulok, fényképezek, megcsodálom, ha egy balkon tele van virággal, ha egy megmaradt metszett, színes üveg ablakot, mívesen kovácsolt korlátot látok. Megérintem a korlátok sima fáját, a megmaradt falburkolatot,  ablakpárkányokat, megcsodálom a homlokzatok díszeit. 

Érdekel, kinek, minek épültek, és milyenek voltak, amikor még érdekelt mindenkit, milyen szép ez a város. Amikor még éltek a kávéházak, vendéglők, amikor még pezsgő társasági életéről volt híres Budapest. Amikor még volt gazdája a városnak, a háztulajdonosok tisztán, barátságosan tartották a házakat, a járdákat, a kávéház küszöbétől a kéményekig mindennek volt arca, stílusa, gondos vigyázója. Amikor még otthonos volt ez a város, kávéillatú és – elképzelésem és olvasmányaim szerint – sokkal zöldebb, barátságosabb és egészen biztosan élhetőbb is volt, mint most.

Blogomban régi, nagyrészt a második világháború előtt épült, de még most is látható, bár időnként nehezen felismerhető házakról írok. Megszólalnak a falak, és regényes történeteket mesélnek az arra figyelő kedves érdeklődőnek….

Megcsodálja néha, milyen gondosan, részleteiben milyen mestermunkaként épült 1-1 pesti – vagy éppen budai – ház, ami a mindennapjainkhoz tartozik, és amikről tulajdonképpen semmit nem tudunk? Amennyiben érdeklik a részletek, amelyek sem útikönyvekben, sem tankönyvekben, de talán még nagymamáink családi történeteiben sem voltak benne, várom szeretettel budapesti városjáró sétáimra.


2012. augusztus 12., vasárnap

Budapest XI. kerület, Mányoki út 1. - Műteremház


Az épület 1902-ban épült a Főváros megrendelésére 19 műterem, és egy lakás részére. Kosztolányi-Kann Gyula a tervező, akinek ugyan két kötete is megjelent építészeti terveiről, a kevés megvalósult közül ez a gellérthegyi szecessziós lakóház a legismertebb. 



A  „Kosztolányi” előnevet csak 7 évvel e ház tervezése után vette fel Kann Gyula, és mint festő vált ismertté. Hollósy Simonnál tanult Párizsban, és leginkább Matisse és Cezanne színvilágát idéző stílust mondhatott magáénak.  A Műteremházban lakott Czóbel Béla és Rippl-Rónai József, akinek a vendégeként járt itt Thomas Mann és Kosztolányi Dezső, de élt a házban Kokas Ignác, Domanovszky Endre is



Az épület maga a magyar szecesszió jellegzetességeivel ékes: virágmotívum a tetőgerincen, Zsolnay kerámia a homlokzaton és szűrmotívumok a kapurácsozaton.  
Hatalmas ablakaival messziről kitűnik a gellérthegyi villák közül.   

Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 40. - Lechner Gyula-ház


Lechner Gyula Lechner Ödön építész testvére volt és szintén nagyon tehetséges ember. 



Eredetileg jogot végzett, de hamar a művészetek felé fordult: festett, szobrászkodott, a költészet is érdekelte, ő fordította németre Az ember tragédiáját. Neki tervezte Lechner Ödön a Bartók Béla úti lakóházat. Jellegzetes téglakeretezés az ablakok körül, cirkalmas kéménydíszítések hirdetik a magyar szecesszió nagy alakjának keze munkáját. Az épület eredetileg egy emelettel magasabb lett volna, de Lechner Ödön nem volt elégedett a kivitelezőkkel, ezért egy teljes emeletet lebontatott. Ez nagyon megdobta a költségeket, ami miatt viszont a két testvér veszett össze – állítólag.

Budapest, Krisztina krt. 21. - Ilona, Krisztina, majd Pozsony Kávéház


A Hajnóczy József utca sarkán lévő, ma szürke, arctalan, szomorú házban először 1903-ban nyílt kávéház terasszal, napernyőkkel, az idők folyamán változó, de mindig barátságos névvel és vendéglátással.

1906-tól a név Ilona és itt volt törzshelye a „diogenesi életű öreg bölcsnek” a festő Mednyánszky László bárónak. Karakteres öltözködését így írja le Bevilaqua Borsody Béla: „Megjelenése csodálatos volt. Télidőn fehér vászon nadrágban járt, nadrágtartóját maga tákolta madzagból. Térden alul érő „Ferenc Jóska” kabátja alatt egy sárga nyári kabát szorongott, mindezt egy lehetetlen felleghajtó tóga egészítette ki.” 1922-ban a kávéházat Krisztina Kávéházra keresztelték át új tulajdonosai, 1926-ban pedig már Pozsony a neve.

1928-ban itt volt törzsasztala a Századunk folyóirat szerkesztőségének, ahol sokszor üldögélt József Attila és Benedek Marcell is. Ő évekkel később így emlékezett: „Az Ilona kávéház teraszán támadt valakinek az a tréfás ötlete, hogy költői versenyt rendezzünk: ki ír hamarabb szonettet, minek tárgya a kávéház kerek asztala(…) Attila meg én álltunk versenybe....”
„Oh, kerek világ kerek asztala,/Éhesen ültem én melletted mindig,/Terülj most nekem.
Ült-e valaha/ Eléd bosszús istent rendelő vendég?/ S könyökölt-e így? Tudod-e nemrég/szívem vérfoltos abroszod vala….”

Manapság kisebb-nagyobb üzlethelységre van szabdalva  az épület földszintje. A falak szürkék, dísztelenek, sehol semmi nem őrzi a terasz árnyait, kávé illatát, a kávéház és vendégei emlékét…

Teréz krt. 43 ma Béke, régen Britannia Szálló


Az épület bérháznak épült 1896-ban. 1912-ben új tulajdonosa, Fábri Henrik Málnai Béla tervei alapján teljesen átalakíttatta, és 1913. május 10-én szállodaként nyitotta meg. Fábri úr okos ember volt, tudta, hogy a Nyugati pályaudvar közelében közel-távol nem volt egy árva szál épkézláb szálloda sem. A Britannia Szálló tizenkét fürdőszobás szobával nyílt, de a többi szobában is volt folyó hideg és meleg víz, emeletenként tágas közös fürdő helyiség, központi gőzfűtés és porszívó, saját mosoda, házi telefonközpont, lift, az ajtók fölött villanyfényes pincérhívó, a pamlagokon perzsaszőnyegek képviselték a körúton eleddig ismeretlen luxust. A hallban faburkolat volt, az udvar fölött kétrétegű, csiszolt üvegtető, így az alatta kialakított étterem éjjel-nappal fényárban úszhatott..



Fábri úr azonban belebukott hatalmas vállalkozásába, és kénytelen volt eladni a Britanniát. Először – stílszerűen – két angol vette meg, majd a Debrecenből származó, rendkívül művelt, öt nyelven beszélő vendéglátós szakember, Németh Aladár. Neki volt a legnehezebb dolga, mert az 1920as fehér terror idején szörnyű kegyetlenkedések történtek az épületben, sokakat kínoztak halálra a pincében, jó eséllyel örökre megbélyegezve ezzel a Britannia nevét.

Németh Aladár azonban ismét átalakított, ezúttal a pesti középosztály igényeinek megfelelően: megnyílt a Szondy söröző és kávéházat is indított. Több különtermet is kialakított: volt „Nóta Szoba”,” Vadászterem” és „Móra szobaMóra Ferenc emlékére, aki második otthonának tekintette a Britanniát. Külön említést érdemel a kupolaterem, amit a szomszédos bérház udvarából alakítottak ki 1938-ban: nyitható üvegteteje zöld márványoszlopokon nyugodott. Ugyanekkor, 1938-ban épült meg a szálloda alatt Budapest első mélygarázsa is!



A kávéház fénykora az 1930as évekre esett, amikor Móricz Zsigmond kezdeményezésére a „Sárga teremben” megkezdődtek a Nyugat-barátok Körének összejövetelei. Móricz Virág emlékei szerint édesapja a legnagyobb gonddal válogatta össze a programot. 1931. január 3-tól minden napra kitalált valami mást: hétfőnként a modern pszichológia tudorai tartottak előadásokat, a kedd a költőké volt: Kassák, Babits, Karinthy, Kosztolányi olvasták fel verseiket, szerdánként a próza, a színház világáról hallhatott a nagyérdemű: Rózsahegyi Kálmán a dráma titkairól, Balassa József a magyar nyelvről értekezett rendszeresen. A csütörtök Nagy Endréé volt, kora legnagyobb konferansziéja egész estés szórakozást biztosított, a péntek pedig a képzőművészeké: Márffy Ödön, Kernstok Károly, Pátzay Pál, Glatz Oszkár jelent meg tisztelői előtt. A szombat eleinte a „nők napja” volt, persze főleg színésznők vendégszereplésével, amit a szigorú Móricz hamar megelégelt és megszűntetett. A vasárnap a táncé volt, ehhez már nem kellett a Nyugat-barátok köréhez tartozni. Minden előadás ingyenes volt, Németh Aladár is ingyen juttatta a termet a Nyugat rendelkezésére, de a vendégek kötelesek voltak  1 pengő 20 árban uzsonnát fogyasztani. Ez nem lehetett kis pénz a „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel” sláger ismeretében…

A háború utáni világban a Zsolnay cukrászda őrzött meg kicsiny morzsát a régi idők hangulatából, kis kávéház-szerű szigetet alkotva egy – a szocializmus vívmányaként – kávéházaitól megfosztott városban.