Budapest, József Nádor tér. Ennél
frekventáltabb hely nem sok van a magyar fővárosban. Két lépés a Széchenyi tér
luxus szálloda triója: a Four Season, a Sofitel és az Intercontinental vendégei
itt vágnak át a Vörösmarty térhez, a Bazilikához, vagy az Operaházhoz menet. Félúton
vagyunk a Lánchíd és az Andrássy út torkolata közt. Ahogy elhagyjuk a
Világörökség része Duna-partot, árnyékos – télvíz idején szeles – eredetileg
elegánsnak épült árkádsoron haladunk egészen az Erzsébet tér vonaláig. Boltívek ódon sora, ránézésre XIX. századi, vagyis legalább 200 éves. Ha mindez mondjuk
Prágában, Bécsben, vagy Uram bocsá’ Pozsonyban lenne, felújítva, megbecsülve,
régi pompájában ragyogva, színvonalas boltokkal, kávéházakkal, kávé - és
süteményillattal csalogatná a betérni vágyó helyieket és külföldieket.
Nem így Budapesten. Itt az
árkádsor mocskos, sötét, elhanyagolt. A bolthelységek és az épület is üresen tátong,
azaz mégse: hontalanok bűzölgő batyui uralnak minden beszögellést.
Nem volt ez mindig így.
Az árkádok alatt hajdan vendéglők
virágzottak: a „Kávéforráshoz” nevű 1842-ben vendégül látta a nagy dán
mesemondót Andersent is pesti látogatásakor. Az 1860-ban megnyílt
„Blumenstöckl” pedig törzshelyéül szolgált a Mikszáth Kálmánnak,
Szilágyi Dezsőnek, de idejárt ebédelni Tisza Kálmán, Liszt Ferenc és Lotz Károly is.
Forrás: www.budapestcity.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése