Szomorú óriás

Nagy, szürke, kopár ház a Hősök terén, címe szerint Dózsa György út 92/a. A legnagyobb ház a sorban, zordon, látszólag gazdátlan tömb, bár cirkalmas ablakai beszédesek: egyetlen egyenes vonalú ablaka-ajtaja nincsen, a pinceablakon szecessziós rács árulkodik a szürkének kicsit sem mondható eredeti stílusról.

Az épület ma is a szomszédos saroképülettel egy telken, ahhoz egész közel áll, a házak között nincs kerítés – ahogy régen sem volt. A sarki ház 1930 óta déli szomszédunk: hajdan Jugoszlávia ma – örökség útján – Szerbia követségének ad otthont. A mostani, szomorú szürke ház is a Szerb Nagykövetség használatában áll, a konzulátus van benne, bár nem használják az egész házat, nagyja - legalábbis látszólag - üres.

A Szerb Nagykövetség épületének jó hosszú története van: eredetileg az Andrássy utat építő Sugárút Építő Vállalat tulajdonában lévő telekre 1886-ban Weber Antal tervei alapján neoreneszánsz palota épült kertes vendéglőnek Bellevue néven. 

 

Ágai Adolf szerint „ott idősebb csecsemők az árpa levének híg kenyerét szopogatják”, vagyis azért nyílt, hogy az újonnan beépült Sugár út környéke barátságos lehessen új tulajdonosai számára.

Aztán 1904-ben az új bérlő, bizonyos kerekréti Babocsay Hermann átépítést rendelt Árkay Aladártól a modern divat szerinti lendületes szecesszió jegyében.

 

 

 

A ház fogadtatása legalábbis vegyes volt, Pest soha nem emésztette meg ezt a csupa virág, csupa hullám sarokházat: újabb átépítés lett a verdikt. A mai verzió 1926-ban született, a terveket a briliáns tehetségű Kozma Lajos jegyezte. De hiába a ragyogó elme, az új arculat az Árkay féléhez képest maga a megtestesült dögunalom.

 

Pedig Kozma Matisse-nál tanult festeni 1909-ben, belsőépítész is volt és illusztrátor, Buda legszebb Bauhaus házait is ő tervezte.

A mai szürke szomszéd a szecessziós korszakból származik, és ugyanúgy Árkay tervezte, mint az anno extravagáns sarokházat. Annál egyszerűbbek a vonalak, cserében ormótlanabb a tömeg. A megrendelő itt is Babocsay Hermann, sőt, a kivitelező is a tulaj cége, a cél pedig a saját családi otthon elhelyezése. A mai archoz nehezen passzol a „családi ház” szó, de az eredeti képeken egy – bár nem kisebb – sokkal barátságosabb hangulatú ház néz vissza ránk.

Szomorú ez a mai kép. Budapest egyik legszebb, de mindenképp leghíresebb terén áll, külföldiek ezrei látják nap mint nap. Mindig megkérdezik tőlem, mi ez a fura ház? Olyan gazdátlannak tűnik. És tényleg. Látszik rajta, hogy egyszer szép volt, egyszer becsülték, de mindez rég volt, és hiába a tökéletes fekvés, feltételezhetően nominálisan is értékes elhelyezkedés, az előkelő szomszéd és tulajdonos, a ház üres, szürke, elhanyagolt. Kár.