Lechner kézjegye

Egy régi tartozás.
Ezer éve nézem, csodálom, kerülgetem, hátha megnyílik az ajtó, és megnézhetem, milyen. A

Mester utolsó munkája.

 

A furcsa, fegyelmezett, 100 év után is újnak látszó terméskő lapokkal 

fedett ház az Irányi utcában.

Aztán voltam egy vezetésen az Iparművészeti Múzeum gyönyörű Lechner kiállításán, és akkor

még inkább összeállt a kép. Szóval ezért van címer a házon. Rejtve, magasan.

Nem a megrendelőé, akkor szem előtt lenne. Nem, ezt magának tette fel Lechner, névjegyként, mint egy középkori festő az elrejtett arcképet. Saját családja címere van a kőbe faragott lábtörlő felett,

alig kivehető kopottságban.

1911 óta áll a bérház az Irányi utcában. Nem olyan cirkalmas, virágos, napfényes, mint a

többi, ismert, a „fénykorban” rajzolt Lechner-munka. Az öreg művész nyit az új divat felé, a bécsi

szecesszió kőlapjait rakja a főhomlokzatra. Mintha sejtené, az elkövetkező évszázad nem a

gondos gazdák házaikat megbecsülő, felújítgató időszaka lesz majd, inkább a rombolásé. Olyan

anyag kell, ami bírja.

 

A megrendelő bizonyos dr. Vermes Gyula, a Budapesti Lakcímjegyzék szerint sok évig lakta szép

házát. A földszinten persze üzletek voltak, ahogy most is. 1913-ban épp Weiss Ármin nyomdája

foglalta el a pincét is.

Az egyik első rekkenő nyári napon jutottam be a barlangszerű kapun. Láttam már képeket a

lépcsőházról, de az eredeti ugye mindig más…

Kék virágok vártak a mennyezeten, kék, Zsolnay csempe a falon, hűvös és félsötét. A szűk előteret tükrök szélesítik, kis optikai csalással tágul a tér.
A derengő fényben pedig hó, de inkább habfehér belső udvar íves vonalú gangokkal – az egyenes

vonal mégsem Lechner kenyere. Úgy sorakoznak egymás fölött a rövidke körfolyosók, mintha

felhők lennének – alulról legalábbis.

És a részletek. A fenti, utcai terasz kovácsoltvasa, a burkolókövek közti fekete díszek, és minél

feljebb nézünk, annál mozgalmasabb a homlokzat, kiszögellések, s bár nem színes a keret,

hullámos a pártázat – Lechner könnyed kézjegye.

 

A szemközti banképület – régi kaszinó – elég távol van ahhoz, hogy a lemenő nap sugarában

pont megfürödhessen Lechner szép háza, nyári délutánokon, de bármikor, érdemes pillanatra

megállni előtte. Elmerengeni a ház szépségén, milyen igényes, könnyed, elegáns, visszafogott,

ízléses. Mestermunka.

Forrás:
Déry Attila: Belváros-Lipótváros   
Terc Kiadó 2005.
Sisa József: Lechner, az alkotó géniusz   
Iparművészeti Múzeum, 2014.

Budapesti Lakcímjegyzék