Keresés ebben a blogban

2012. október 27., szombat

A Déli Vasút Kávéház


A Széna tér felöl érkezve a Déli Pályaudvarral szemben bal kézre, az Alkotás út és aSchwartzer Ferenc utca sarkán állt a Déli Vasút Kávéház. Előbb pár szót a környékről: Az Alkotás út neve nem a szocializmus vívmánya, nagyon nem…

Haydn látogatására és koncertjére emlékezik, amikor József nádor meghívásának eleget téve, a nádor fiatal felesége Alexandra Romanova nagyhercegnő születésnapja tiszteletére a bécsi bemutató után alig egy évvel itt Budán vezényelte a Teremtés oratóriumot, a korabeli fordítás szerint Alkotás oratóriumot…. Schwartzer József (1818-1889) pedig a magyar tudományos elmekórtan megalapozója volt, orvos, ő vezette a mai Onkológiai Intézet helyén álló első magyar elmegyógyintézetet. És, ami még érdekes, az ő kezdeményezésére kezdték fásítani a Gellért- hegyet. Schwartzert nagyra tartotta a szakma, de Ady például egy életen át rettegett kórházától, megfogadtatta barátaival, hogy akármilyen beteg lesz, oda soha nem viszik be… 

A Déli Pályaudvar kávéház rendszeres vendége volt Ady Endre. Erre így emlékezett az akkori tulajdonos: „Annyira szeretett mulatni (…) annyira leitta magát, sokszor mondtam is neki: „Nézze, én üzletasszony vagyok, és azon vagyok, hogy minél többet fogyasszon a vendég, de már inkább elveszteném azt az egy-két üveg pezsgőt, csak ne rúgna be, csak menne már haza!”

Az utóbbi időkben játékbolt volt a kávéház helyén, aztán „turi” rongyáruda, most egyik fele bank, a másik, a nagyja üres, gazdátlan. Hol van már a kávéház? Nyomokban sem…

Ha érdeklik a részletek, a legendák, a színek, a lélek a falak mögött, várom szeretettel városjáró budai és/vagy pesti sétáim egyikére, hogy meghallgassuk együtt, amit a házak mesélnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése