A Jókai Udvar

  

 Erzsébet körút 44. Hatalmas sarokház, arányos épület. Sarkán karcsú torony, tetején mintha virágot formázna a kecses fém dísz. Az utcaszinten manapság csiricsáré boltok sora, szomorú jellegzetessége a Nagykörútnak.  A ház pont olyan szürke, mint a körúti házak többsége. Ha volt is régen, ma nem sok dísz hívja fel magára a figyelmet. Ha csak a magasan, a második emeleti terasz fölötti, rejtélyes kisfiúfej nem: kicsit mintha mosolyogna, ahogy a Dohány utca felé fordítja fejét.

 

 

 

Vajon kiről mintázták? Felette puritán felirat: Jókai Udvar. A Dohány utcai falon nagyméretű márványtábla emlékezik a ház névadó hírességéről, Jókai Mórról. A nemes gesztus az íróóriás halála évében kelt, az aláíró bizonyos Berger Leó.  Berger úr volt itt a háztulajdonos 1904-ben, továbbá kávéháztulajdonos a századfordulós Pest kávéillatú fénykorában. Ugyan nem ebben a házban, de innen nem messze, a Király utca sarkán nyílt a tágas, barátságos Berger kávéház – milyen kár, hogy az sincs meg már, nyoma sincs az arctalan körúton. A korabeli kép szerint árnyas terasz várta az itt is, a Jókai Udvarban kávézni szándékozó pesti polgárt. A Kör csendes hely lehetett: sakkozók tanyájaként, tanárok, tanítók törzshelyeként említi a szakirodalom. A házon olvasható másik tábla szerint itt alakult a Pedagógusok Országos Szervezete 1918-ban.

 

Jókai Mór 1899-ben költözött az akkor vadonatúj bérpalota második emeleti saroklakásába újdonsült felesége, az alig húszéves Nagy (Grósz) Bella családjához. A korabeli szomszédok szerint az idős írónak pokollá vált az élete a Grósz famíliával töltött 5 év alatt. A Vasárnapi Újság 1904-es száma erről nem, de az írófejedelem haláláról, és annak kapcsán a körúti lakásról részletesen számolt be.

 

 

 

 

Jókaiék nem kicsiny lakása csaknem egy teljes emeletet foglalt el: a sarkon volt a szalon, innen a Dob utca felé nyílt az író hálószobája, abból, három kisebb szoba egybenyitásával kialakított dolgozószoba, ami így 12 méter(!) hosszú lett. (Ami az ekkor szokásos 4 méteres belmagassággal számolva akkora, hogy egy mai túristabusz pont beférne.....)

 

 

A szalontól balra, az Erzsébet körút felé néző szobákban lakott Nagy Bella és családja.

Jókai utolsó telét feleségével Nizzában töltötte: 1903 novemberében utaztak el és 1904 áprilisának végén jöttek haza. A pesti tavasz súlyos sokknak bizonyult a langyos dél-francia tél után: az öreg író hamar ágynak esett. Influenza, majd tüdőgyulladás volt az orvosi verdikt.

 

 

 Háziorvosa, dr. Stricker Mór Korányi professzort hívta konzíliumra, aki Jókai megvizsgálásakor egy hírlapíró kérdésére válaszolta: „Tüdőgyulladás és 80 év – mit mondjak még?”

 

A városban hamar híre ment a Jókai betegségének. A király gróf Tisza István miniszterelnök útján tájékozódott a beteg állapotáról. Május negyedikén éjfélkor jelent meg a ház portásánál Feszty Árpád és Fesztyné Jókai Róza, aki – tőle nem szokatlan módon – hangos zokogásban tört ki a betegség súlyosságának hírére. Később – feltételezhetjük - józanítóan hathatott rá Jókainak a Vasárnapi Újság 1904. május 15-i számában nyilvánosságra hozott végrendelete. Ebben Jókai megjegyezte: mivel fogadott lánya meglehetősen sok keserűséget okozott neki életében, halála esetén összes ingó és ingatlan vagyonát és az azokból származó jövedelmet feleségére, Jókai Mórné született Grósz Bellára hagyja....

 

A nagy mesemondó elment, a bérház regényolvasó tulajdonosa szép, vörösmárvány táblát avattatott. Ami pont olyan szép, mint 100 éve lehetett.  Házát ha ma látná Berger úr, szomorú lenne. Sehol egy napernyő, egy szép üzlet, de a körútra néző ablakok sem árulkodnak boldog lakókról. A kisfiú feje ott a magasban is inkább elfordul, és úgy mosolyog….