Zárda kilátással

 

Van egy ház, ami Buda majdnem minden pontjáról látszik. Mögötte tornyok, kettő vasból, egy betonból. A ház erős kontrasztban mindezzel. Mérete ellenére messziről is gyönyörű. Különösen az utóbbi időben, felújíthatták, narancssárga spalettáival szépsége közelít(het) eredeti képéhez. Mi lehet, és főleg minek épült? Hogy biztosan nem mostani funkciójának, az nem kérdés.

A Szabadság-hegy tetején magasodó Rendőrtiszti Főiskola épületének stílusa nyomokban sem emlékeztet katonás lakóira.

A fogaskerekű gőzvontatású elődjének tervezője és kivitelezője, a svájci születésű Cathry Szaléz Ferenc vett itt telket valamikor az 1870-es évek táján. A budai hegyek kicsinyek a szép otthoni, svájci emlékekhez képest, szegény honvágyas mérnök úr az itteni lehetőségekhez képest a legmagasabb ponton épített házat családjának. Az örökösök 1903-ban eladták az ingatlant, az új tulajdonos az osztrák alapítású Isteni Szeretet Leányai Kongregáció apácái voltak, akik eredetileg a Cathry-villát használták kolostornak. 1924-re kicsinek bizonyult a családi ház, helyére négyszintes tömb épült, a most ismert főépület tornyos, teraszos, háború előtti verziója. Köré mintagazdaság született: konyhakert, gyümölcsös, sőt, állatokat is tartottak a zárda önellátása érdekében.

 

Az idilli állapot 1945-ig tartott, amikor a – szó szoros értelmében kimagasló - értékű ingatlanok rekvirálására szakosodó szovjet hadsereg szemet vetett a kolostorra. Az innen nyíló szemet gyönyörködtető kilátás a megszálló szemében a mindenre kiterjedő ellenőrizhetőség lehetőségét rejtette. 1950-ben végleg kidobták az apácákat, Máriabesnyőn leltek átmeneti menedékre, mielőtt bő 40 évre betiltották őket Magyarországon. 1989 óta újra léteznek, bár – természetesen – egyetlen régi ingatlanjukat sem kapták vissza.

Isten szolgálólányai helyére szabályosan az ördög költözött, pontosabban az ördögképző. 1950-1956-ig Dzerzsinszky Államvédelmi Iskola név alatt képezték a hírhedt Államvédelmi Hatóság kegyetlen pribékjeit. Civilként felmerül az emberben a kérdés, minek verőembereknek iskola a Svábhegy tetején? Mit is tanítottak? Anatómiát, hova, hogyan üssünk, ha azonnali, hova, ha késleltetett halált akarunk elérni?? Az iskolát egyébként Péter Gábor javaslatára hozták létre, egy éves kurzusokat tartottak, az előadások címét, vélhetően roppant tartalmas és érdekfeszítő témáját is ő határozta meg.

1956 után költözött a Rendőrtiszti Akadémia a hírhedt fiúk helyébe, (ha és amennyiben nem csak táblacsere történt), 1971-től ugyanezen intézmény főiskolai státuszt nyert.

A rendszerváltáskor, legalábbis hegyvidéki pletykaszinten felmerült, hogy a rend, aki hajdan felépítette a zárdát, ha lepusztítva is, de visszakapja azt, de mindez hamar lekerült a napirendről. Mégpedig azzal a magyarázattal, hogy olyan sok vasbeton objektum épült az épület köré, és főleg alá, amik ugye nehezen robbanthatóak ki onnét, civil meg ne is lássa, pláne ne birtokoljon ilyesmit.

Manapság időnként megnyitják a publikum előtt a mai Rendőrtiszti Főiskola neogótikus épületét. Ilyenkor hangzik a sóhaj, ha lenne pénz, fel lehetne újítani a hajdani kápolnát, háború óta díszteremnek álcázott, álmennyezettel fedett freskóival együtt, de hát ó borzalom, sajnos nincs rá „keret”.

Nem kellett volna tönkretenni. Elvenni, szétverni, gondos gazdáit, az apácákat elűzni. Lehetett volna a hitet megtartani, a cselédeket, vidékről városba került nincsteleneket felkaroló Isten szolgáit megbecsülni, házukat, hazájukat, hivatásukat meghagyni, még a kápolna is megmaradt volna. Freskóival, híveivel, feladatával meg biztosan. Nincstelenből akad ma is elég, sőt. Őket sikerült újratermelni az elmúlt istentelen évtizedeknek.

A kapu biztos mindig nyitva állna. Nem csak sátoros ünnepeken.