1892-ben költözik be a család, természetesen, a pesti bérpaloták jó szokása szerint az első szint az övéké. A családfő ekkor kapta meg a Királyi Palota át-és hozzáépítésének megbízását, gyakorlatilag itt próbálta ki az egyébként már sokat próbált mestereket, mint Thék Endre asztalosmester, Jungfer Gyula műlakatos, Lotz Károly festőművész, Scholtz Róbert császári és királyi udvari festő, eredetileg szobafestő-mázoló, a szép címet az Operaház, az Országház és a Királyi Palota munkálatain érdemelte ki. (Az első 3 mesterről remek kiállítás volt tavaly ősszel, megcsodálandó meseszép műveiket egyben http://www.imm.hu/hu/news/view/128,R%C3%B3th+Miksa%2C+Th%C3%A9k+Endre%2C+Jungfer+Gyula.)A Döbrentei utca 10 - Várkert rkp 10-es házról először Hauszmann Alajos naplójában olvastam, és csak reméltem, még áll, és tán még őriz valamit a régi szépségéből. És lőn.
A ház nem palotának épült, bár ma kiemelkedik a dunaparti házsorból, bánatos hátsó frontja jobban simul szomorkás szomszédjaihoz. Hauszmann családjának szánt téli, városi otthont az előbb Annavölgy, majd Velence kínálta őszi vadászatok, nyári menedék mellé, az emeleti lakásokat pedig kiadásra szánta.
A bérlők közül lakó volt Bruck Lajos festőművész a harmadikon, róla azt lehet tudni, h Munkácsy tanítványa, és szerette Pest városát festeni, ami harmadikról elé táruló kilátást elképzelve nem csoda.
A másik érdekes arc a szintén építész – a hely szelleme - Györgyi Dénes, aki a nagyhírű Györgyi-Giergl család sarja, vagyis rokona Giergl Kálmánnak, a pesti Klotild paloták és többek között a Zeneakadémia tervezőjének. Györgyi Dénesbe is szorult tehetség, Kós Károly szerint ő volt "a két világháború közötti sötét és szomorú magyar világ egyik legkiválóbb magyar építőművésze”, vele együtt tervezték a Városmajor utcai iskolát, Györgyi saját munkája az 1929-es barcelonai, az 1935-ös brüsszeli és az 1937-es párizsi világkiállítások magyar nemzeti pavilonjainak tervei – ami nem kis elismerés kora hivatalos megrendelőitől.
A negyediken a bérlő madarasi Beck Lajos volt, politikus, közgazdász, aki Hauszmannhoz hasonlóan ha nem itt, Velencén élt birtokán.
Hauszmann 1926-os halála után Berlinből származó, magyarul soha meg nem tanult felesége lakott itt, később kiadták a tulajdonosi lakást is. A bérleti szerződésben azonban benne foglaltatott, hogy semmit a beépített szépségekből megváltoztatni nem szabad. Az 1930-as évektől 1944-ig bizonyos Rubin Ármin Váci utcai ékszerész és családja őrizte Hauszmann lakását, mígnem egy borzalmas napon rájuk nem törték a nyilasok az ajtót, végigrugdosták őket a lépcsőházon, és a ház előtt lőtték őket a Dunába.
A Mester első emeleti, teljes szintet elfoglaló lakosztályát felszámolta, darabokra osztotta a kommunizmus effélében jeleskedő lendülete, így az eredeti díszítések, freskók, fa - és kovácsoltvas díszek ma már csak nyomokban találhatóak meg. Ezek között van viszont Hauszmann meglepő megrendelése Lotz barátjától, miszerint nyolc építész-kolléga arcképét fesse dolgozószobája falára.
Békés, sárga ház áll a budai Dunaparton, Zsolnay tetőcseréppel, arányos vonalakkal, barátságos, előreugró ablakokkal, mintha nem lett volna háború, ostrom, romboló kommunizmus. Jól épült, szívvel-lélekkel tervezte meg egy hajdan élt, szakmáját mesterfokon űző, régi építőművész. Aki szerencsére nem élte meg a sátáni gyilkosságok nyilas őrjöngéseit, sem a Királyi Palota szétlövését, majd keservesen ízléstelen átépítését. Ha Hauszmann ma végignézne
Pesten, tán örülne, az otthona áll. Őriz valamit a régi világból, és az ő nevét sem feledte az utókor.
Forrás: Hauszmann Alajos Naplója (Gondolat kiadó 1997)
Búza Péter: Túlparti látomás (Városház 2002)
www.urbface.hu
velenceblog.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése