A Budai Vigadó

Régimódi palota Vizivárosban, rendezvények, ünnepségek klasszikus helyszíne. A Fő utcáról érkezve - akarva-akaratlanul – hátulról érkezik a látogató, így az elegáns homlokzatot nem is látja egyből: el kell sétálni a Corvin tér közepére, hogy belátható legyen az egész. Szép. Kicsit lélektelen a nemrég elkészült gondos felújítás ellenére. Hiányzik belőle valami. A régi, 1910-es képen rögtön szembetűnő a hiány: akkoriban még senkinek nem jutott eszébe kulturális intézményt kávéház nélkül üzemeltetni. Vagy városi teret építeni napernyős, asztalokkal-székekkel vendégeket hívogató kiülő nélkül. Eredetileg az épület Fő utcai sarkán kávéház, az Iskola utca fele Vigadó Vendéglő néven étterem töltötte meg élettel a teret és a házat.

 

Most bezzeg a kávéház és a vendéglő régi helyén, a kirakat nagy ablakain át fehér kartonlapok mutatják sivár arcukat a tér felé. Kár.

A Budai Vigadó megszületésének igénye a kultúrára éhes budai polgárok ötlete volt. 1892-ben írtak levelet Gerlóczy Károly fővárosi alpolgármesternek, miszerint a Pesti Vigadó mintájára nyíljon bálteremmel rendelkező kulturális intézmény Budán, ahol ilyen addig nem létezett. Száz évvel ezelőtt egy beadvány átfutási idejét nem a mai lajhár tempó és a teljes érzéketlenség határozta meg. 1898-ban megszülettek a tervek, és rá két évre, 1900-ban állt a ház. A tervező páros Kallina Mór és veje Árkay Aladár voltak. Kallina Bécsből jött Pestre Otto Wagner irodavezetőjeként. Első pesti munkája a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervei és építésének vezetése volt. De az ő keze munkája a Bécs Kapu téri evangélikus templom és a Hadtestparancsnokság szintén a Budai Várban. Árkay Aladár az akkor fiatal korosztály csillaga. Az ő munkája sok minden mellett a Csaba utcai katolikus templom és a Svábhegy oldalában a Bírák és Ügyészek meseszerű, angolos stílusú villa-telepe.

A Budai Vigadó kétemeletes, belsőudvaros, timpanonos, kupolaszerűen manzárdos tetővel ellátott épület, mely főleg a neoreneszánsz stílusjegyeit viseli magán, a korra jellemző eklektikus stílusban. A homlokzat oszlopai olasz reneszánsz mintát követnek. A kapu- és ablakkeretezések szintén az olasz (római, firenzei) reneszánsz palotaépítészetet jellemző megoldások. A főhomlokzatot eredetileg kis pillérek, könyöklők ékesítették.

Az eklektikus külsőt – eredetileg – szecessziós belső gazdagította. Az impozáns előcsarnokból széles, íves márványlépcső visz az emeletre, ahol 350 négyzetméteres díszterem, a Budai Polgári Kör társalgója, olvasója és három játékterme (!) állt eredetileg a vendégek rendelkezésére. A díszteremhez két oldalról egy-egy kisterem csatlakozott, oldalt, az utcákkal párhuzamos szárnyakban pedig további kistermek, a belső udvarra néző folyosókon társalgók, klub- és olvasóhelyiségek, kártyaszobák nyíltak. A felsőbb szinteken négy magánlakást alakítottak ki. Mindezek mellett itt működött a Budai Könyvtár Egylet és a Budai Anyakönyvi Hivatal.

Az épületet 1900. január 20-án (épp 113 éve!) Halmos János polgármester adta át. Az első itt megrendezett mulatság egy nagyszabású farsang volt Klotild főhercegnő fővédnöksége alatt.

A báltermet később 306 fő befogadására alkalmas színházteremmé alakították át. A háborús sérülések kijavításakor egy egyszerűbb épület üzemeltetése volt a cél, az eredetihez való közelítés csak a legutóbbi, 2007-es felújításkor merült fel. Az intézmény azóta Hagyományok Háza néven működik, az épületet 2011-ben pedig műemlékké nyilvánították.

Széll Kálmán tér

Moszkva tér. Azaz Széll Kálmán tér már majdnem egy éve, de a lírai nevű, száz éve élt politikus neve túl szép, megszokhatatlan Buda legrondább, leglepusztultabb teréhez. Moszkva városa is jobb sorsra érdemes, de Pesten neve hozzáragadt a sötét, bár szeles, megbízhatóan koszos, rossz arcú tömegközlekedési központhoz.

Pedig nem volt ez mindig rossz hely.

A kora középkortól kezdve fontos, a dombok és a völgy, a legfontosabb, a folyó irányába menő utak találkozása. Logod falu kapuja állt itt, majd a török uralom után agyagbánya nyit, ami téglagyárral még a 19.században is üzemel. A bánya helyén fokozatosan bányató keletkezett, melyet telente korcsolyapályaként használtak a budaiak. Nyáron a tó köré teniszpályák épültek, és szépen, lassan a XX. század első felére szabályos sportpálya épül ki a mai Moszkva tér területén. Nehéz elképzelni, ugye?

Pedig már 1892-ben feltöltötték a régi, az agyagbánya idejéből származó gödröket, és a Budapest-Budai Torna Egyesület (BBTE) sportpályáját költözött ide. 1897-ben ideszállították és felállították az Millenniumi Kiállítás Sörkóstoló Pavilonját a Városligetből, az lett az első klubház, amellé pedig 9000(!) négyzetméteres úszómedencét építettek. Idővel leginkább "szabadban való tornaversenyekre, labdázó és tennis mulatságokra" specializálódtak a filmhíradók tanúsága szerint. 

1914-ben a klub csarnokot is épített, majd kétszintes klubházat, amelynek tervezője ugyanaz a Sándy Gyula, aki 1921-ben a Postapalotát tervezte.

Ahogy az ember ma elnézegeti a régi képeket a pihenő, mosolygó, elegáns ruhás teniszezőkről, nehéz, majdnem lehetetlen ezt odaképzelni a mostani koszfészek Moszkva/Széll Kálmán térre. (Szegény Széll Kálmán). A képek alapján sejthető, hogy a tér sarkán álló, kis felújítás esetén akár szépnek is nézhető, jobb sorsra érdemes kiszolgáló épület lehetett „lánykorában” a sportklub épülete.

1941-ben, amikor Magyarország áttért a jobbkéz-szabályos közlekedésre, alakult át a békés sportpálya közlekedési csomóponttá. Akkor épült a ma már lélekvesztővé kopott lépcső, a régi képeken könnyed eleganciával. A sporttelep ekkor kiköltözött a Pasarétre, ahol aztán Vasas Pályaként élte le a XX. század második felét.

1929-51 volt már Széll Kálmánról elnevezve a tér. Előtte még neve sem volt...utána viszont Széll Kálmán beceneve után SzéllKalef néven is becézték. 1972-ben épültek azok a kezdet kezdetétől irgalmatlan ronda építmények, amik ma is garantálják a nyomasztó hangulatot. 

Sok terv született a közelmúltban a Moszkva/SzéllKálmán tér átalakításáról, emberibb arcot ígér mind, de tán ezért (?) egyiknek se maradt esélye a megvalósulásra. Pedig minta akad elég.

Lónyai - Hatvany-villa, Budai Vár, Hunyadi János út

 

Ahogy a 16-os busz felkanyarodik a Várba a Clark Ádám térről, meseszép, még az itt lakók számára sem megunható panoráma tárul a szem elé: lábaink előtt hever a város. A kilátást egyetlen, ámde nem kicsiny épület zavarja csak: az úgynevezett Ybl-villa fehér tömbje. Az idelátogatók valószinüleg azt hiszik, szép felújítás eredménye a valójában vadonatúj, rejtélyes okokból zárva tartó palota, biztosan nemrég készült el – pedig már évek óta zárva, félkészen, látszólag gazdátlanul várja sorsa jobbra fordulását.

A háborúban elpusztult eredeti villát gróf Lónyai Menyhért, 1870-ben még pénzügyminiszter, 1871-72-ben miniszterelnök építette Ybl Miklós tervei szerint 1870 és 1872 közt. Az épület alapjai az 500 éves Aranybástyára kerültek, hiszen akkoriban nem kötelezte törvény az építtetőket előzetes ásatások elvégzésére. Mindez a Vár 1873-as rendezési terve elkészülte előtt történt, ekkor sem a város, sem senki nem szólt bele, hogy a gazdag és befolyásos Lónyai gróf hova és mekkora palotát épít. A miniszterelnök itt tervezte tölteni békés öregkorát, ám tervei meghiúsultak, amikor Kossuth titkára Csernátony Lajos támadta meg az országgyűlésben: „Kérdem gróf Lónyai Menyhért kormányelnök urat, nem épített-e házat, nem vett-e uradalmat akkor, amikor az ország deificitben van?” A gróf lemondott a miniszterelnökségről épp, hogy a palota elkészült, 1872-ben, és nem sokáig élvezhette terasza szép kilátását sem: 1884-ben, csupán 62 évesen halt meg.

A házat 1923-ban vette meg Hatvany Ferenc, a dúsgazdag cukorgyáros család műgyűjtő és festőművész fia, a két világháború közötti magyar képzőművészet mecénása. Övé volt a legnagyobb magángyűjtemény 1905 és 1942 közt Budapesten, 900 tárgy szerepelt benne. Köztük olyan nagyságok, mint El Greco, Cranach, Courbet, Renoir, Degas, Pissaro, Picasso, a magyarok közül Rippl-Rónai, Paál László, Munkácsy Mihály. A festmények mellett drága, értékes bútorok, szőnyegek, kerámiák, szobrok díszítették a házat – ami mindennek ellenére sem volt igazán barátságos. Thomas Mann fia Klaus Mann ezt írta naplójába 1935 októberi látogatása során:

„Délelőtt Hatvanyakkal megnéztem fivérük, Hatvany Ferenc házát. Inkább fényűző, semmint hangulatos. Néhány nagyon szép festmény. (Egy női arckép Manet-től, két bájos Renoir, Delacroix – lovak tág, romantikus tájban – Greco, Tintoretto, Pascin, Rodin)”.

A palotát a háború alatt kaszinónak használta az SS, mígnem 1944-ben telibe találta egy gyújtóbomba.

A mesés gyűjtemény a háború alatt szétszóródott: egy része különböző bankok széfjeibe került, részben a ma még éppen-hogy álló, romos Mauthner villába a Budakeszi útra. 1944 novemberében, Csánky Dénes, a zsidó műkincsek lefoglalásának biztosa már csak hatvannyolc alkotást talált a Hunyadi János utca 26-ban. Ezek nagy része azonban Hatvany saját festménye volt. 168 kép bujkált a Magyar Kereskedelmi Bank páncélszekrényeiben. Ezeket a szovjet hadsereg szabadította fel és vitte magával emlékbe. 1991-ben fedezték fel hollétüket Nizsnij-Novgorodban. A hajdani gazdag gyűjtemény Magyarországon maradt darabjai Courbet Birkózó című festménye és két Ingres-rajz, mindhárom műalkotás a Szépművészeti Múzeumban látható.

És újjáépült a villa. Ugyan se funkciója, se gazdája látszólag nincsen, így – már hosszú évek óta - csak az elhagyatott, üresen tátongó, jobb sorsra érdemes, mesés múltjukat szemérmesen titkoló budapesti házak népes táborát bővíti.

 

 

Nyugati Pályaudvar – Királyi Fogadóterem

A Nyugati Pályaudvar Budapest egyik leglenyűgözőbb látványossága. Messziről nem is látszik olyan lepusztultnak, amilyen a kicsit alaposabban, vagy egyszerűen közelebbről szemlélő számára egyértelmű, Gustav Eiffel alkotása tekintélyt parancsoló, mai, szomorú állapotában is megrendítő szépségű épület.

A pályaudvar elődje, az indóház 1846-ban épült és kora legmodernebb építészeti technikáit hasznosította: hatalmas vonatfogadó csarnoka 5 vágányt fedett. 27 méter széles, 142 méter hosszú épületet kell elképzelnünk, aminek legnagyobb hibája pont mérete, illetve elhelyezkedése volt: Egészen a mai Jókai utcáig húzódott, az új Nagykörút tengelyét átszelve, keresztben. A rohamtempóban épülő, újjászülető város vezetése ezért írt ki nemzetközi pályázatot egy új pályaudvar építésére. Az új épület kellett, hogy passzoljon a vadonatúj, elegáns Nagykörút stílusához és nyomvonalához is. A nyertesek August de Serres és Gustave Eiffel francia építészek voltak. Ők tervezték a régi milánói pályaudvart és a párizsi Bon Marché áruházat is, de mivel egyik épület sem áll már, a pesti Nyugati építészettörténeti jelentősége egyértelmű. Eiffel szerepe azért is érdekes, mert csak később, az Eiffel torony 1889-es megépítésével vált világhírűvé. Terveik alapján az építkezés 1874-ben kezdődött és 1877-ig tartott. Érdekesség, hogy mivel a régi és az új pályaudvar tengelye egybeesett, az új épületet a régi fölé tudták húzni, így az építkezés alatt az utolsó pillanatig zavartalanul használhatták a régi pályaudvart. (Élek a gyanúperrel, hogy ez ma, száz évvel fejlettebb technikával az Istennek se sikerülne. Sőt, fel sem merülne.)

Megépültekor a Budapesti Pályaudvar a maga 615 négyzetméterével az Osztrák Magyar Monarchia legnagyobb pályaudvara volt. A „nyugati” nevet csak 1891-ben kapta, és nem fekvéséről, sem az innen elérhető városok irányáról, hanem a név az építkezést finanszírozó vállalat nevére utal.
Az indulási oldal – ha szemben állunk – jobb oldalra került, ide épült az étterem, a váróterem, a jegypénztárak. Ez az oldal szélesebb, mint az érkezési, a baloldala a pályaudvarnak.

Itt rejtőzik az az ékszerdoboz, aminek képe azóta, hogy – bár sajnos röviden, csupán futólag – láthattam, felejthetetlen emlékként él bennem.
Ha az ember a koszos, mocskos Körútról a – ha lehet még – koszosabb és mocskosabb, ütött-kopott Nyugati bal oldali járdáján kifele kutyagol, a peron vége felé nagy, zöld ajtóra lesz figyelmes.

Az ajtó melletti lámpák tetején kis, kovácsoltvas korona. A kilincs törött, kopott, de így is míves, mérete impozáns. Az ajtó felett latin felirat. Az ajtó – természetesen – zárva. A MÁV „Nosztalgia” iroda kicsit se barátságos alkalmazottja lehűti naív reményeimet: majd ha az Orient Expressz érkezik, majd akkor kinyitják az ajtót. Érkezés előtt másfél perccel, és zárják is be rohanvást. Mikor lesz az legközelebb? Tavasszal. Így végképp igaz a 30éve kiadott, ócska kis vasúttörténeti kiadvány fellengzős írása, miszerint „a királyi fogadóterem messze földön híres.” Leginkább messze földön, mivel a magyar utazó nem is álmodhat arról, hogy valaha bekukkanthat a zárt, zöld ajtó mögé. Pedig érdemes. Lenne.

Az ajtó fölött felirat hírdeti a mögötte lévő terem „gazdájának” jelmondatát. Innen nyílik a Királyi Fogadóterem, amely a pályaudvar építésekor Ferenc József és Erzsébet királynő tiszteletére és személyes használatára épült. „VIRIBUS UNITIS” Ferenc József jelmondata, jelentése: „Egyesült erővel”. 1911-ben csatahajó épült ezzel a névvel, a Monarchia egyik kitüntetésének volt elnevezése, továbbá a Ferenc József alatt vert, latin feliratú pénzérmék peremirataként olvasható.

Amikor kitárul a kopott, öreg, zöld ajtó, a Nyugati mocskához szokott pesti embernek tátva marad a szája: neobarokk elegancia, érintetlennek tűnő falfestmények, freskók, gipsz stukkók, tükrök, csillárok, tökéletes arányok, tágas, mégis barátságos, elegáns belső fogadja a meglepett utazót.  A fogadóterem 3 helységből áll: a központi terem kandallója állítólag működni is képes, télvíz idején érkező illusztris vendégek számára állítólag be szoktak gyújtani benne. Innen nyílik az úgynevezett királyi tárgyaló, ahol a köztudottan munkamániás Ferenc József fogadta utazását megszakítva itt, a váróban az audenciára jelentkezőket. A harmadik terem az Erzsébet-terem. Lóhere formájú kicsiny szobát kell elképzelni, amit, hogy nagyobbnak tűnjön, körben tükrök díszítettek – és így van ez a mai napig. Innen nyílt a kert, ahol télen-nyáron ápolt kis park várta a magyarok kedves királynéját.

Egyértelműen olcsóbb egy ilyen ékszerdobozt zárva tartani, mint például felújítani, pláne rendben tartani, megbecsülni, neki funkciót találni, eredeti szépségében konzerválni, a nagyérdeművel megosztani, naponta megcsodálni, s mint büszkeségünket – joggal – az idetévedő külföldieknek megmutatni. Ezen gondolkodás híján várhatjuk az Orient Express érkezését. Vagy vehetünk rá jegyet, hiszen egyszerű pesti halandóként eléggé kijózanító stílusban zavarják el a naív érdeklődőt.

Következő Budavári Barangolás december 29

Sétánk a Budai Vár polgári negyedét fedi, utcáról utcára járva hallgatjuk meg a mesélő házak történeteit. Hogy hol rejtőzik Európa legrégebbi, gótikus zsinagóga-katedrálisának romja, melyik palota kertje alatt húzódik meg háborítatlanul és jeltelenül. Hogy hol koncertezett Bartók Béla Thomas Mann tiszteletére, vagy hogy hol tartottak „Karinthy paplant” a gyakori vendégnek. Vagy hogy mi történt a Hatvany család felbecsülhetetlen értékű könyv-, festmény- és porcelángyűjteményeivel, amelyek a háború előtt mind itt, a Várnegyed egy-egy palotáját ékesítették, vagy hogy hol állt a mesebeli kincseit rejtő Esterházy palota és mára mi maradt belőle. Lakott itt régen egy Romanov nagyhercegnő is, születésnapjára Beethovent hívták meg koncertezni. Szerb Antalt idézzük majd az Esterházy-palotabelsőről, Tormay Cecile-t a Zichyek otthonáról, Klaus Mannt Hatvany Ferenc házáról.

A séta rossz időben is indul. Találkozás délelőtt  10kor a templom előtt. Várható időtartam 2,5-3 óra. Ár: 2500.-/fő.

Mindenkit szeretettel várok.

Jelentkezés a következő Budavári sétára.

A turai kastély

Tura elkápráztat, meghódít, de legalábbis meglepi a pesti utazót. Budapesttől úgy félórányira kelet felé az utolsó, amit az ember a kietlen, szomorú Alföld közepére képzel, az egy francia reneszánsz kastély tökéletes, kicsinyített másolata.


A tulajdonos

A kastély építtetője Schossberger Zsigmond Hevesy György Nobel-díjas vegyészprofesszor nagypapája volt. Terménykereskedéssel alapozta meg tekintélyes vagyonát. Többek között az Országos Magyar KépzőművészetiTársaság igazgatósági tagjaként, elismert, bárói címet nyert üzletemberként vagyonához méltó nyári lakot tervezett építtetni az Esterházyaktól vásárolt turai uradalom központjában. Mintagazdasága fenntartásához bérmunkásokat alkalmazott, számukra tanyákat építetett. Az egyik ilyen tanyán Harasztpusztán ma is áll a báró alapította iskola, ahol Bartók Béla 156 népdalt gyűjtött 1906-ban.

Az épület és tervezője

Eredeti tervek nem maradtak fenn, a Schossberger család egy késői leszármazottjától hangzott el először a feltételezés, miszerint a kastély tervezője a XIX. század egyik, ha nem a legnagyobb építésze: Ybl Miklós. Ugyanakkor Ybl Miklós szakértője – unokaöccsének fia - Ybl Ervin sem volt meggyőzve arról, hogy valóban az Operaház tervezője lehetett Tura építője. Az épület látszólag szorosan követte a megrendelő elképzelését, túlságosan is, egy szuverén sztárépítész harmóniára törekvő, kiegyensúlyozó stílusához képest.

Kétségtelen a hasonlóság az Operaházzal, ami nagyjából ugyanakkor épült, mint a turai nyári lak. Ez lehetne ellenérv is, hiszen az Operaház elhúzódó építésekor Ybl már nem volt fiatal, bár – a huszadik század technikai segítségeinek hiányában különösen elképesztő mennyiségű tervet mondhatott magáénak – nehezen tűnik kivitelezhetőnek a párhuzamos munka.

 

Ellenérv még a korabeli sajtó vezető orgánumának, a Vasárnapi Újságnak riportja 1885-ből. Bukovics Gyuláról, mint az Országos Kiállítás erdészeti pavilonjának tervezőjéről jegyzi meg:„Pompás építménye még a Turán épített kastély […]”. Ha ez nem lett volna igaz, Ybl is, Bukovics is tiltakozhatott volna, ennek azonban semmi nyoma. Ybl és a második vonalbeli építésznek számító Bukovics Gyula jól ismerte egymást: Bukovics egyike volt Ybl építésvezetőinek, építészirodájának alkalmazottja volt, míg 1876-ban saját irodát nem nyitott. Rengeteget tervezett az akkor születő Sugár – ma Andrássyúton. Ő jegyzi a 16-os, a 27-es, 45-ös, a 87-89 –es és a 92-94-es számú Kodály-köröndi házakat, de a 113-as, 118-as és a Sugárút 119-es számú ház is az ő nevéhez köthető. Főműve pedig a Kossuth téren álló Földművelődési Minisztérium. Lehet, hogy Schossberger Zsigmond figyelmébe valamelyik elégedett sugárúti megrendelője ajánlotta Bukovicsot, de az is lehetséges, hogy a gazdag kereskedő elsőnek Ybl Miklóst kereste meg, és ő ajánlotta be fiatal kollégáját.

Tanulságos megfigyelni a Kodály köröndi Bukovics-házakat is. Egyértelmű a hasonlóság ezen házak díszítései és a turai kastély némely elemei közt. Már a korabeli kritika szerint ezek a legkevésbé sikerült sugárúti bérházak. A92-94-es számú bérpalota magas talapzaton álló oszloppár által tartott terasza pont úgy néz ki, mint a turai Schossberger-kastély oldalbejárata. Ha valóban Ybl tervezte volna Turát, vajon miért is másolta volna le a vadonatúj Andrássy út leginkább kritizált épületének bármely részletét is? A másik szembetűnő hasonlóság a másik köröndi bérpalota, a 85-87-es szám –egyébként műteremnek épült – tetőpavilonjai és Tura télikertjének teteje közt lelhető meg. Ismét valami, ami értelmetlenné teszi bármely más építész nevének említését Bukovics Gyuláén kívül.

A minta

A turai kastély franciás stílusát figyelve meglepő fordulat, hogy a követendő példa nem francia, hanem angol. A szintén polgári származású, ám a Schossbergereknél jóval vagyonosabb és híresebb Rothschild família buckinghamshire-i Halton House elnevezésű kastélya – mely ma (újabb meglepő fordulat) a Királyi Légierő tulajdona - 1881-1883 közt épült. Schossberger feltételezhetően nagyra tartotta az Európa-szerte ismert, vagyonos kereskedő családot, vadonatúj otthonukról pedig vélhetően valamilyen korabeli, de ma már nem ismert illusztrációból értesülhetett – hacsak nem személyesen látogatta meg. Az angol ház nem olyan játékos, mozgalmas épület, mint Tura, viszont visszaköszön a főépület folytatásaként kápolnaszerűen megépült, hangsúlyos-hangulatos télikert, ami ugyanúgy lóhere formájú, csak üvegtetős, valószinüleg sokkal költségesebb megoldással, mint Turán a hagyományos építésű tető.

Az utolsó „jogos” tulajdonos Schossberger Viktor és Klára voltak. Viktor munkaszolgálatosként halt meg 1938-ban, húga Klára 1945-ben kijutott Angliába, Sir Tangye Bazil feleségeként halt meg 93 évesen.

A magára maradt kastély sokáig a szovjet katonák szálláshelyeként sínylődött, majd kórház, később évtizedekig iskolaként amortizálódott. A rendszerváltás óta sok, nagyrészt hálátlan tulajdonost élt túl a - szerencsére annak idején kiváló minőségben megépült – turai kastély.

Mai gondos tulajdonosaa belépőkön túl filmforgatások helyszíneként próbálja a kastély egyre égetőbb felújítását finanszírozni, hatalmas erőfeszítéssel, értő kezekkel, látványos eredményekkel.

Szellemes programokkal igyekszik Turára csábítani a szép kastélyok látványában-látogatásukban örömüket lelő pestieket. Ajánlom mindenkinek szeretettel legújabb lehetőségként a kastély honlapját: http://www.turaikastely.hu/informaciok/nyitvatartas.html.

Forrás: http://epa.oszk.hu/01600/01615/00003/pdf/20sisa_jozsef_265_276.pdf

http://www.turaikastely.hu/bemutatkozas.html

A Déli Vasút Kávéház

A Széna tér felöl érkezve a Déli Pályaudvarral szemben bal kézre, az Alkotás út és aSchwartzer Ferenc utca sarkán állt a Déli Vasút Kávéház. Előbb pár szót a környékről: Az Alkotás út neve nem a szocializmus vívmánya, nagyon nem…

Haydn látogatására és koncertjére emlékezik, amikor József nádor meghívásának eleget téve, a nádor fiatal felesége Alexandra Romanova nagyhercegnő születésnapja tiszteletére a bécsi bemutató után alig egy évvel itt Budán vezényelte a Teremtés oratóriumot, a korabeli fordítás szerint Alkotás oratóriumot…. Schwartzer József (1818-1889) pedig a magyar tudományos elmekórtan megalapozója volt, orvos, ő vezette a mai Onkológiai Intézet helyén álló első magyar elmegyógyintézetet. És, ami még érdekes, az ő kezdeményezésére kezdték fásítani a Gellért- hegyet. Schwartzert nagyra tartotta a szakma, de Ady például egy életen át rettegett kórházától, megfogadtatta barátaival, hogy akármilyen beteg lesz, oda soha nem viszik be… 

A Déli Pályaudvar kávéház rendszeres vendége volt Ady Endre. Erre így emlékezett az akkori tulajdonos: „Annyira szeretett mulatni (…) annyira leitta magát, sokszor mondtam is neki: „Nézze, én üzletasszony vagyok, és azon vagyok, hogy minél többet fogyasszon a vendég, de már inkább elveszteném azt az egy-két üveg pezsgőt, csak ne rúgna be, csak menne már haza!”

Az utóbbi időkben játékbolt volt a kávéház helyén, aztán „turi” rongyáruda, most egyik fele bank, a másik, a nagyja üres, gazdátlan. Hol van már a kávéház? Nyomokban sem…

Ha érdeklik a részletek, a legendák, a színek, a lélek a falak mögött, várom szeretettel városjáró budai és/vagy pesti sétáim egyikére, hogy meghallgassuk együtt, amit a házak mesélnek.