Terézváros titkai - 2. A szecesszió ünnepe az Aradi utcában

Szépséget találtam megint, öreg, régen épült csodát, minden részletében és egészében szivettépő igényességgel, finom ízléssel, alapos, gondos munkával összerakott, megalkotott otthont  Pest egyik lepusztult, elszegényedett, elfelejtett utcájában, egy sarokra a világhírű, naponta ezrek által látogatott Andrássy úttól. És mindezt a szörnyeteg utókor megszokásból, szegénységből, oda nem figyelésből használja, de nem óvja, védi, csinosítja, felújításnak nyoma sincs, sőt.

Az Aradi utcában nem sok szépség van. Még az erre szakosodott városjáró rejtett részletekre vadászó szemének sem adatik sok öröm. Kettő műemléket sorol a hivatalos írás: a Kodály Körönd erre eső házainak kétségbeejtően lerohadt hátsó frontjai nyerték el ezt az esetünkben keveset érő címet – felújítás, megbecsülés helyett.

És amikor az ember már majdnem feladja, hogy bármi szépet is leljen a messzi Lederer-ház előtt, na, akkor érdemes egy percre földbe gyökerezni.

Szecessziós szobrok őrzik az első szint kiugró ablakait. Szép, szomorú arcú férfialakok, akikről első blikkre Ady sírja jutott eszembe. Aki ugyan 1919-ben halt meg, ez a ház pedig 1908-as, de a divat ugyanaz volt. A szecesszió.

Az Aradi utca 57. pedig a szecesszió ünnepe. Minden részlete egy ajándék, gazdagon díszített, legnemesebb anyagokból összeállított tökéletes egész, szerencsére olyan minőségben alkotva, hogy hiába 100 év, egy őrült háborús ostrom és rá 75 év teljes elhanyagoltság, a ház áll, bár potyog a vakolat, helyenként a vasszerkezet is hiányos, az ablakok persze nagyrészt kitoldva, 1-2 szobor itt-ott hiányzik, de a ház és csodás részei nagyrészt áll, létezik. Szembeszökő még a ragyogó tisztaság. Biztos a szikrázó napsütés is emelte a hatást, de kétségtelen, a lakók megtesznek minden tőlük telhetőt. Már "csak" a ház felújítása hiányzik.

 

A ház megálmodói anno Löffler Samu Sándor és testvére Béla voltak, a tervezés éve 1907, az építésé 1908, a megrendelő bizonyos Piatschek Vilmos ruhakereskedő és felesége.
A Löffler testvérek 1906-tól dolgoztak együtt az első világháború végéig, ez az egyik első közös munkájuk. Samu (ki néhol Sándor) tervezett, Béláé volt a kevésbé hálás művezetés és adminisztráció feladata, mígnem Samu Sándor szabályosan világgá nem ment. A két háború közt aztán Béla is tervezhetett önállóan Pesten, míg testvére Palesztinában dolgozott, és eséllyel egyetlen magyarként irodát nyitott a messzi Alexandriában. A Löfflerek leghíresebb közösen jegyzett terve a Kazinczy utcai zsinagóga és a hozzá tartozó bérház. Későbbi, hasonlóan igényes házaikon, mint például a Síp utca 17, a Szilágyi Erzsébet fasor 1, az Ó utca 49, a meseszép műlakatos munkákat Migray József jegyezte, sejthetően az itt készült pávás korlátok és ajtódíszek is az ő műhelyét dícsérik.

 

 

 

A képek szokás szerint ismét önmagukért beszélnek. Szépek, szomorúak. Egy lelakott ékszerdoboz lassú romlása a Főváros közepén. Minőségben épült, talán megadatik, hogy rátalál a pénz, a szándék és az odafigyelés, hogy újjászülethessen, mielőtt végképp összedől.

 

Forrás:

Gerle-Makovecz: A századforduló magyar építészete

Adalékok a Külső-Terézváros történetéhez