A Tigris utca és az Aladár utca sarkán tágas teniszpályák vonzották a sportot szerető, vagy csak kívülről csodáló lakók figyelmét úgy 75 éven át.
Az üresen tátongó, omladozó, de szomorúan is szép klubház tervezője Hültl Dezső, az építés éve 1928. A bezárásé 2005.
Akkor, a kétes hírű - és célú - privatizáció idején a pályákat felszámolták, helyükön
azóta – 8 éve! - felvonulási terület éktelenkedik Buda közepén. Pedig ez
volt Budapest egyik legrégebbi teniszklubja. Nehéz elképzelni, hogy ha a
kommunizmus közepesen tenisz-szerető éveiben túl tudott élni, nem beszélve ugye
egy háborúról, akkor pont most, a XXI. század elején ne lenne képes egy bel-budai,
kertvárosi környék eltartani egy teniszklubbot. Az épület pedig az első kerület büszkesége
kéne, hogy legyen: bauhaus-os stílusával, a tájba simuló, arányos
vonalaival, és, nem utolsó sorban hatalmas teraszokkal büszkélkedő épületnek némi jó szándékkal és kreativitással meg
lehetne találni a méltó funkciót. A környék lakóin nem múlna: évek óta
folytatják egyre reménytelenebb szélmalomharcukat az
elkótyavetyélt értékes földterület „hasznosítóival”, és a befektetővel szemben
gyatra erőket képviselő önkormányzattal szemben.
A klubház még áll és vár. Jól
megépült anno – szerencsére, hátha megéri, mire a jónak jóindulattal sem becézhető
új tulajdonosai eldöntik, mikor újítják fel végre. Már ha egyáltalán van bármilyen
tervük..
Sok kérdés merül fel a laikus
szemlélőben. Ha valaki megvesz egy ilyen szép, és évtizedek óta virágzó teniszklubot
Buda közepén, ugyan miért zárja be?? Mert beépíteni jobb üzlet. De ha nincs
pénze építkezni – mert miért is áll a rendetlen építkezési káosz a pályák
helyén lassan egy évtizede – szóval ha nincs pénze, miért veszi meg? Mert a "csókos haver"
hozzájuttatta? 2005 tájékán nem volt ritka az ilyesmi… Az építési engedély
több, egymástól távolabb álló épület építésére szól. Ezt, mint jó hírt tudatta
az önkormányzat a lakókkal. Akik, feltételezhetjük, nem voltak elragadtatva.
A klubház műemlék – valószínűleg ez
mentette meg az azonnali bulldózerezéstől. Az irodaház-építő beruházó gondolom,
azt várja, hogy összedőljön, és akkor „átalakításnak” becézve mondjuk állami
(EUs?) támogatással „hasznosíthatja” majd a felszabaduló területet. Ha
jellegzetes pesti építkezésről beszélünk. És minek irodaházakat építeni még Budán? Hogy legyen még 5-10 vaküres, kiadhatatlan, de cserébe tájidegen, randa monstrum Budán?
Ha nem állítja le valaki a 2005-ben elindult, kártékony folyamatot, Budapest ismét elveszít
valamit épített emlékeiből, mesélő házaiból. Pedig megmenthető lenne. Egyszerűen vigyázni kéne
rá, megbecsülni, felújítani, és megtartani olyan elegánsnak, egyszerűnek és
szépnek, ahogy 1928-ban Hültl tanár úr tervei szerint megépült. Még nem késő.