szépet látni még tőle. És lőn, egy másik rég csodált kedvenc.
A Garas utcában sok szépség van, megkockáztatom, a Garas utcában csupa szépség van, és nem
csupán az öreg fáknak köszönhetően.
Az egyirányú, békés, nyugis utcán ahogy halad az ember, először is mintha nem is a Szilágyi
Erzsébet fasorból nyílna az utca, pláne nem az alapjáraton is zűrös, hát még robbantott
állapotában zajos, mocskos Széll Kálmán tértől 500méterre. Békebeli nyugalom, csönd, árnyas,
hatalmas platánok, öreg, mesélő házak őriznek valamit egy rég eltűnt világból.
A 8-10 es ház világ életében duplatelken állt, bizonyos Kardos M. Lajos szappan gyáros úr
biztosra ment a kedves szomszédok tisztes távolban tartása ügyében. 1922-ben – lakói szerint ’926-
ban – adta megbízását kora divatos építészének, Málnai mesternek, miszerint frissen férjhez
adott lánykájának kényelmes, kellemes, időtálló otthont legyen kedves varázsolni, ha lehet
olyant, amilyennek nincsen párja a városban.
A lapos tetős, kétszintes, L alakú villa simul a domboldalba, eredetileg 2 darab, igen kényelmes
lakást rejtett. Olaszos vonalak, díszes kapuzat , elegáns lépcsősor vezet a szélesa díszes kőkeretbe faragott tölgyfa (?) ajtóhoz.
Kovácsoltvas kapu nyílik az utcára, és bár a kődísz felét elvitte az eltelt évszázad, az
összkép és a részletek egyaránt lefegyverzően gyönyörűek.
De hiába a szép ház, a Kardos lányka Amerikát választotta a Garas utca helyett, ide a szülők
költöztek és laktak ki tudja, meddig. Egy biztos, örülhetne az eredeti tulaj, ha látná, hogy
szeretik, óvják, gondozzák a házat a mostani lakók. Épült ugyan egy óriás garázs a kertbe, de az
sem zavaró, meglepő módon meghagyták a fákat, és nem dominál úgy, mint rémes társai
ránézésre a hetvenes évekből. Egyen garázs sor, nem hiányozna, ha nem volna ott.
De a ház áll, karbantartva, sehol egy hullámpala, kutyaól ablak, na, a padlásablakok lehetnének
szebbek, de ne legyünk telhetetlenek. Túlélt egy világháborút, 50 év kommunizmust és 25 év
ízléstelenség korát, és ugyanolyan szép, mint volt. Nem kis teljesítmény.
