Aranysas Udvar

Kovácsoltvas, óriás kapu. Erre lettem figyelmes évekkel ezelőtt, amikor egyszer kocsival elsuhantam a Baross utca elején. Mindjárt a kanyar után, ahol reménytelen megállni, megcsodálni. Gyalog meg mindig rohan az ember. Aztán ma, a randa, szemerkélő ködben megközelítettem a csodát abban a reményben, tán megnyílik az ajtó, és megtudom, mit rejt. Nem tudom, mi hajtott arra, megkerüljem a tömböt, és megnézzem, van-e párja a homlokzatnak, nem átjáróház-e ez a szépséges kapujú és homlokzatú ház. Szégyen, nem szégyen, eddig nem hallottam soha erről a házról. És bingó. A Baross utca 11 és az Üllői út 14 bizony egy ház, átjáró fajta, meseszép szecessziós bérpalota (volt anno) nemes anyagokból, ragyogó, időtálló kivitelezésben. Az Üllői úton szerencsém volt, egy épp hazatartó kínai lány beengedett, így végig tudtam fényképezni ezt a gyönyörű házat.
És mert pont a szomszédos könyvtárba igyekeztem, ha már, utánanéztem, ki tervezte ezt a kopott mai formájában is lenyűgöző mestermunkát.

Nem sokat árultak el a könyvek, sajnos. Azt viszont igen, Fodor Gyula, a szecesszió nagymestere tervezte, az építés éve 1905-1907. A lépcsőházi angyalkák faragója Ney Simon szobrász és a hatalmas átjáróház neve fénykorában „Aranysas udvar” volt az Üllői úti homlokzaton ma is látható hatalmas, aranyra festett madár miatt, kovácsoltvas feje a Baross utcai oldalon is köszönti a betérőt. Az Üllői úti homlokzat egyszerűbb, többet vihetett el róla a háború és az utána következő, kopasztásban jeleskedő évtizedek.

 

 

A képek ismét önmagukért beszélnek, csodásak, nem mint fényképek, (sosincs nálam rendes fényképezőgép), de remélem, vissza tudják adni a szépség élményét, amit ma délelőtt a ködben kaptam.

Forrás:

Adalékok a Józsefváros történetéhez

http://www.szecessziosmagazin.com/magazin7/fodorgyulaulloi14aranysas.php

Egy Múlt-Kor cikk margójára - Belgrád rakpart 17.

Minél többet dolgozom a Nemzetközi Hajóállomáson, annál több szépséget fedezek fel a Dunaparton. Állandó kedvencem a Belgrád rakpart 17. Halványan rémlik valami családi anekdota egy rég meghalt nagybácsi meseszép lakásáról, amiről anyukám anno mesélt, de a ház enélkül is vonz. Teraszaival, a formájával, rozzantságával, eleganciájával, olyan nagyon szép, részleteiben és egészében, ahogy van.

A ház tervezője Balázs Ernő, az építés éve 1907, a megrendelő bizonyos báró Hammerstein Richárd.

Balázs Ernő munkája még a zordon Dózsa György és Lehel utak metszéspontján mosolygó Elemi Iskola, a Terézvárosi Telefonközpont a Nagymező utcában és Pécsett a Postapalota.

A dunaparti bérpalota gondosan alápincézve épült, benne raktárak, kazánház, később óvóhely kapott helyet, és persze – praktikusan – két homlokzattal és két bejárattal épült, egy a Duna felé, egy a Molnár utcára. A dunai oldalon ma porosodó lélektelen kis betonplacc helyén hajdan díszkert volt, ahova a földszintről mára szintén nyomtalanul eltűntetett lodzsa nyílt. Ez a szint két lakásból állt anno: egy 5 szobás nyílt a Dunára, egy kettő szobás hátra, a Molnár utca felé. Aztán az elsőtől a negyedikig emeletenként 1-1, egyenként 8, azaz nyolc szobás, 3 teraszos, napfényes lakás szolgálta mindenkori boldog tulajdonosai kényelmét. A lakásokhoz cseléd-és inasszoba, konyha, kamra, gardrób és személyi lift tartozott.

De a legizgalmasabb a padlás. A levéltárban talált eredeti tervek egy luxus műteremlakásról mesélnek: előre egy 60 nm-es, hátra, az udvar felé egy másik, cirka 50nm-es „felvételi műteremmel”, dolgozóval, két sötétkamrával, titkári szobával, plusz kettő tetőterasszal. S mindez mégsem egy jólmenő művész kiszolgálására épült, aki majd csillagászati bérletért alkothatott volna itt.
Nem-nem.

A ház tulajdonosa, a báró úr amatőr fotós volt, s így tagja az 1899-ben alakult Photo Clubnak, mint lelkes tag, és tőkeerős adományozó bérháza padlását a Club székhelyének szánta, így az 1907-ben boldogan áttelepedett ide az eleddig használt Damjanich utca 28/b-ből.

Az illusztris Club, vagyis a Magyar Amateur Fényképezők Országos Egyesülete többek között olyan nagynevű tagokkal büszkélkedett, mint báró Eötvös József, dr. Konkoly-Tege Miklós, Hopp Ferenc, Xantus János, gr. Teleki Sándor és gróf Esterházy Miklós. És - láss csodát - a csengő szerint még ma is fotósok uralják a fotós paradicsomot a padláson. Halleluja!

1939-ben a báró úr engedélyt kért és kapott a fővárosi hatóságoktól, hogy negyedik emeleti, vélhetően meseszép kilátással bíró lakását teherlifttel lássa el. Később ebben a lakásban élt a nagy színész, Benkő Gyula. Neki tán Hammerstein báró is örült volna, a hálás utókor mindenképp, emlékét a ház falán tábla őrzi.

Az 1939-es átalakítással le is zárult a ház fénykora. A háború utáni adatok keserves lakásleválasztásokról és társbérleti átalakításokról tanúskodnak. ’39 után először ’63-ban, majd 1980-ban volt felújítva a ház, és úgy is néz ki.

 

 

Naív ábránd volt a legutóbbi állványozásból gondos, alapos munkára tippelni, pontosan a ház egyharmadát sikerült renoválni.

 

 

  

De így is érdemes megállni, a házra felnézni, és megcsodálni. Kovácsoltvas kapuja hősiesen állja lassan 110 év porát, szelét, mocskát, majd’ megeszi a rozsda, de még áll.

A teraszok szépek, hívogatók, az U alakú ház fürdik a napfényben, és türelmesen várja gondos gazdáját már úgy 70 éve. Remélem, mert jól megépült, kitart, míg megérkezik, aki megérdemli, megbecsüli, mi meg csodálhatjuk még soká….

Forrás: Budapest Történeti Levéltár

Adalékok a Belváros Történetéhez