Egy szelíd doktor háza

Ha a Városligeti Fasorban van dolgom, mindig megdobban a szívem. Öröm befordulni a Dózsa György útról, öröm elhagyni szegény szocreálból megszépült – relatív – sarokházat, és végiggurulni a villasoron. Jó, van egy-két szocialista rémálom, de így, kontrasztban még szebbek a régi házak. Erre, s persze az elegáns, huszadik század eleji épületekre mindig igyekszem felhívni a rám bízott külföldiek figyelmét. Olyan házsor bújik itt meg az – időnként szintén nem elhanyagolható szépségű – kerítések mögött, ami (sajnos) igen ritka viharvert fővárosunkban. És titkon várom, alig várom, hogy meglássam a kedvencemet. Van egy pár ház, amit elfogadnék Pesten, ez dobogós. Ha az ember a Hősök tere felől közelít, balra lesz. Platánok árnyékában, magas, sokemeletes, jobbról századelős, balról randa szocreál szomszéd mellett meghúzódó, kicsi, kastélysárga épület.

Íves, osztott ablaka, terasza, szép arányai, kertje jó ízlésű tulajdonosra vall nem csak az építés idejében – amikor még élmény lehetett kiülni a teraszra, kertbe – hanem isteni szerencsével ma is. Szépen felújított házról van szó végre, sehol egy hullámpala, sehol egy hozzáépített ól, műanyagroló, semmi, megbecsülik, rendben tartják. A belső képek szerint még pár eredeti ajtó is meg tudott maradni valahogy, kandalló is. Bútor persze, mint mozdítható, rég ismeretlen kezekben, a mai imitáció keserves, de a jó szándék tapintható.

Az építés ideje a békebeli 1920-as évek, az építtető a két háború közti magyar egészségügy hű szolgája, dr. Ádám Lajos. Sebész volt, Hont vármegye kicsiny falujából jött, szegény családból. 1912-től az I. számú Sebészeti Klinika orvosa, 1926-tól a hármas klinika vezetője. 1930-ban ugyanott „rendes, nyilvános” tanárrá nevezték ki. Ádám doktor azonban zsidó volt, és ezzel olyan hadjáratra ítéltetett a magát kereszténynek nevező tanári és orvosi kartól, aminek emléke is szégyenletes. A tanári kinevezés végül Horthy Miklós kiállásának volt köszönhető – akit ma oly divatos antiszemitizmus vádjával illetni. A kinevezést megelőző évben Ádám doktor megoperálta Horthy Miklós húgát, szaktudását és emberségét így a Kormányzó védte meg a farizeus kollégákkal szemben.

Ádám doktor a betegei iránt tanusitott gyengédségéről volt híres és végtelen szorgalmáról. Hívták a világba sok felé, de semmi áskálódás nem tudta eltántorítani Magyarországtól. Itt halt meg 1946-ban. Feleségétől elvileg egy világ választotta el, mégis egy életen át boldog házasságban élt gróf Nákó Erzsébettel. Ő Raoul Wallenberg titkárnője volt, s így élhette túl a jó doktor a háború ördögi éveit.

Dr. Ádám Lajos építtette ezt a szecessziós, kedves villát a saját családjának. Emlékét őrzi a ház. Mostani gazdájának és felhasználásának tán ő is örülne.

Vénusz villája a Városligetben

Ajtósi Dürer sor. Ahogy az ember a reménytelenül forgalmas, zajos, sok – de sose elég – sávos Róbert Károly körútról meglátja a Vakok Intézetének cirkalmas, piros tetejét, felvillan a remény: ott, már mindjárt letérhetünk.  Lechner Ödön monumentális, virágokkal, szecessziós ívekkel szelídített iskolaépülete üdítő szín a kietlen városi forgalomban. Nem úgy az Ajtósi Dürer sor. Az útburkolat – illetve annak lassan teljes hiánya – a lelket is kirázza a gyanútlanul, vagy kínjában arra tévedőnek, függetlenül attól, milyen korszerű építésű, rugózású, méretű járművel utazik. Élek a gyanúperrel, hogy Lechner korában is simább és járhatóbb volt a széles, a Városligetet körülölelő, az új kertvárost a Belvárossal összekötni hivatott főútvonal.
 

Szegény Városliget a nyári hőségben leginkább gazdátlan búzamezőre emlékeztet, nehéz kimagyarázni angolszász vendégeimnek, hogy szoktak itt locsolni, gondozni is, csak ugye a meleg….sovány vigasz.
 

Amire viszont minden, erre kísért vendégem figyelmét felhívom, az a Stefánia sarkán álló meseszép Zala-villa.
 

 

Zala György, a Hősök tere Milleniumi Emlékmű szobrásza, a XIX. századi virágkor ünnepelt művésze első műterme az Epreskertben állt, a mesteriskola közelében, a Városliget másik oldalán. Amikor 1898-ban eladta a Lendvay utca sarkán álló 277 négyszögöles ingatlanát rajta egy 15 éves pavilonnal 30 ezer forintért, hitelt kellett felvennie, hogy ezt, a Stefánia sarkán álló 650 négyszögöles telket megvehesse. Az epreskerti művészlak egyszerű, főleg praktikus műterem volt, ez, az 1898 és 1900 közt felépült villa és műterem más minőséget képviselt.
 

Az eredeti terveket Lechner Ödön készítette a villához, de azt végül - rejtélyes okokból - nem ő, hanem az eredetileg "csak" a különálló, 400 négyzetméteres műterem vasszerkezetének alkotói, a kor neves, fiatal tervezői: a Jámbor és Bálint Építésziroda építette meg. 

 

 

A nagy műterem mellett egy kisebb, 65 négyzetméteres is szolgálta a művész kényelmét, továbbá két gipszöntő műhely, alagsori istálló és kocsiszín, plusz ugye a kétemeletes villa. Az épület belsejét eredetileg, a háború pusztításai előtt Toroczkai Wigand Ede tervezte egy valószinüleg szintén Zsolnay borítású kandallóval együtt, de elveszett az eredeti, a Jámborék által tervezett szecessziós kandalló is – nagy kár értük.
 

A ma is álló ház Lechnert idézi a hullámzó tetővel, Zsolnay ablak-és ajtókeretekkel, de legfőbb dísze az Ajtósi Dürer sor felé néző ablak „Vénusz ünneplése” című, Zala György által készített kompozíciója.

 

 

 

A Zsolnay-gyár minőségét dicséri a kerítés is, ami szintén valami csoda folytán nem veszett el, ment tönkre, tűnt el sem a háború, sem a kommunizmus áldatlan éveiben.

 

Viszont a Stefánia felöli oldalon áll azért egy, a XX. század második felének barbár, ízléstelen lábnyoma: tán őrszobának szánhatták a barna, sokszögletes, koszos, üveg ólt, szomorú, hogy az elmúlt évek egyik tulajdonosának, így a Líbiai Nagykövetségnek sem szúrt szemet annyira, hogy elbontsák végre.