Kiskastély a Gellérthegyen

A Gellérthegyen sok csoda van. Különösen igaz ez a Bartók Béla út felé eső domboldalra, ahonnan egyenes út vezet a Szabadság szoborhoz, kis hegymászással egybekötve. Itt van a budaiak egyik úszás lehetősége is, a lánykori nevén Államigazgatási Főiskola kora hetvenes években, a szocializmus nemes(?) bosszújaként ideteremtett, rettenetesen ronda épületegyüttes  Mányoki úti részlegén, erősen széjjelrohadt állapotban.

Mellette erős kontraszt az átlagosan 100 éves szomszédság. Különösképp a finom vonalú, vadszőlővel vont, neobarokk kiskastély, kovácsoltvas kapujával, tökéletes arányaival rég felhívta magára a figyelmemet. Van a hegyoldalban itt is néhány közepes szépségű garázsajtó, de semmi hullámpala, sem hozzáépítés, kis kutyaól, esetleg műanyagablak nem rontja a képet, úgy szép a ház, ahogy van.

Az eredeti tervek szerint 1924 óta. A megrendelő gróf Wenckheim József, bár a helyszínrajzokon Wenckeim Dénes neve szerepel. Érdekes – túl azon, hogy ugye szép a pennával festett, gyöngybetűkkel írt – a helyszínrajz, mert a telek anno sokkal nagyobb volt.

Két lakóházat jelölnek rajta, a nagyobbik a Kelenhegyi útra nyílik, és van bejárat a másik oldalról is, mintegy keretben foglalva a szomszédos Műteremház telkét.

És lőn. Ami ma a Finn Nagykövetség gyönyörű, hófehér blokkja, az anno a Wenckheim család birtoka volt. Finnország 1920 óta tart fenn magyar nagykövetséget, az első követeik Koppenhágából intézték a magyar ügyeket. 1933-ban költözött először Pestre finn nagykövet, a Gellért Szállóba. Innen 1934-ben a Kelenhegyi út 20-ba, hogy az ott álló, híresen szép és nem kicsiny villát a Wenckheim családtól előbb kibéreljék, majd, mai áron számolva kb. 490000 Euróért 1939-ben megvegyék. (A villáról szép fotók láthatók a Wenckheim család honlapján.)

A háborúban aztán kopaszra fosztották, majd porig égett a szép ház, így mikor újra felvehette a két ország a diplomáciai kapcsolatot, a finnek ideiglenesen előbb a Székács utca 29-ben, majd a Báthory utca 24-ben, végül a Vérhalom utca 12-16-ban béreltek irodát. Kelenhegyi utcai tulajdonukhoz 1968-ban hozzá vásárolták  18-as számú szomszédot, így a két telekre 1989-re épülhetett fel – úgy 50 év csúszással – a szép, új, jégtömb szerű rezidencia és követség. Aminek telke nyeles telek, kerítése viszont mesélő fajta, lévén kicsit sem hasonlít skandináv stílusú gazdájára. Neobarokk kovácsoltvas keretezi a hegy felöl, a főbejáratánál is, pont, mint amilyen a lent, a Mányoki út 3 alatt megbújó kiskastélyé.

Amely mesebeli villát Hável Lipót tervezett 1924-ben. Hável mester cseh származású volt, és leginkább kivitelező, 1886-1933ig mintegy 500 épület felhúzását köszönhetjük neki. Tervezni nem nagyon szokott, pedig ezek szerint értett hozzá…

Alagsor-földszint-mansard felosztással épült meg a hangulatos, hegyi nyaraló. Az alagsorban voltak a kiszolgáló helységek, a chauffeur-és cselédszobák, a hatalmas konyha, a földszinten a reprezentációs és lakószobák, a mansardban pedig három, óriás gyerekszoba és külön fürdő kényesztette a boldog grófi kölyköket. 1926-ban a központi fűtés, 1932-ben benzintároló berendezés elhelyezésére kértek és kaptak engedélyt. 1955-ben már a Szakszervezetek Országos Tanácsa trónol a házban, hosszasan taglalt kérelmét a régi szárnyas ajtó szétbontásáról, a parketta és mozaikpadlók felveréséről olvasni is fáj. Természetesen a házat több lakrészre szabdalták, régi arányaiból eséllyel csak a külső kép maradt.

Öreg, árnyas fák, a vadszőlő megvédte, mai, megőrzött szépségének régi gazdái is örülhetnek talán. Mi, errefelé szívesen sétálók mindenképp.


Forrás:
Helyszínbejárás
Budapest Történeti Levéltárhttp://www.finland.hu/public/default.aspx?nodeid=39320&contentlan=28&culture=hu-HU
www.wenckheim.hu
www.amiotthonunk.hu

Árkád Bazár - avagy egy "tündérpalota" öregkora

Nagyon híres és nagyon lepusztult.

Ez volt az első gondolatom. Minden, magára valamit is adó, a témával foglalkozó nyomtatott és internetes kiadvány a magyar szecesszió első 10 legfontosabb, legértékesebb, leghíresebb épületei között sorolja ezt a házat. Annyi minden épült és újult meg az elmúlt 25 évben, pont ez, a ritka szép, értékes ház egy sarokra a világhírű Dohány Utcai Zsinagógától hogy tud ilyen elképesztően lerohadt állapotban leledzeni?

Négy éve járom és fotózom a pesti bérházakat. Ez a ház, különösenképp lépcsőházainak látványa ma egészen elszomorított. Olyan szívszakasztóan szép, annyi potenciál, fantázia van benne, és érték, mindenek fölött. Nem akármilyen kivitelezés, hogy hisz túlélt 2 világháborút, 50 év kommunizmust, és - bónuszként - 25 elhanyagoltságot.

A Dohány utca 22-24 1909-ben épült Vágó József és László tervei szerint az Árkád Bazár – Késmárky és Illés Játék áruháza számára. Késmárkyék 1870 óta voltak a piacon, üzletük volt a Kossuth Lajos utcában, a Rákóczi úton, de jelen voltak 30 éve az akkori Európa leglátogatottabb fürdőhelyén, Karlsbadban is, mielőtt megnyílt nagyáruházuk a Síp utca – Dohány utca sarkán. A Vágó testvérek terve hatalmas szenzációt jelentett a városban. A korabeli sajtó így tudósított a nyitásról:

„A legnagyobb csendben, minden feltünést és vásári zajt kerülve, a főváros gyermekserege a napokban uj és csodálatos látnivalót kapott. A Rákóczi-ut, Dohány- és Sip-utczák keresztezésénél a gyermekmesék világa öltött testet.

Minden izében nagyszabásu és európai szinvonalon álló gyermekjáték-áruházat épittetett a régi és jóhirnevű Késmárky és Illés-czég.

Igen szép látnivaló a hatalmas ötemeletes palota, melynek árkádjai alatt járva-kelve, csodálattal látjuk a változatos játékok tömegét. A belső csarnokokban látunk babákat számlálhatatlan mennyiségben, páratlan mügonddal összeállitva a föld minden emberfajának viselete szerint. A téli sport, a modern ródlizás minden változatu szánjai, a villamos vasutak, tengeri hajók és torpedók olyan választéka, a milyenre eddig példa nem volt. A mi pedig a kis gyermek legkedvesebb játékát, a hintalovat illeti, azt ezerszámra találjuk a legegyszerübbtől a legdiszesebbig.

A Késmárky és Illés-czég „Árkád bazár”-ja páratlanul áll a maga nemében, mert a szegény munkás embertől a milliomosig, a demokrata apától az automobilon érkező mágnás asszonyig mindenki megtalálhatja azt a játékot, a mit vagyoni viszonyaihoz mérten megvehet gyermekének. A filléres játékszertől a legmagasabb igényekig sok ezer variáczióban van ott felhalmozva minden, a miben gyermek gyönyört talál. (…) És most, mikor esténkint a villamos fényárban csillogó fayence-diszitéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhaju baba mosolyog le reája.”

 

Aztán jött Trianon, és elsöpörte a játékáruházat, méghozzá azért, mert legnagyobb tételben a Selmecbánya melletti Hegybánya-Szélakna gyermekjátékkészítő tanműhely munkáit árulták,  (vajon létezik-e még?) a határok felhúzásával pedig veszteséges lett az addig virágzó üzlet. Bezárt a játékbolt, helyén Illés fia autókereskedést nyitott 1924-ben.  A háború utáni történet köztudott, a Metró klub és utódai foglalták el a hintalovak helyét.

A fayance díszítések rég nem csillognak már, bár így is bevonzanak óránként 5-6 fényképező túristát még a fagyos januárban is. A háború elvitte az épület legfelső szintjét teraszsorral, díszítéssel együtt, jól arctalanítva született meg a felújított verzió.
 

 

A rettenet piros takaróelemek soha nem akarnak eltűnni...

 

 

...pedig az 1909-es díszítések 2001 óta újra láthatóak...

 



...és a cég iniciáléja, ami visszatérő motivum a ház minden pontján...

 



Az udvarban megvan az üvegkupola, és meglepő módon a gangos rész a legszebb. A lakók azt a részt maguk újíthatták fel, a folyosók, falak tiszták, látszik, megteszik az itt lakók ami tőlük telik. A melléklépcső maga a csoda. Totál rejtély, miért kellett kidobni belőle a liftet, a megmaradt kovácsoltvas liftajtó, de még a tartókonzolok is gyönyörűek, önmagukért beszélnek.

Ahogy minden egyes kép is.
 

 

.....fogynak a díszek...

 

 

...mintha minta lenne a kosz alatt...?

 

 

A bérház bejárata és díszei

 

 

A híres földszinti Zsolnay kerámia falképek...

 

 

...és a kevésbé híres főlépcsőház....

 

 

 

 

....és játékok mindenütt...

 

 

 

  

És talán a legszebb, a cselédlépcső:

Amikor a lift tartó konzolok is gyönyörűek.... 

 

 

 

 

az eredeti fa lengőajtók mindenütt....

 

 

 

csorbult, öreg lépcsők...

 

rendes márványlépcső, persze...

 

 

töredezett márványlépcső. a sarokban meg a bejárati kapu fölötti sarokdísz ismétlése, mintha...

 

 

...egy mindent látott lengőajtó...

 

 

 

 

 

 

 

 

a melléklépcső vakolatdísze

 

 

....és csodás lépcsőíve...

 

 

...és üres liftajtaja...(kissé Boráros tér 3)

 

 

.....a játékáruház üvegkupolája anno....

 

 

...."AB" mindenütt....

 

 

....hogy el ne felejtsük, játékáruház felett vagyunk .....

 

 

 

Ezt a frízt a legfelső szint mennyezetén találtam. Sas szem kell hozzá....

 

 

 

 

2001-ben és 2007-ben voltak jelei felújításos beruházásoknak, de mindkét társaságnak beletört a

bicskája az értelemszerűen istentelen drága mulatságba. Remélhetően a következő ilyen irányú megmozdulás több szerencsével jár majd.

 

Forrás:

Helyszínbejárás 2016. január

http://www.huszadikszazad.hu/1909-december/gazdasag/arkad-bazar 

http://egykor.hu/budapest-vii--kerulet/arkad-bazar/2141 

http://gyujtemeny.imm.hu/virtualis-kiallitas/arkad-bazar-budapest-dohany-utca-22-24-/675/2

http://nol.hu/kultura/elobukkant_egy_regi_jatekaruhaz_-578461

 

Zárda kilátással

 

Van egy ház, ami Buda majdnem minden pontjáról látszik. Mögötte tornyok, kettő vasból, egy betonból. A ház erős kontrasztban mindezzel. Mérete ellenére messziről is gyönyörű. Különösen az utóbbi időben, felújíthatták, narancssárga spalettáival szépsége közelít(het) eredeti képéhez. Mi lehet, és főleg minek épült? Hogy biztosan nem mostani funkciójának, az nem kérdés.

A Szabadság-hegy tetején magasodó Rendőrtiszti Főiskola épületének stílusa nyomokban sem emlékeztet katonás lakóira.

A fogaskerekű gőzvontatású elődjének tervezője és kivitelezője, a svájci születésű Cathry Szaléz Ferenc vett itt telket valamikor az 1870-es évek táján. A budai hegyek kicsinyek a szép otthoni, svájci emlékekhez képest, szegény honvágyas mérnök úr az itteni lehetőségekhez képest a legmagasabb ponton épített házat családjának. Az örökösök 1903-ban eladták az ingatlant, az új tulajdonos az osztrák alapítású Isteni Szeretet Leányai Kongregáció apácái voltak, akik eredetileg a Cathry-villát használták kolostornak. 1924-re kicsinek bizonyult a családi ház, helyére négyszintes tömb épült, a most ismert főépület tornyos, teraszos, háború előtti verziója. Köré mintagazdaság született: konyhakert, gyümölcsös, sőt, állatokat is tartottak a zárda önellátása érdekében.

 

Az idilli állapot 1945-ig tartott, amikor a – szó szoros értelmében kimagasló - értékű ingatlanok rekvirálására szakosodó szovjet hadsereg szemet vetett a kolostorra. Az innen nyíló szemet gyönyörködtető kilátás a megszálló szemében a mindenre kiterjedő ellenőrizhetőség lehetőségét rejtette. 1950-ben végleg kidobták az apácákat, Máriabesnyőn leltek átmeneti menedékre, mielőtt bő 40 évre betiltották őket Magyarországon. 1989 óta újra léteznek, bár – természetesen – egyetlen régi ingatlanjukat sem kapták vissza.

Isten szolgálólányai helyére szabályosan az ördög költözött, pontosabban az ördögképző. 1950-1956-ig Dzerzsinszky Államvédelmi Iskola név alatt képezték a hírhedt Államvédelmi Hatóság kegyetlen pribékjeit. Civilként felmerül az emberben a kérdés, minek verőembereknek iskola a Svábhegy tetején? Mit is tanítottak? Anatómiát, hova, hogyan üssünk, ha azonnali, hova, ha késleltetett halált akarunk elérni?? Az iskolát egyébként Péter Gábor javaslatára hozták létre, egy éves kurzusokat tartottak, az előadások címét, vélhetően roppant tartalmas és érdekfeszítő témáját is ő határozta meg.

1956 után költözött a Rendőrtiszti Akadémia a hírhedt fiúk helyébe, (ha és amennyiben nem csak táblacsere történt), 1971-től ugyanezen intézmény főiskolai státuszt nyert.

A rendszerváltáskor, legalábbis hegyvidéki pletykaszinten felmerült, hogy a rend, aki hajdan felépítette a zárdát, ha lepusztítva is, de visszakapja azt, de mindez hamar lekerült a napirendről. Mégpedig azzal a magyarázattal, hogy olyan sok vasbeton objektum épült az épület köré, és főleg alá, amik ugye nehezen robbanthatóak ki onnét, civil meg ne is lássa, pláne ne birtokoljon ilyesmit.

Manapság időnként megnyitják a publikum előtt a mai Rendőrtiszti Főiskola neogótikus épületét. Ilyenkor hangzik a sóhaj, ha lenne pénz, fel lehetne újítani a hajdani kápolnát, háború óta díszteremnek álcázott, álmennyezettel fedett freskóival együtt, de hát ó borzalom, sajnos nincs rá „keret”.

Nem kellett volna tönkretenni. Elvenni, szétverni, gondos gazdáit, az apácákat elűzni. Lehetett volna a hitet megtartani, a cselédeket, vidékről városba került nincsteleneket felkaroló Isten szolgáit megbecsülni, házukat, hazájukat, hivatásukat meghagyni, még a kápolna is megmaradt volna. Freskóival, híveivel, feladatával meg biztosan. Nincstelenből akad ma is elég, sőt. Őket sikerült újratermelni az elmúlt istentelen évtizedeknek.

A kapu biztos mindig nyitva állna. Nem csak sátoros ünnepeken.