Gyakorlatilag mindig érdekelt ez a ház. Már akkor is, amikor fogalmam sem volt róla, hova is eshet. Márffy Ödön a kedvenc festőm időtlen idők óta. Valamikor ezer éve láttam egyszer egy képét tán Virág Judit galériájában, nem tudtam odébb mozdulni előle.
Ó, ha egyszer, csak egy kicsit gazdag lehetnék…. de a stressz, a biztosítások, a permanens frász, ami azzal járhat, ha az ember lakásában valami igazán, mások számára is értékes dolog van – ezzel vigasztaltam/vigasztalom magam, miszerint miért jó, ha nincs és jó eséllyel a büdös életben nem lesz Márffy kép a falamon.
Aztán elolvastam Rockenbauer Zoltán kiváló könyvét, a Halandó múzsa címűt, mi Csinszkáról szól, és így erősen közelebb visz Márffy Ödönhöz. Persze lementem Balatonfüredre is az akkor ott pompázó Márffy-kiállítás kedvéért. Izgatott, hol élhetett ez az ember, egy vajon megvan-e még bármi is abból, amit felépítettek maguk köré? Rosszak az esélyek, komoly erők dolgoztak az elmúlt fél évszázadban az efféle "polgári csökevény" földfelszínről való eltakarításán, de hátha.
Munka közben, ahogy a buszunk rendszerint a hajóállomások felé menet a Váci útról a Dráva utcára kanyarodik, volt mindig egy kedvenc házam, amit – ha már arra járok – szerettem megcsodálni. Kicsit kikandikálni a rutinból, és miközben vendégeim vacsoráját részletezem, egész máshol járt az eszem….a felújítás előtt is szép, magyaros-mintás, műterem-gyanús-ablakos, emeletes, mesebeli-díszes-kisteraszos sarokházamat mustráltam: de szép! De megnézném egyszer közelebbről! Belülről…vajh bent is ilyen szép? Kik lakhatták?
Aztán kiderült, a ház, amit az egyébként randa lakóteleppel arctalanított környéken, mint üdítő kivételt csodálni szoktam, na pont az, ahol anno Márffy Ödön volt a gondnok. És ahova híres, kedves, vékony, kicsi, Ady és családja által meggyötört, aztán oly fiatalon meghalt Csinszkáját, szeretett feleségét, Boncza Bertát hazavitte, és ahol ezután nyolc kerek évet laktak.
Mindez köztudott, szakirodalom garmadája említi címmel, gondosan, ehhez képest, bár nemrég felújították a házat, híres-neves hajdani lakóiról egy árva tábla közel-távol nincsen.
Szépséges, romantikus-szecessziós házról beszélünk, az istenadta tehetséges építészpáros: Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Bárczy István polgármester „építő programjának első ciklusában 1909-1910-ben”, ahogy azt a kapualjban látható márványtábla hirdeti.
Szépséges, romantikus-szecessziós házról beszélünk, az istenadta tehetséges építészpáros: Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Bárczy István polgármester „építő programjának első ciklusában 1909-1910-ben”, ahogy azt a kapualjban látható márványtábla hirdeti.
1910-ben rohamléptekben fejlődő város volt Budapest, rohamosan növekvő lakossággal. 1910-ban 4,5x éltek annyian Pesten, mint előtte 40 évvel, és ezeket a tömegeket valahol lakatni kellett. Ezért indult a Főváros részéről és megrendelésére az úgy nevezett „kislakás építő program”, amelynek keretében kaszárnya méretű bérházak épültek rendszerint egy tömbben 3-4, különböző, a korszak nagyszerű építészeinek közreműködésével, a kor színvonalához és a főváros büdzséjéhez mért kényelemmel felszerelt, kisméretű lakásokkal.
A Dráva utca 12. éppen műteremháznak épült, mert mindkét homlokzatán nyílt egy-egy hatalmas ablakos művész fészek. Egyebütt helyes kis erkélyek, barátságos vakolatdíszek, kovácsoltvas korlátok a homlokzatokon mindenütt.
Ha volna tábla a házon – ami nincs – Márffy Ödön és Boncza Berta (Csinszka) neve mellé bőven odaférne a kortárs, kolléga és jóbarát, a gyerekkorában süketnémaságra ítélt, ragyogó tehetségű Tihanyi Lajos....
és az író, műkritikus - itt épp Tihanyi ecsetével - Bölöni György
Ady Endre is megfordult itt, nemcsak Márffyval, Tihanyival is jóban volt. Márffy után Perlrott-Csaba Vilmosé, 1954-től Csernus Tiboré volt a Dráva utcára néző műterem, amelyet mostanáig művészek bérelnek.
Tihanyi Lajos és Csernus Tibor innen Párizsba költözött, Márffy Ödön Csinszkával Budára, a Szamóca utca-Diósárok sarkára. Ottani házukról és életükről a Múlt-Kor folyóirat 2013. őszi számában írtam.
A Dráva utca 12. belül egyszerű, puritán, tiszta, csupa virág, csupa fény. Hasonló szépségű szomszédaival zöld, belső kertet keretez, ritka oázis Angyalföld és Lipótváros határán.
Forrás:
Helyszínbejárás
