Minél többet dolgozom a
Nemzetközi Hajóállomáson, annál több szépséget fedezek fel a Dunaparton.
Állandó kedvencem a Belgrád rakpart 17. Halványan rémlik valami családi
anekdota egy rég meghalt nagybácsi meseszép lakásáról, amiről anyukám anno
mesélt, de a ház enélkül is vonz. Teraszaival, a formájával, rozzantságával,
eleganciájával, olyan nagyon szép, részleteiben és egészében, ahogy van.
A ház tervezője Balázs Ernő, az
építés éve 1907, a megrendelő bizonyos báró Hammerstein Richárd.
Balázs Ernő munkája még a zordon
Dózsa György és Lehel utak metszéspontján mosolygó Elemi Iskola, a Terézvárosi
Telefonközpont a Nagymező utcában és Pécsett a Postapalota.
A dunaparti bérpalota gondosan
alápincézve épült, benne raktárak, kazánház, később óvóhely kapott helyet, és
persze – praktikusan – két homlokzattal és két bejárattal épült, egy a Duna
felé, egy a Molnár utcára. A dunai oldalon ma porosodó lélektelen kis
betonplacc helyén hajdan díszkert volt, ahova a földszintről mára szintén nyomtalanul
eltűntetett lodzsa nyílt. Ez a szint két lakásból állt anno: egy 5 szobás nyílt a
Dunára, egy kettő szobás hátra, a Molnár utca felé. Aztán az elsőtől a
negyedikig emeletenként 1-1, egyenként 8, azaz nyolc szobás, 3 teraszos,
napfényes lakás szolgálta mindenkori boldog tulajdonosai kényelmét. A lakásokhoz
cseléd-és inasszoba, konyha, kamra, gardrób és személyi lift tartozott.
De a legizgalmasabb a padlás. A
levéltárban talált eredeti tervek egy luxus műteremlakásról mesélnek: előre egy
60 nm-es, hátra, az udvar felé egy másik, cirka 50nm-es „felvételi műteremmel”,
dolgozóval, két sötétkamrával, titkári szobával, plusz kettő tetőterasszal. S
mindez mégsem egy jólmenő művész kiszolgálására épült, aki majd csillagászati
bérletért alkothatott volna itt.
Nem-nem.
Nem-nem.
A ház tulajdonosa, a báró úr amatőr fotós volt, s így tagja az 1899-ben alakult Photo Clubnak, mint lelkes tag, és tőkeerős adományozó bérháza padlását a Club székhelyének szánta, így az 1907-ben boldogan áttelepedett ide az eleddig használt Damjanich utca 28/b-ből.
Az illusztris Club, vagyis a
Magyar Amateur Fényképezők Országos Egyesülete többek között olyan nagynevű
tagokkal büszkélkedett, mint báró Eötvös József, dr. Konkoly-Tege Miklós,
Hopp Ferenc, Xantus János, gr. Teleki Sándor és gróf Esterházy Miklós. És - láss csodát - a csengő szerint még ma is fotósok uralják a fotós paradicsomot a padláson. Halleluja!
1939-ben a báró úr engedélyt kért
és kapott a fővárosi hatóságoktól, hogy negyedik emeleti, vélhetően meseszép
kilátással bíró lakását teherlifttel lássa el. Később ebben a lakásban élt
a nagy színész, Benkő Gyula. Neki tán Hammerstein báró is örült volna, a hálás utókor
mindenképp, emlékét a ház falán tábla őrzi.
Az 1939-es átalakítással le is
zárult a ház fénykora. A háború utáni adatok keserves lakásleválasztásokról és
társbérleti átalakításokról tanúskodnak. ’39 után először ’63-ban, majd 1980-ban
volt felújítva a ház, és úgy is néz ki.
Naív ábránd volt a legutóbbi
állványozásból gondos, alapos munkára tippelni, pontosan a ház egyharmadát
sikerült renoválni.
De így is érdemes megállni,
a házra felnézni, és megcsodálni. Kovácsoltvas kapuja hősiesen állja lassan 110 év porát,
szelét, mocskát, majd’ megeszi a rozsda, de még áll.
A teraszok szépek, hívogatók,
az U alakú ház fürdik a napfényben, és türelmesen várja gondos gazdáját már úgy
70 éve. Remélem, mert jól megépült, kitart, míg megérkezik, aki megérdemli,
megbecsüli, mi meg csodálhatjuk még soká….
Forrás: Budapest Történeti
Levéltár
Adalékok a Belváros Történetéhez