Reáltanoda utca.
Már jártunk itt: sarkán öreg palota omladoz, gazda, lakó és feladat híján összedőlésére vár. Pedig hajdan Tiziano képek díszítették falait, Almásy és Szapáry grófok hajlékaként látott szebb napokat. Az utca Astoria felöli végét Ybl romos palotája zárja, mint egy szomorú opera-díszlet: szerencsére jól megépült úgy 150 éve, még áll, az elmúlt cirka 70 év hanyagsága és egy világháború ellenére is, hősiesen, bár erősen megrogyva. A Reáltanoda utca házainak többsége lakóépület, van itt szecessziós felújítás, parkolóház, irodaház, modern, sikeres foghíjbeépítésre is példa.
Az Eötvös gimnáziummal átellenben hálóval fedett, sötét falszakaszra lesz figyelmes az arra járó. Mintha felújítás zajlana? A kapu vadonatúj, igényes asztalos munka. A ház viszont rom, úgy tűnik, a lelkesedés és a pénz a bejárati ajtó felújításával elfogyott. Fura. Valaki egy pesti bérpalota restaurálásába fog, az ajtóval kezdi, majd hálóba csomagolja az épületet, és sorsára hagyja? Szomszédjaihoz képest kicsi, kétszintes palotáról van szó, magas ablakai 4-5 méteres belmagasságot
sejtetnek, szép termeket, megbecsülésre érdemes, belakható tereket.
A neoreneszánsz palota az újjászülető Pest fénykorában, 1878-ban épült Bukovics Gyula tervei alapján. Ő tervezte többek között Tura mesebeli kastélyát a Schossberger család számára, de a Földművelésügyi Minisztérium szigorú, oszlopos épületét is a Kossuth téren. A megrendelő Blaskovics Ernő volt, aki arról volt híres, hogy övé volt Kincsem, a világhírű csodakanca. Kincsem 1876 és 1879 közt 54 versenyen indult, és abból 54-et nyert meg. Angol arisztokraták vagyonokat voltak képesek fizetni, hogy összemérhessék lovaik tudását Kincsemével. Így aztán Kincsem szép bevételeket hozott gazdájának: ezen pénzből épült a később Pesten Kincsem-Palotaként ismert belvárosi épület.
A fénykor végét a világháború és annak gyászos befejezése jelentette, 1950-től a szomszédos Úttörő Áruház raktáraként kezdődött a mélyrepülés. A huszadik század második fele sem hozott megbecsülést a jobb sorsra érdemes palotának.
Így, a huszonegyedik század elején bár áll, üres, romos, betört ablakokkal, de – sors fintoraként – ragyogó ajtóval várja sorsa jobbra fordulását.
Ez a blog régi budapesti házakról szól – kivéve, amikor nem, Budapest határain kívül sem hagy el a régi házak szeretete. Az épített környezet mindig vonz, lenyűgöz, felcsigáz. Nyomozom a múltat, az elfeledett történeteket, régi tulajdonosok, romos falak meséit, csodálattal töltenek el egy rég letűnt kor ittfelejtett tanúi, a régi házak csodálója vagyok, amióta az eszemet tudom.