Tudtam, hogy szép. Egyrészt, mert süt róla, kovácsoltvas kapujáról, meg dereng valami halavány gyerekkori emlék is egy hajdan itt élő néni látogatásairól. Másrészt a lásdbudapestet blog gazdájának hála az általa készített tavalyi képsorozatból és gondos kutatásból. De a minap, mikor arra vitt dolgom, és lehetőségem nyílt beosonni, mégis – mint mindig – megérintett a személyes találkozás a széppel.
A Semmelweis utca 4-es ház azon ritka budapesti bérházak egyike, ahol nem kizárólag a homlokzat felújítására jutott pénz, hanem az előtérre is, így az eredetiekhez legalábbis hasonló állapotok várják a betévedőt.
A lépcsőház már kopottabb, de ez, ha lehet, még emeli szépségét. Helyenként megmaradtak a metszett üvegek, sok helyen a régi kilincsek, sőt, a lift – ritka kincs – is a régi, mindent túlélt verziónak látszik. A főlépcső tágas fordulói a Bartók Béla útra emlékeztetnek.
Ez a ház is túl van az első 100-on – 1905-ös – de itt nem a szecesszió, hanem még az eklektika dominál. Kivéve tán az ablakokat, a sok bemetszett virág, füzér, girland már a modern „új művészet” felé kacsint. Én nem voltam olyan szerencsés, mint a Lásdbudapestet fotósa, hogy a belső udvarra bejussak, maradt a látvány az ablakon át, de ezzel együtt, és ennek ellenére ajándék volt a látogatás.
Köszönet a jó ízlésű építőknek, a háború utáni újjáépítőknek, a ma élők szépet, régit megbecsülőinek, és a ház védangyalainak, hogy megmaradhatott. A növények boldogan sütkéreztek a délutáni napfényben, a zajtól egy sarokkal teljes volt a csönd és a nyugalom. Oázis.
Forrás:
Helyszínbejárás
