A Déli Vasút Kávéház

A Széna tér felöl érkezve a Déli Pályaudvarral szemben bal kézre, az Alkotás út és aSchwartzer Ferenc utca sarkán állt a Déli Vasút Kávéház. Előbb pár szót a környékről: Az Alkotás út neve nem a szocializmus vívmánya, nagyon nem…

Haydn látogatására és koncertjére emlékezik, amikor József nádor meghívásának eleget téve, a nádor fiatal felesége Alexandra Romanova nagyhercegnő születésnapja tiszteletére a bécsi bemutató után alig egy évvel itt Budán vezényelte a Teremtés oratóriumot, a korabeli fordítás szerint Alkotás oratóriumot…. Schwartzer József (1818-1889) pedig a magyar tudományos elmekórtan megalapozója volt, orvos, ő vezette a mai Onkológiai Intézet helyén álló első magyar elmegyógyintézetet. És, ami még érdekes, az ő kezdeményezésére kezdték fásítani a Gellért- hegyet. Schwartzert nagyra tartotta a szakma, de Ady például egy életen át rettegett kórházától, megfogadtatta barátaival, hogy akármilyen beteg lesz, oda soha nem viszik be… 

A Déli Pályaudvar kávéház rendszeres vendége volt Ady Endre. Erre így emlékezett az akkori tulajdonos: „Annyira szeretett mulatni (…) annyira leitta magát, sokszor mondtam is neki: „Nézze, én üzletasszony vagyok, és azon vagyok, hogy minél többet fogyasszon a vendég, de már inkább elveszteném azt az egy-két üveg pezsgőt, csak ne rúgna be, csak menne már haza!”

Az utóbbi időkben játékbolt volt a kávéház helyén, aztán „turi” rongyáruda, most egyik fele bank, a másik, a nagyja üres, gazdátlan. Hol van már a kávéház? Nyomokban sem…

Ha érdeklik a részletek, a legendák, a színek, a lélek a falak mögött, várom szeretettel városjáró budai és/vagy pesti sétáim egyikére, hogy meghallgassuk együtt, amit a házak mesélnek.

Bajza utcán sétálva...

Az Orosz Föderáció Kereskedelmi Képviselete épülete 1902-ben épült Lederer Artúr megrendelésére Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján. A különös épület már építésekor felhívta magára a szakma és a város figyelmét. Lyka Károly művészettörténész a „Művészet” folyóirat 1908-as számában a következőket írja a házról:
 

„Bérház is, palota is. (…) A háromemeletes épület egyik része a háztulajdonos külön kis palotája, a másik része finoman kiképzett bérház. A bérház alaposan kinőtt a sablon keretéből: megépítését a fantázia és a tehetség, a tudás és az ötlet vállalta feladatául.”

Valóban, az épület valójában kettő egyben: egy főúri rezidencia, és egy bérlakások céljára épült, elegáns, a kor minden kényelmével felszerelt bérház. A bérház kapuja az Aradi utcai homlokzaton van, a magánpalotáé a Bajza utca felöl. A két házrész a második emeleten olvad egybe.

Különösen szerencsés kivétel ez a ház abban is, hogy a ház tervezői kapták a feladatot, hogy a palotabelsőt is megalkossák. A háború előtt épült lakások szíve, a hall például barnára pácolt fenyő burkolatot nyert, fölé kékeszöld selyemtapéta került egészen a gipsz-stukkós mennyezetig. A csarnokból széles tolóajtó nyílt az ebédlőbe. Itt bronzfényben úszott a tér: bronzveretes tölgyfa burkolat díszítette a falakat, a világítást „nemes művű” bronzcsillárok szolgálták, a faburkolat fölött sárga szövetkárpit volt, a márvány kandallón Ligeti Miklósnak, Anonymus szobrászának bronzreliefje.

Az „úri szoba” ezüstben pompázott a fénykorban: ezüst veretes bükkfa könyvespolcait ezüstözött lámpák világították, a háttérben a szintén ezüstszürke szövetkárpit fedte falakkal. A szalon maga a fény: a mennyezet gipsz-stukkója arany díszítésű, a falakon sárga márvány-és szövet burkolat.

A Lederer család vidéki birtoka, a pesti luxus anyagi fedezete mintegy 11 ezer katasztrális holdon helyezkedett el Bácskában, Csókán, illetve 4 ezer holdon Pusztakengyelen, Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Csókán, a Vajdaságban mintagazdaságot vezettek, akik még emlékeznek rájuk, földi paradicsomként emlegetik a birtokot, ahol öröm volt élni, és ahol tisztes megélhetést biztosító munkát jelentett a Lederer család szolgálatában dolgozni. Lederer Artúr jó barátja volt Csók István. 1934 és 1944 közt Csók minden nyáron náluk, Csókán, illetve Pusztakengyelen nyaralt, de Pesten is összejártak, hiszen a Bajza utca 42. nem esett messze Csók István pesti műtermétől. Pusztakengyeli tartózkodásának mintegy 20 Csók-képet tulajdonít a művészettörténet.

Lederer Artúr gyűjtött is festményeket, Munkácsy Mihály, Fényes Adolf képei szerepeltek magángyűjteményében. Családja portréit is Kernstok Károlytól rendelte meg, de Kernstok készítette a Bajza utcai ház legbecsesebb ékét: a legfelső emeleti homlokzati mozaikreliefet. Alakjai a vakolatba vannak berakva”, a vakolatháttérben tompított arany hullámzik. Lyka Károly írta a mozaikdíszítésről:

„Talán a festészetnek visszatérése a maga régi, eredendő, egyedül igaz értelméhez.”

Kernstok Károly mesés mozaikja csodával határos módon mind a mai napig épen, szépen megmaradt, csak fel kell emelnie a tekintetét a Bajza utcán járókelő, fáradt pesti sétálónak, hogy észrevehesse, mennyit gazdagít napjainkon a város, és annak mesélő házai.

Kedves Olvasó!

Ez a blog régi budapesti házakról szól. Írója idegenvezetőként tengeti életét immáron 15 éve, de az öreg, kopott, díszeitől gyakran megfosztott, csak az értő szemekkel szépnek látható házak iránti szeretete sokkal régebbi. 

Állandóan házakat, ablakokat, teraszokat bámulok, fényképezek, megcsodálom, ha egy balkon tele van virággal, ha egy megmaradt metszett, színes üveg ablakot, mívesen kovácsolt korlátot látok. Megérintem a korlátok sima fáját, a megmaradt falburkolatot,  ablakpárkányokat, megcsodálom a homlokzatok díszeit. 

Érdekel, kinek, minek épültek, és milyenek voltak, amikor még érdekelt mindenkit, milyen szép ez a város. Amikor még éltek a kávéházak, vendéglők, amikor még pezsgő társasági életéről volt híres Budapest. Amikor még volt gazdája a városnak, a háztulajdonosok tisztán, barátságosan tartották a házakat, a járdákat, a kávéház küszöbétől a kéményekig mindennek volt arca, stílusa, gondos vigyázója. Amikor még otthonos volt ez a város, kávéillatú és – elképzelésem és olvasmányaim szerint – sokkal zöldebb, barátságosabb és egészen biztosan élhetőbb is volt, mint most.

Blogomban régi, nagyrészt a második világháború előtt épült, de még most is látható, bár időnként nehezen felismerhető házakról írok. Megszólalnak a falak, és regényes történeteket mesélnek az arra figyelő kedves érdeklődőnek….

Megcsodálja néha, milyen gondosan, részleteiben milyen mestermunkaként épült 1-1 pesti – vagy éppen budai – ház, ami a mindennapjainkhoz tartozik, és amikről tulajdonképpen semmit nem tudunk? Amennyiben érdeklik a részletek, amelyek sem útikönyvekben, sem tankönyvekben, de talán még nagymamáink családi történeteiben sem voltak benne, várom szeretettel budapesti városjáró sétáimra.

Budapest XI. kerület, Mányoki út 1. - Műteremház

Az épület 1902-ban épült a Főváros megrendelésére 19 műterem, és egy lakás részére. Kosztolányi-Kann Gyula a tervező, akinek ugyan két kötete is megjelent építészeti terveiről, a kevés megvalósult közül ez a gellérthegyi szecessziós lakóház a legismertebb. 

A  „Kosztolányi” előnevet csak 7 évvel e ház tervezése után vette fel Kann Gyula, és mint festő vált ismertté. Hollósy Simonnál tanult Párizsban, és leginkább Matisse és Cezanne színvilágát idéző stílust mondhatott magáénak.  A Műteremházban lakott Czóbel Béla és Rippl-Rónai József, akinek a vendégeként járt itt Thomas Mann és Kosztolányi Dezső, de élt a házban Kokas Ignác, Domanovszky Endre is. 

Az épület maga a magyar szecesszió jellegzetességeivel ékes: virágmotívum a tetőgerincen, Zsolnay kerámia a homlokzaton és szűrmotívumok a kapurácsozaton.  

Hatalmas ablakaival messziről kitűnik a gellérthegyi villák közül.   

Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 40. - Lechner Gyula-ház

Lechner Gyula Lechner Ödön építész testvére volt és szintén nagyon tehetséges ember. 

Eredetileg jogot végzett, de hamar a művészetek felé fordult: festett, szobrászkodott, a költészet is érdekelte, ő fordította németre Az ember tragédiáját. Neki tervezte Lechner Ödön a Bartók Béla úti lakóházat. Jellegzetes téglakeretezés az ablakok körül, cirkalmas kéménydíszítések hirdetik a magyar szecesszió nagy alakjának keze munkáját. Az épület eredetileg egy emelettel magasabb lett volna, de Lechner Ödön nem volt elégedett a kivitelezőkkel, ezért egy teljes emeletet lebontatott. Ez nagyon megdobta a költségeket, ami miatt viszont a két testvér veszett össze – állítólag.

Budapest, Krisztina krt. 21. - Ilona, Krisztina, majd Pozsony Kávéház

A Hajnóczy József utca sarkán lévő, ma szürke, arctalan, szomorú házban először 1903-ban nyílt kávéház terasszal, napernyőkkel, az idők folyamán változó, de mindig barátságos névvel és vendéglátással.

1906-tól a név Ilona és itt volt törzshelye a „diogenesi életű öreg bölcsnek” a festő Mednyánszky László bárónak. Karakteres öltözködését így írja le Bevilaqua Borsody Béla: „Megjelenése csodálatos volt. Télidőn fehér vászon nadrágban járt, nadrágtartóját maga tákolta madzagból. Térden alul érő „Ferenc Jóska” kabátja alatt egy sárga nyári kabát szorongott, mindezt egy lehetetlen felleghajtó tóga egészítette ki.” 1922-ban a kávéházat Krisztina Kávéházra keresztelték át új tulajdonosai, 1926-ban pedig már Pozsony a neve.

1928-ban itt volt törzsasztala a Századunk folyóirat szerkesztőségének, ahol sokszor üldögélt József Attila és Benedek Marcell is. Ő évekkel később így emlékezett: „Az Ilona kávéház teraszán támadt valakinek az a tréfás ötlete, hogy költői versenyt rendezzünk: ki ír hamarabb szonettet, minek tárgya a kávéház kerek asztala(…) Attila meg én álltunk versenybe....”
„Oh, kerek világ kerek asztala,/Éhesen ültem én melletted mindig,/Terülj most nekem.
Ült-e valaha/ Eléd bosszús istent rendelő vendég?/ S könyökölt-e így? Tudod-e nemrég/szívem vérfoltos abroszod vala….”

Manapság kisebb-nagyobb üzlethelységre van szabdalva  az épület földszintje. A falak szürkék, dísztelenek, sehol semmi nem őrzi a terasz árnyait, kávé illatát, a kávéház és vendégei emlékét…

Teréz krt. 43 ma Béke, régen Britannia Szálló

Az épület bérháznak épült 1896-ban. 1912-ben új tulajdonosa, Fábri Henrik Málnai Béla tervei alapján teljesen átalakíttatta, és 1913. május 10-én szállodaként nyitotta meg. Fábri úr okos ember volt, tudta, hogy a Nyugati pályaudvar közelében közel-távol nem volt egy árva szál épkézláb szálloda sem. A Britannia Szálló tizenkét fürdőszobás szobával nyílt, de a többi szobában is volt folyó hideg és meleg víz, emeletenként tágas közös fürdő helyiség, központi gőzfűtés és porszívó, saját mosoda, házi telefonközpont, lift, az ajtók fölött villanyfényes pincérhívó, a pamlagokon perzsaszőnyegek képviselték a körúton eleddig ismeretlen luxust. A hallban faburkolat volt, az udvar fölött kétrétegű, csiszolt üvegtető, így az alatta kialakított étterem éjjel-nappal fényárban úszhatott..

Fábri úr azonban belebukott hatalmas vállalkozásába, és kénytelen volt eladni a Britanniát. Először – stílszerűen – két angol vette meg, majd a Debrecenből származó, rendkívül művelt, öt nyelven beszélő vendéglátós szakember, Németh Aladár. Neki volt a legnehezebb dolga, mert az 1920as fehér terror idején szörnyű kegyetlenkedések történtek az épületben, sokakat kínoztak halálra a pincében, jó eséllyel örökre megbélyegezve ezzel a Britannia nevét.

Németh Aladár azonban ismét átalakított, ezúttal a pesti középosztály igényeinek megfelelően: megnyílt a Szondy söröző és kávéházat is indított. Több különtermet is kialakított: volt „Nóta Szoba”,” Vadászterem” és „Móra szoba” Móra Ferenc emlékére, aki második otthonának tekintette a Britanniát. Külön említést érdemel a kupolaterem, amit a szomszédos bérház udvarából alakítottak ki 1938-ban: nyitható üvegteteje zöld márványoszlopokon nyugodott. Ugyanekkor, 1938-ban épült meg a szálloda alatt Budapest első mélygarázsa is!

A kávéház fénykora az 1930as évekre esett, amikor Móricz Zsigmond kezdeményezésére a „Sárga teremben” megkezdődtek a Nyugat-barátok Körének összejövetelei. Móricz Virág emlékei szerint édesapja a legnagyobb gonddal válogatta össze a programot. 1931. január 3-tól minden napra kitalált valami mást: hétfőnként a modern pszichológia tudorai tartottak előadásokat, a kedd a költőké volt: Kassák, Babits, Karinthy, Kosztolányi olvasták fel verseiket, szerdánként a próza, a színház világáról hallhatott a nagyérdemű: Rózsahegyi Kálmán a dráma titkairól, Balassa József a magyar nyelvről értekezett rendszeresen. A csütörtök Nagy Endréé volt, kora legnagyobb konferansziéja egész estés szórakozást biztosított, a péntek pedig a képzőművészeké: Márffy Ödön, Kernstok Károly, Pátzay Pál, Glatz Oszkár jelent meg tisztelői előtt. A szombat eleinte a „nők napja” volt, persze főleg színésznők vendégszereplésével, amit a szigorú Móricz hamar megelégelt és megszűntetett. A vasárnap a táncé volt, ehhez már nem kellett a Nyugat-barátok köréhez tartozni. Minden előadás ingyenes volt, Németh Aladár is ingyen juttatta a termet a Nyugat rendelkezésére, de a vendégek kötelesek voltak  1 pengő 20 árban uzsonnát fogyasztani. Ez nem lehetett kis pénz a „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel” sláger ismeretében…

A háború utáni világban a Zsolnay cukrászda őrzött meg kicsiny morzsát a régi idők hangulatából, kis kávéház-szerű szigetet alkotva egy – a szocializmus vívmányaként – kávéházaitól megfosztott városban.