A Jókai Udvar

  

 Erzsébet körút 44. Hatalmas sarokház, arányos épület. Sarkán karcsú torony, tetején mintha virágot formázna a kecses fém dísz. Az utcaszinten manapság csiricsáré boltok sora, szomorú jellegzetessége a Nagykörútnak.  A ház pont olyan szürke, mint a körúti házak többsége. Ha volt is régen, ma nem sok dísz hívja fel magára a figyelmet. Ha csak a magasan, a második emeleti terasz fölötti, rejtélyes kisfiúfej nem: kicsit mintha mosolyogna, ahogy a Dohány utca felé fordítja fejét.

 

 

 

Vajon kiről mintázták? Felette puritán felirat: Jókai Udvar. A Dohány utcai falon nagyméretű márványtábla emlékezik a ház névadó hírességéről, Jókai Mórról. A nemes gesztus az íróóriás halála évében kelt, az aláíró bizonyos Berger Leó.  Berger úr volt itt a háztulajdonos 1904-ben, továbbá kávéháztulajdonos a századfordulós Pest kávéillatú fénykorában. Ugyan nem ebben a házban, de innen nem messze, a Király utca sarkán nyílt a tágas, barátságos Berger kávéház – milyen kár, hogy az sincs meg már, nyoma sincs az arctalan körúton. A korabeli kép szerint árnyas terasz várta az itt is, a Jókai Udvarban kávézni szándékozó pesti polgárt. A Kör csendes hely lehetett: sakkozók tanyájaként, tanárok, tanítók törzshelyeként említi a szakirodalom. A házon olvasható másik tábla szerint itt alakult a Pedagógusok Országos Szervezete 1918-ban.

 

Jókai Mór 1899-ben költözött az akkor vadonatúj bérpalota második emeleti saroklakásába újdonsült felesége, az alig húszéves Nagy (Grósz) Bella családjához. A korabeli szomszédok szerint az idős írónak pokollá vált az élete a Grósz famíliával töltött 5 év alatt. A Vasárnapi Újság 1904-es száma erről nem, de az írófejedelem haláláról, és annak kapcsán a körúti lakásról részletesen számolt be.

 

 

 

 

Jókaiék nem kicsiny lakása csaknem egy teljes emeletet foglalt el: a sarkon volt a szalon, innen a Dob utca felé nyílt az író hálószobája, abból, három kisebb szoba egybenyitásával kialakított dolgozószoba, ami így 12 méter(!) hosszú lett. (Ami az ekkor szokásos 4 méteres belmagassággal számolva akkora, hogy egy mai túristabusz pont beférne.....)

 

 

A szalontól balra, az Erzsébet körút felé néző szobákban lakott Nagy Bella és családja.

Jókai utolsó telét feleségével Nizzában töltötte: 1903 novemberében utaztak el és 1904 áprilisának végén jöttek haza. A pesti tavasz súlyos sokknak bizonyult a langyos dél-francia tél után: az öreg író hamar ágynak esett. Influenza, majd tüdőgyulladás volt az orvosi verdikt.

 

 

 Háziorvosa, dr. Stricker Mór Korányi professzort hívta konzíliumra, aki Jókai megvizsgálásakor egy hírlapíró kérdésére válaszolta: „Tüdőgyulladás és 80 év – mit mondjak még?”

 

A városban hamar híre ment a Jókai betegségének. A király gróf Tisza István miniszterelnök útján tájékozódott a beteg állapotáról. Május negyedikén éjfélkor jelent meg a ház portásánál Feszty Árpád és Fesztyné Jókai Róza, aki – tőle nem szokatlan módon – hangos zokogásban tört ki a betegség súlyosságának hírére. Később – feltételezhetjük - józanítóan hathatott rá Jókainak a Vasárnapi Újság 1904. május 15-i számában nyilvánosságra hozott végrendelete. Ebben Jókai megjegyezte: mivel fogadott lánya meglehetősen sok keserűséget okozott neki életében, halála esetén összes ingó és ingatlan vagyonát és az azokból származó jövedelmet feleségére, Jókai Mórné született Grósz Bellára hagyja....

 

A nagy mesemondó elment, a bérház regényolvasó tulajdonosa szép, vörösmárvány táblát avattatott. Ami pont olyan szép, mint 100 éve lehetett.  Házát ha ma látná Berger úr, szomorú lenne. Sehol egy napernyő, egy szép üzlet, de a körútra néző ablakok sem árulkodnak boldog lakókról. A kisfiú feje ott a magasban is inkább elfordul, és úgy mosolyog….

 

Hajhálós ház

Apáczai Csere János utca. Félúton az Intercontinentál szálloda és a Vigadó közt, a Dunaparttól pár méterre évek óta csodálok egy hálóval fedett, gyanúsan gyönyörű, de mindenképpen jobb sorsra érdemes palotát. Ennél értékesebb telek kevés lehet Pesten, ezért abszurd, miért, hogyan tud évek, ha nem évtizedek óta töküresen állni. Zöld hálóban, ha lehet fokozni.

 Sarokház, nem kicsiny, vagyis óriási, egy homlokzattal a Dorottya utca fele, egy a Szende Pál utcára, egy pedig az Apáczai Csere János utcára néz. Ez ugye a Belváros szíve.
Körbesétáltam többször. A bejáratok szűkek, vagyis nem magánpalota. Üzletház? Adná magát. A homlokzaton helyenként vastag vasak állnak ki, amik fénykorukban teraszokat tarthattak, vagyis bérlakások azért biztos voltak az emeleteken, a ház korából ítélve szép, nagyok, tágasak.  És lőn.

Több lépcsőben épült a ház. Először kétemeletesnek 1813-ban Pollack Mihály tervei szerint, aki ugye a klasszicista Budapest míves mestere. Rá hatvan évre átalakították Wagner János és Weber Antal rajzai szerint, bankpalota lett, az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár székháza. Belsejének eleganciájáról többek között a Neuschloss gyár gondoskodott, akik parkettát és ácsmunkát készítettek nem akármilyen minőségben: a Gödöllői Királyi palota 1867-es, majd 1896-os átalakításakor szállítottak parkettát, de az ő jó hírüket dicsérte a Budavári Királyi Palota Hauszmann Alajos-féle átalakításainak új parkettái is. Szóval el tudom képzelni az eredeti, eséllyel csak 1945-ig létező belső szépségeket. Ajtókat, ablakokat, parkettát, cserépkályhákat, tapétákat, hogy csak a nehezen mozdíthatókról beszéljünk, mert ugye a bútorok…..

1908-ban a vicces nevű (és rejtélyes tudományú) Gyorstalpaló Iparvállalat megrendelésére lift is épült a nem kicsiny házba, feltehetően valamivel szebb kivitelben, mint azt szokás volt a háború utáni években. 1953-56-ig már a Belkereskedelmi Minisztérium a tulaj. Az utolsó felújítás ’975-ös. Régebbinek tűnik, bár semmi nem rombol annyit, mint hosszú évek lakatlansága. Pláne egy világháborúval és negyedszázad kommunizmussal a múltban….

A régi képek hangulatos üzleteket, napellenzős kirakatokat mutatnak. Nem is Budapesten lenne, ha nem lenne most üres, romos, gazdátlan. Jellemző.

Forrás: urbface.com

Egy szelíd doktor háza

Ha a Városligeti Fasorban van dolgom, mindig megdobban a szívem. Öröm befordulni a Dózsa György útról, öröm elhagyni szegény szocreálból megszépült – relatív – sarokházat, és végiggurulni a villasoron. Jó, van egy-két szocialista rémálom, de így, kontrasztban még szebbek a régi házak. Erre, s persze az elegáns, huszadik század eleji épületekre mindig igyekszem felhívni a rám bízott külföldiek figyelmét. Olyan házsor bújik itt meg az – időnként szintén nem elhanyagolható szépségű – kerítések mögött, ami (sajnos) igen ritka viharvert fővárosunkban. És titkon várom, alig várom, hogy meglássam a kedvencemet. Van egy pár ház, amit elfogadnék Pesten, ez dobogós. Ha az ember a Hősök tere felől közelít, balra lesz. Platánok árnyékában, magas, sokemeletes, jobbról századelős, balról randa szocreál szomszéd mellett meghúzódó, kicsi, kastélysárga épület.

Íves, osztott ablaka, terasza, szép arányai, kertje jó ízlésű tulajdonosra vall nem csak az építés idejében – amikor még élmény lehetett kiülni a teraszra, kertbe – hanem isteni szerencsével ma is. Szépen felújított házról van szó végre, sehol egy hullámpala, sehol egy hozzáépített ól, műanyagroló, semmi, megbecsülik, rendben tartják. A belső képek szerint még pár eredeti ajtó is meg tudott maradni valahogy, kandalló is. Bútor persze, mint mozdítható, rég ismeretlen kezekben, a mai imitáció keserves, de a jó szándék tapintható.

Az építés ideje a békebeli 1920-as évek, az építtető a két háború közti magyar egészségügy hű szolgája, dr. Ádám Lajos. Sebész volt, Hont vármegye kicsiny falujából jött, szegény családból. 1912-től az I. számú Sebészeti Klinika orvosa, 1926-tól a hármas klinika vezetője. 1930-ban ugyanott „rendes, nyilvános” tanárrá nevezték ki. Ádám doktor azonban zsidó volt, és ezzel olyan hadjáratra ítéltetett a magát kereszténynek nevező tanári és orvosi kartól, aminek emléke is szégyenletes. A tanári kinevezés végül Horthy Miklós kiállásának volt köszönhető – akit ma oly divatos antiszemitizmus vádjával illetni. A kinevezést megelőző évben Ádám doktor megoperálta Horthy Miklós húgát, szaktudását és emberségét így a Kormányzó védte meg a farizeus kollégákkal szemben.

Ádám doktor a betegei iránt tanusitott gyengédségéről volt híres és végtelen szorgalmáról. Hívták a világba sok felé, de semmi áskálódás nem tudta eltántorítani Magyarországtól. Itt halt meg 1946-ban. Feleségétől elvileg egy világ választotta el, mégis egy életen át boldog házasságban élt gróf Nákó Erzsébettel. Ő Raoul Wallenberg titkárnője volt, s így élhette túl a jó doktor a háború ördögi éveit.

Dr. Ádám Lajos építtette ezt a szecessziós, kedves villát a saját családjának. Emlékét őrzi a ház. Mostani gazdájának és felhasználásának tán ő is örülne.

Szomorú óriás

Nagy, szürke, kopár ház a Hősök terén, címe szerint Dózsa György út 92/a. A legnagyobb ház a sorban, zordon, látszólag gazdátlan tömb, bár cirkalmas ablakai beszédesek: egyetlen egyenes vonalú ablaka-ajtaja nincsen, a pinceablakon szecessziós rács árulkodik a szürkének kicsit sem mondható eredeti stílusról.

Az épület ma is a szomszédos saroképülettel egy telken, ahhoz egész közel áll, a házak között nincs kerítés – ahogy régen sem volt. A sarki ház 1930 óta déli szomszédunk: hajdan Jugoszlávia ma – örökség útján – Szerbia követségének ad otthont. A mostani, szomorú szürke ház is a Szerb Nagykövetség használatában áll, a konzulátus van benne, bár nem használják az egész házat, nagyja - legalábbis látszólag - üres.

A Szerb Nagykövetség épületének jó hosszú története van: eredetileg az Andrássy utat építő Sugárút Építő Vállalat tulajdonában lévő telekre 1886-ban Weber Antal tervei alapján neoreneszánsz palota épült kertes vendéglőnek Bellevue néven. 

 

Ágai Adolf szerint „ott idősebb csecsemők az árpa levének híg kenyerét szopogatják”, vagyis azért nyílt, hogy az újonnan beépült Sugár út környéke barátságos lehessen új tulajdonosai számára.

Aztán 1904-ben az új bérlő, bizonyos kerekréti Babocsay Hermann átépítést rendelt Árkay Aladártól a modern divat szerinti lendületes szecesszió jegyében.

 

 

 

A ház fogadtatása legalábbis vegyes volt, Pest soha nem emésztette meg ezt a csupa virág, csupa hullám sarokházat: újabb átépítés lett a verdikt. A mai verzió 1926-ban született, a terveket a briliáns tehetségű Kozma Lajos jegyezte. De hiába a ragyogó elme, az új arculat az Árkay féléhez képest maga a megtestesült dögunalom.

 

Pedig Kozma Matisse-nál tanult festeni 1909-ben, belsőépítész is volt és illusztrátor, Buda legszebb Bauhaus házait is ő tervezte.

A mai szürke szomszéd a szecessziós korszakból származik, és ugyanúgy Árkay tervezte, mint az anno extravagáns sarokházat. Annál egyszerűbbek a vonalak, cserében ormótlanabb a tömeg. A megrendelő itt is Babocsay Hermann, sőt, a kivitelező is a tulaj cége, a cél pedig a saját családi otthon elhelyezése. A mai archoz nehezen passzol a „családi ház” szó, de az eredeti képeken egy – bár nem kisebb – sokkal barátságosabb hangulatú ház néz vissza ránk.

Szomorú ez a mai kép. Budapest egyik legszebb, de mindenképp leghíresebb terén áll, külföldiek ezrei látják nap mint nap. Mindig megkérdezik tőlem, mi ez a fura ház? Olyan gazdátlannak tűnik. És tényleg. Látszik rajta, hogy egyszer szép volt, egyszer becsülték, de mindez rég volt, és hiába a tökéletes fekvés, feltételezhetően nominálisan is értékes elhelyezkedés, az előkelő szomszéd és tulajdonos, a ház üres, szürke, elhanyagolt. Kár.

 

Kincsem palotája a Belvárosban

Reáltanoda utca.

Már jártunk itt: sarkán öreg palota omladoz, gazda, lakó és feladat híján összedőlésére vár. Pedig hajdan Tiziano képek díszítették falait, Almásy és Szapáry grófok hajlékaként látott szebb napokat. Az utca Astoria felöli végét Ybl romos palotája zárja, mint egy szomorú opera-díszlet: szerencsére jól megépült úgy 150 éve, még áll, az elmúlt cirka 70 év hanyagsága és egy világháború ellenére is, hősiesen, bár erősen megrogyva.  A Reáltanoda utca házainak többsége lakóépület, van itt szecessziós felújítás, parkolóház, irodaház, modern, sikeres foghíjbeépítésre is példa.

Az Eötvös gimnáziummal átellenben hálóval fedett, sötét falszakaszra lesz figyelmes az arra járó. Mintha felújítás zajlana? A kapu vadonatúj, igényes asztalos munka. A ház viszont rom, úgy tűnik, a lelkesedés és a pénz a bejárati ajtó felújításával elfogyott. Fura. Valaki egy pesti bérpalota restaurálásába fog, az ajtóval kezdi, majd hálóba csomagolja az épületet, és sorsára hagyja? Szomszédjaihoz képest kicsi, kétszintes palotáról van szó, magas ablakai 4-5 méteres belmagasságot
sejtetnek, szép termeket, megbecsülésre érdemes, belakható tereket.

A neoreneszánsz palota az újjászülető Pest fénykorában, 1878-ban épült Bukovics Gyula tervei alapján. Ő tervezte többek között Tura mesebeli kastélyát a Schossberger család számára, de a Földművelésügyi Minisztérium szigorú, oszlopos épületét is a Kossuth téren. A megrendelő Blaskovics Ernő volt, aki arról volt híres, hogy övé volt Kincsem, a világhírű csodakanca. Kincsem 1876 és 1879 közt 54 versenyen indult, és abból 54-et nyert meg. Angol arisztokraták vagyonokat voltak képesek fizetni, hogy összemérhessék lovaik tudását Kincsemével. Így aztán Kincsem szép bevételeket hozott gazdájának: ezen pénzből épült a később Pesten Kincsem-Palotaként ismert belvárosi épület.

A fénykor végét a világháború és annak gyászos befejezése jelentette, 1950-től a szomszédos Úttörő Áruház raktáraként kezdődött a mélyrepülés. A huszadik század második fele sem hozott megbecsülést a jobb sorsra érdemes palotának.

Így, a huszonegyedik század elején bár áll, üres, romos, betört ablakokkal, de – sors fintoraként – ragyogó ajtóval várja sorsa jobbra fordulását.

Egy teniszpálya emlékére

Romos, sárga ház a budai dombok között. Aki a nyolcas busszal jár, vagy kocsival a Hegyalja úton, naponta megy el mellette. Igaz, évek óta üres, egyre romosabban, kitört ablakokkal, de még áll, türelmesen várja sorsa jobbra fordulását.

A Tigris utca és az Aladár utca sarkán tágas teniszpályák vonzották a sportot szerető, vagy csak kívülről csodáló lakók figyelmét úgy 75 éven át.

Az üresen tátongó, omladozó, de szomorúan is szép klubház tervezője Hültl Dezső, az építés éve 1928. A bezárásé 2005.

 

 

Akkor, a kétes hírű - és célú - privatizáció idején a pályákat felszámolták, helyükön azóta – 8 éve! - felvonulási terület éktelenkedik Buda közepén. Pedig ez volt Budapest egyik legrégebbi teniszklubja. Nehéz elképzelni, hogy ha a kommunizmus közepesen tenisz-szerető éveiben túl tudott élni, nem beszélve ugye egy háborúról, akkor pont most, a XXI. század elején ne lenne képes egy bel-budai, kertvárosi környék eltartani egy teniszklubbot. Az épület pedig az első kerület büszkesége kéne, hogy legyen: bauhaus-os stílusával, a tájba simuló, arányos vonalaival, és, nem utolsó sorban hatalmas teraszokkal büszkélkedő épületnek némi jó szándékkal és kreativitással meg lehetne találni a méltó funkciót. A környék lakóin nem múlna: évek óta folytatják egyre reménytelenebb szélmalomharcukat az elkótyavetyélt értékes földterület „hasznosítóival”, és a befektetővel szemben gyatra erőket képviselő önkormányzattal szemben.

A klubház még áll és vár. Jól megépült anno – szerencsére, hátha megéri, mire a jónak jóindulattal sem becézhető új tulajdonosai eldöntik, mikor újítják fel végre. Már ha egyáltalán van bármilyen tervük..

 

Sok kérdés merül fel a laikus szemlélőben. Ha valaki megvesz egy ilyen szép, és évtizedek óta virágzó teniszklubot Buda közepén, ugyan miért zárja be?? Mert beépíteni jobb üzlet. De ha nincs pénze építkezni – mert miért is áll a rendetlen építkezési káosz a pályák helyén lassan egy évtizede – szóval ha nincs pénze, miért veszi meg? Mert a "csókos haver" hozzájuttatta? 2005 tájékán nem volt ritka az ilyesmi… Az építési engedély több, egymástól távolabb álló épület építésére szól. Ezt, mint jó hírt tudatta az önkormányzat a lakókkal. Akik, feltételezhetjük, nem voltak elragadtatva.

A klubház műemlék – valószínűleg ez mentette meg az azonnali bulldózerezéstől. Az irodaház-építő beruházó gondolom, azt várja, hogy összedőljön, és akkor „átalakításnak” becézve mondjuk állami (EUs?) támogatással „hasznosíthatja” majd a felszabaduló területet. Ha jellegzetes pesti építkezésről beszélünk. És minek irodaházakat építeni még Budán? Hogy legyen még 5-10 vaküres, kiadhatatlan, de cserébe tájidegen, randa monstrum Budán?

 

Ha nem állítja le valaki a 2005-ben elindult, kártékony folyamatot, Budapest ismét elveszít valamit épített emlékeiből, mesélő házaiból. Pedig megmenthető lenne. Egyszerűen vigyázni kéne rá, megbecsülni, felújítani, és megtartani olyan elegánsnak, egyszerűnek és szépnek, ahogy 1928-ban Hültl tanár úr tervei szerint megépült. Még nem késő.

Úri utca

Halványan, egyre halványabban dereng egy letűnt kor eleganciája. Ívelt ablakok, stílusos klasszicizmus váltja egymást a háború és a kommunizmus pusztító sivársága által szerencsésen megkímélt néhány épületen. Valami rémlik: egyszer, réges-régen itt élt a magyar arisztokrácia. Telente legalábbis, amikor inkább a városi lakot fűtötték ki a vidéki kastélyok helyett. Itt töltötték a Karácsonyt, az Opera-és báli szezont, mielőtt a természet ébredésével visszavonultak vidéki birtokaikra.

Gróf Széchenyi Gyula családja Marcali és az Úri utca 8 között „ingázott”. Marcaliban felismerhető a kastély, középületként, sok más sorstársával egyetemben kórházként használja a város a mai formájában 1913-ban épült nem kicsiny, 85 szobás, eklektikus kastélyt.

Az uradalom hajdan fácánvadászatairól volt híres, az 1887-es Országgyűlési Almanach szerint „Széchenyi Gyula gróf a marczali uradalomnak lévén ura, az 1860-as években élénk részt vett a megye politikai és gazdasági mozgalmaiban, s marczali kastélyában találkoztak Somogymegye notabilitásai, s döntöttek a megye ügyeiben (.…) uradalma egyik mintagazdasága a megyének, vadasa hírben áll.” Széchenyi Gyula tagja volt a főrendi háznak, 1857- től kamarási, 1868-től titkos tanácsi méltóságot nyert, majd 1900-ban, 70 évesen a rejtélyes feladatokkal bíró király személye körüli miniszteri címet nyerte el 3 évre.

Úri utcai palotáját kora neves építésze, a királyi palotát is átépítő Hauszmann  Alajos tervezte át 1903-ban eklektikus stílusban. Talán ekkor festették először "Alt-Wien" rózsaszínre s készíthették csoda folytán ma is látható, meseszép kovácsoltvas kapuját, mely fölött nyolc és fél ágú, koronás címert lehet, bár nem könnyen, kibogarászni.

A kilencedik koronaág – jellemző módon - rég letört, és még jellemzőbb módon azóta sem javította ki senki.

 

 

 

A hívatlan vendéget szép kilincs fogadja a faragott ajtón, kovácsoltvas lépcső visz az emeletre – a hajdani lépcsőszőnyeg karikái még megmaradtak emlékbe -  a fehér, kazettás mennyezet is réginek tűnik, bár a belegyógyított fürdőszoba lámpa elég hervasztó látványt nyújt, a hátrafelé nyíló nagy, szögletes ablakon beözönlő fény mégis hozzáértő tervezésre vall.

Az öreg gróf 1921. január 13-án halt meg Budapesten. Jó eséllyel itt, ebben a szép, a XXI. században is hősiesen álló, mesélő várbéli palotában.

Érdemes nem a szokásos lehajtott fejjel menni el mellette. Az út túloldaláról a legszebb, onnan mutatja szépségét az arra figyelmes szemeknek.