Nádor utca 36

Na, ezzel a házzal is régóta szemezek. Vagyis inkább a kapujával. Kovácsoltvas, kicsit

szecessziós, kicsit mégse, ovális virágözön, szürkére festve, reménytelenül lerohadt állapotban.

Pedig a hely frekventált, gyakorlatilag az ország szíve, az Országháztól lépésnyire. A kapu fölött

mintha hímezve lenne, matyóra hajazó vakolatdísz várja hősiesen sorsa jobbra fordulását. Napi

szinten látom, és bár sok benne az iroda, évek teltek el, mire végre nyitvatartási időben, gyalog

jártam arra, és be tudtam surranni. Szokás szerint leesett az állam.

A padló. A kilincseken kívül a legbeszédesebbek a padlóburkolatok, legtovább, hősiesen

érintetlenül megmaradók, mesélők….kivéve persze intenzív rombolás esetén. Esetünkben

ittfelejtődött a napsárga kövezet, a félsötétben felragyog, ahogy az elképedt látogató beesik –

már aki az ilyesmit észreveszi. Tovább kicsit angolos előtér, mi meglepően kicsi, szűk, de

díszlépcső-gyanús lépcsőházba fordul.

És lőn. A levéltári, réges-régi tervek szerint ez a ház 3 lépcsőházzal épült, 2 a bérháznak, fő és

cseléd, és egy dísz, ide. Egyik homlokzata, (ez) a Nádor utcára, a másik a Garibaldira néz. Onnan

a bérház nyílt, innen a székház. És aki felmerészkedik a díszlépcsőn, megcsodálhatja egy rég

eltűnt nagyvállalat kovácsoltvas kézjegyét: az ovális rácsdíszen Rimamurányi-Salgótarjáni

Vasmű Rt. neve díszeleg.

Értelemszerűen a virágzó kommunizmusban született pesti polgárnak semmit sem mond a név,

így hát vadászni kénytelen. :)

A Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. az ózdi, salgótarjáni és környékbeli vasművek

összeolvadásából született 1881-ben. A fúziót a Tudományos Akadémia tagja, a sokoldalúan

tehetséges „vasgróf” Andrássy Manó szorgalmazta 1875-ben, ’81-re lett meg a Wiener Bankverein

tőketámogatása, és így születhetett meg Nagy Magyarország nehéziparának egyik zászlóshajója.

Túl azon, hogy az 1880-as évektől évtizedeken át munkát adott Észak-Magyarország ma

munkanélküliséggel küzdő régiójának, a századforduló környékén az ország nyersvas

termelésének és acélgyártásának közel 44%-át produkálta az akkori becenevén „Rima”-ként

ismert vaskohászati mamutvállalat. Ezzel a cég az ország és az iparág harmadik legnagyobb

vállalata volt. Érdekes még, hogy a cég elnöki pozícióját 1892-1902-ig, miniszterelnöki

kinevezéséig Tisza István töltötte be.

De Salgótarjánból nehéz volt a kapcsolattartás a minisztériumokkal, külföldi képviseletekkel,

ezért a vállalat vezérkara egy budapesti székház megépítése mellett döntött. Így épülhetett meg

a vadonatúj Országház szomszédságában a Nádor utcai vezérigazgatóság, és, ugyanazon a

telken, a székházzal egybeépülve a vállalat nyugdíjalapját gazdagító bérház. Ide költözött 1900

-ban az ujjászervezett vezérigazgatóság, és a műszaki igazgatóság a már itt székelő kereskedelmi

igazgatóság mellé, orvosolva a vállalat addigi vidéki elszigeteltségét.

 

A cég, ahogy az egész ország erősen megrogyott az első világháború után, a trianoni döntés

elvette a felvidéki lelőhelyek és piacok nagyját. De már 1929-re Magyarország nyersvas

termelése a világon a 19., acéltermelésével az előkelő 17. helyet foglalta el, megelőzve ezzel – mai

szemmel hihetetlen módon – Hollandiát, a dél-amerikai országokat, Kínát, Ausztráliát, és kétszer

annyit termeltünk, mint Norvégia, Finnország, Románia és Jugoszlávia együttvéve. (!!)

A második világháború utáni évtizedekben a szándékos, módszeres sorvasztás mára már megszokott

módszereivel, sok év kitartó munkával sikeresen, nyomtalanul tűntették el a fejlődést,

szorgalmat, pláne tehetséget hagyományosan üldöző erők, így a Rima nyomtalanul eltűnt a föld

színéről, emléke, a salgótarjániak kiváló honlapjának hála (www.tarjanikepek.hu) halványan, de

pislákol.

A budapesti székházban ma többek között az ötödik - az ország egyik leggazdagabb - kerületi önkormányzatának valamilyen városüzemeltetési irodái vannak, akiket láthatóan egyáltalán nem zavar a meseszép, jobb sorsra érdemes, frekventált helyen álló épület látványosan ramaty, méltatlan állapota. Eséllyel észre sem veszik. Kár.

 

Forrás:

www.wikipedia.hu

www.tarjanikepek.hu

www.fszek.hu

Budapest Történeti Levéltár

 

Mókusok a Móriczon

Mókusokat láttam ma a Móriczon. Nem, nem ittam előtte semmi tudatmódosítót, teljesen rendes mókusok voltak, és – tisztességes mókusoktól elvárható módon – játszottak önfeledten.

Persze nem igaziakról van szó, kőbe vannak faragva, és úgy 100 éve játszanak kitartóan a zordon Körtér lehajtott fejű gyalogosainak feje fölött. A legutóbbi felújításnak köszönhetően ismét hófehér (vajh’ meddig?) kőből faragottan, egy gondosan díszített, szép, öreg ház falán, az emelt fejjel,  a szépre mindig nyitott szemmel közlekedő pesti polgár örömére.

 

A mókusos ház címe Móricz Zsigmond Körtér 1. Érdemes földbe gyökerezni a bejárat feltehetően Zsolnay gyár készítette csillogó, szivecskés keretdíszei előtt, amik a váratlan, így a házba bejutni képtelen látogatót is megörvendeztetik.

 

A bejárati ajtóra tapadva belül vélhetően eredeti, sárga keramit kockát, márványozott oldalfalakat, aranykeretes boltíveket, és egy hatalmas, háborúkat és '56-ot csak a jóisten tudja, hogyan túlélt, kovácsoltvas csillárt csodálhat meg az ember.

 

A ház építésének éve 1909, a megrendelő a különös nevű, mérnökember Bartolotti Ertwegh Ede, a tervező Fischer József és Detoma Alfonz. Fischer József nevű építészből kettő is volt, egyikük szépséges Bauhaus házairól ismert, és 8 éves volt, amikor ez a ház épült, a másik, aki korábban élt egy generációval dolgozott itt, és ezt megelőzően éveken át párban Detoma kollégával. A körtér felé eső szomszédos ház is az ő munkájuk, de annak jó kétharmadát elvitték az ’56-os harcok.  Az építész páros stílusa a neorománnal keveredő szecesszió, ami itt, az 1-es számú házon is jól megfigyelhető.

 

Az olasz származású Detoma Antal a bécsi operaház építésében való részvételéért bárói címet kapott, Bécsből jött Magyarországra, itt, mint márványműves vett részt előbb az esztergomi prímási palota és a bazilika építésében, majd dolgozott a Budavári Királyi Palota Hauszmann Alajos-féle átépítésén is. Antal fia, Alfonz feleségül vette a mai Móricz Zsigmond körtér 1-es szám fura nevű tulajdonosának lányát. Ezé a családé volt a mai Bartók Béla út 49. kertjében álló villa is, ott élt és halt meg a márványművész öreg Detoma.  Innen, a Detoma-vonalról a sok márványozott lépcsőház a környéken.

Az egyes számú házon címerféle is díszeleg, tán a romantikus román stílus részeként, és mi csak közelebbről látható, a kidomborodó balkon alatt, az árnyékban megbújva, a zordon forgalom felett pár méterrel 2 kis mókus játszik úgy 100 éve, zavartalanul……..

 Forrás: www.egykor.hu

Somlai Tibor: Fent és Lent

Corvina kiadó Budapest, 2014.

Egy Múlt-Kor cikk margójára - Belgrád rakpart 17.

Minél többet dolgozom a Nemzetközi Hajóállomáson, annál több szépséget fedezek fel a Dunaparton. Állandó kedvencem a Belgrád rakpart 17. Halványan rémlik valami családi anekdota egy rég meghalt nagybácsi meseszép lakásáról, amiről anyukám anno mesélt, de a ház enélkül is vonz. Teraszaival, a formájával, rozzantságával, eleganciájával, olyan nagyon szép, részleteiben és egészében, ahogy van.

A ház tervezője Balázs Ernő, az építés éve 1907, a megrendelő bizonyos báró Hammerstein Richárd.

Balázs Ernő munkája még a zordon Dózsa György és Lehel utak metszéspontján mosolygó Elemi Iskola, a Terézvárosi Telefonközpont a Nagymező utcában és Pécsett a Postapalota.

A dunaparti bérpalota gondosan alápincézve épült, benne raktárak, kazánház, később óvóhely kapott helyet, és persze – praktikusan – két homlokzattal és két bejárattal épült, egy a Duna felé, egy a Molnár utcára. A dunai oldalon ma porosodó lélektelen kis betonplacc helyén hajdan díszkert volt, ahova a földszintről mára szintén nyomtalanul eltűntetett lodzsa nyílt. Ez a szint két lakásból állt anno: egy 5 szobás nyílt a Dunára, egy kettő szobás hátra, a Molnár utca felé. Aztán az elsőtől a negyedikig emeletenként 1-1, egyenként 8, azaz nyolc szobás, 3 teraszos, napfényes lakás szolgálta mindenkori boldog tulajdonosai kényelmét. A lakásokhoz cseléd-és inasszoba, konyha, kamra, gardrób és személyi lift tartozott.

De a legizgalmasabb a padlás. A levéltárban talált eredeti tervek egy luxus műteremlakásról mesélnek: előre egy 60 nm-es, hátra, az udvar felé egy másik, cirka 50nm-es „felvételi műteremmel”, dolgozóval, két sötétkamrával, titkári szobával, plusz kettő tetőterasszal. S mindez mégsem egy jólmenő művész kiszolgálására épült, aki majd csillagászati bérletért alkothatott volna itt.
Nem-nem.

A ház tulajdonosa, a báró úr amatőr fotós volt, s így tagja az 1899-ben alakult Photo Clubnak, mint lelkes tag, és tőkeerős adományozó bérháza padlását a Club székhelyének szánta, így az 1907-ben boldogan áttelepedett ide az eleddig használt Damjanich utca 28/b-ből.

Az illusztris Club, vagyis a Magyar Amateur Fényképezők Országos Egyesülete többek között olyan nagynevű tagokkal büszkélkedett, mint báró Eötvös József, dr. Konkoly-Tege Miklós, Hopp Ferenc, Xantus János, gr. Teleki Sándor és gróf Esterházy Miklós. És - láss csodát - a csengő szerint még ma is fotósok uralják a fotós paradicsomot a padláson. Halleluja!

1939-ben a báró úr engedélyt kért és kapott a fővárosi hatóságoktól, hogy negyedik emeleti, vélhetően meseszép kilátással bíró lakását teherlifttel lássa el. Később ebben a lakásban élt a nagy színész, Benkő Gyula. Neki tán Hammerstein báró is örült volna, a hálás utókor mindenképp, emlékét a ház falán tábla őrzi.

Az 1939-es átalakítással le is zárult a ház fénykora. A háború utáni adatok keserves lakásleválasztásokról és társbérleti átalakításokról tanúskodnak. ’39 után először ’63-ban, majd 1980-ban volt felújítva a ház, és úgy is néz ki.

 

 

Naív ábránd volt a legutóbbi állványozásból gondos, alapos munkára tippelni, pontosan a ház egyharmadát sikerült renoválni.

 

 

  

De így is érdemes megállni, a házra felnézni, és megcsodálni. Kovácsoltvas kapuja hősiesen állja lassan 110 év porát, szelét, mocskát, majd’ megeszi a rozsda, de még áll.

A teraszok szépek, hívogatók, az U alakú ház fürdik a napfényben, és türelmesen várja gondos gazdáját már úgy 70 éve. Remélem, mert jól megépült, kitart, míg megérkezik, aki megérdemli, megbecsüli, mi meg csodálhatjuk még soká….

Forrás: Budapest Történeti Levéltár

Adalékok a Belváros Történetéhez

 

 

Oroszvár

Ez a blog budapesti házakról szól általában, kivéve, amikor nem. Ez most pl ilyen.....:)

A rajkai magyar-szlovák határállomás elhagyott épülete, vagyis annak romja ritka megrázó élmény, de az egy másik történet. Azt elhagyva mindjárt az első falu, úgy 3km-re a határtól Oroszvár. Jobb kézre az első, amin megakad az ember szeme, egy kapu, olyan, amilyennek kisfiúk rajzolják a lovagvárakat. Pártázatos, romos téglakerítés mögött árnyas, ősöreg fák védenek hatalmas,
hófehér, angol gótikus stílusú várkastélyt.

1841 és 1844 közt, röpke három év alatt épült át az eredetileg barokk udvarház Franz Beer tervei alapján, s lett így az első magyarországi Tudor-stílusú főúri kastély. Az anglomán tervezés oka a megrendelő, Zichy Emanuel, azaz Zichy Manó gróf felesége, az angol Lady Charlotte Stachan, aki meseszép asszony hírében állt, Zichy gróf imádta, neki építette Oroszvárt. Az asszony is szerette állítólag a „magyar Windsort”, mégsem élt itt boldogan, míg meg nem halt. Megismerkedett gróf Andrássy Manóval, beleszeretett, és férjét elhagyva követte szerelmét Afrikába, Egyiptomba, Indiába. De hiába, így hazajött, és öngyilkos lett. Férje temette el Budapesten a Kálvin téri református templomban. A szomorú gróf lezárta, és eladta szépséges oroszvári kastélyát, Somlószőlősre tette át székhelyét, ahol szintén angolos kastélyt
emelt – ami ma szintén az enyészeté…..

Sok más tulajdonos után 1906-ben gróf, később herceg Lónyai Elemér földbirtokos, diplomata vette meg Oroszvárt. Az ő felesége Stefánia belga királyi hercegnő volt, aki Rudolf  koronaherceg, osztrák-magyar trónörökös felesége volt Rudolf 1889-es öngyilkosságáig. Stefánia – akiről a pesti Stefániát elnevezték - szomorú sorsú arisztokrata volt mielőtt Lónyait megismerte. Szülei
szigorúan, kevés szeretettel nevelték, Rudolfhoz gyerekként adták, férje csalta örökké, majd megfertőzte nemibetegséggel, ezért egy szem kislánya után nem születhetett gyereke. Bécsben utálták, Erzsébet - nem túl barátságos módon - Trampeltiernek csúfolta, ami tevét, tramplit jelent. Később őt okolták férje öngyilkosságáért is.

Így, amikor 1900-ban hozzáment a rangon
alulinak számító magyar grófhoz, nem lehetett nehéz megválnia belga királyi hercegi címétől és apja addig is gyatra barátságától. Viszont kislányával gyakorlatilag minden kapcsolata
megszakadt, nevelését Ferenc József vette át. Érdekes még, hogy Rudolf halála után apja, II. Lipót belga király és apósa, Ferenc József Ferenc Ferdinánddal akarta összehozni, hogy a
trónörökös ne Chotek Zsófiát vegye el, de nem jártak sikerrel. Viszont a barátság megmaradhatott, hiszen a Habsburg hercegi pár később gyakori vendég volt Oroszváron.

Lónyai Elemérrel boldog házasságban élt Stefánia közel 50 éven át. Telente Oroszváron, nyáron a Sárospatak közelében fekvő Bodrogolasziban időztek.
Az első világháború alatt hadikórház volt Oroszváron, a második világháború viszont végképp véget
vetett az idillnek. Az öreg hercegéknek menekülniük kellett, Pannonhalmán kaptak menedéket, Stefánia
hercegnő ott is halt meg 1945 augusztusában. Már 1944-ben az Apátságra hagyták minden ingó-
és ingatlan vagyonukat a Bodrogolaszi és oroszvári uradalmakkal együtt. Oroszvárnak – lévén három ország határán fekszik – Ausztriában is voltak birtokrészei, amelyek a hercegi
végrendelet értelmében már a magyar bencéseké.

Oroszvár 1947 óta tartozik Szlovákiához. A kastélyt a Benes-dekrétum megfogalmazása szerint - mi önmagáért beszél - mint a „magyar nemzetiségű belga hercegnő” tulajdonát államosította a
szlovák állam és tartja magát azóta is jogos tulajdonosnak, dacára a jogtiszta végrendelet egyértelmű rendelkezésének.

Pannonhalma 2002 óta pereskedik kitartóan a reménytelenül ellenséges szlovák állammal Oroszvár tulajdonáért. 2012-ben 33 millió euróra taksálták a felújítás költségeit, amely már biztos kevésnek bizonyulna, hiszen a ház folyamatosan rohad.

Ma jó 2 méteres, rozsdás hullámpala kerítés veszi körül az épületet, hátul szocreál bódésor fokozza még a látványt, nagy kutyák őrzik a felújítás illúzióját, tényleges munkavégzés nincs, az enyészeté a kastély, mi ugye hatékonyan dolgozik…..

Mindennek ellenére az epiteszforum.hu oldala meseszép, csoda folytán megmaradt belső részletekről ad hírt 2012-ből. Remélhetően a faburkolatok, festmények, gipsz stukkók, színes
üvegek megvannak még, és hősiesen megvárják, míg jogos tulajdonosa végre pert nyer, és felújítja, és méltó funkcióval látja el a kastélyt.

Érdemes megállni Pozsonyba menet, a kastélyt körbe lehet sétálni. Némely rémes szobrok szocialista használatot sejtetnek, ahogy a zsigerből lebetonozott belső udvar is, de az öreg
platánok állnak, ahogy a buxusok, tiszafák övezte sétányok is.

S ha az öreg fák mesélni tudnának.....


Forrás:
www.mult-kor.hu
www.epiteszforum.hu
www.wikipedia.org
www.kisalfold.hu
www.bumm.sk

Kovácsoltvas meglepetés

Ezerszer mentem el mellette. Ahogy mindenki, aki a Ferenciek terét metszi napi szinten. A kapu mindig gyanús volt. Gyanúsan gyönyörű. A színe, a faragása, olyan gazdag, nagyvonalú, a köré erőltetett doboz kirakatokkal olyan kontrasztosan elegáns. Mit rejthet? Aztán a minap – hála egy kedves lakónak – bemerészkedtem.

Csak ámultam és bámultam….kovácsoltvas, minden mennyiségben, cirkalmas, buja díszek kavalkádja a félsötét lépcsőházban is döbbenetesen szép. A csodálat kettős: egyrészt, hogy mennyire igényesen dolgoztak ki egy látszólag „szimpla” belvárosi bérház lépcsőházát, másrészt, és ez tán a nagyobb csoda, hogy megmaradt. Nem cserélték olcsóra, ócskára, és adták el kilóra az ilyesmire hajlamos korok, nem rohadt szana-széjjel odafigyelés, pénz, gondos gazda hiányában. Megvan, megbecsülik, 1-2 kósza ázás folton kívül úgy szép most is, ahogy van. Fő meglepetés volt számomra, hogy megvan az eredeti lift. Nem lopták el, cserélték egyen vasdobozra csípőből, megszokásból vagy „modernizációs” roham áldatlan eredményeként, ahogy mindenütt. Egyszerű fa (tán mahagóni?) liftszekrény közlekedik a döbbenetes kovácsoltvas korlát mögött, maga a lift semmi különös, a barátságos hölgy, aki beengedett, azt hiszem, lightosan hülyének nézett, mit fotózok rajta oly lelkesen.

Mindez a Kossuth Lajos utca 2/a, a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán. Árkádja alatt hömpölygő tömeg, egy itt felejtett, szépséges patika, anno ápisz, most kínai cipőbolt és sok hontalan.

1871-ben gróf Cziráky István megrendelésére készültek a sokadik átalakítási tervek Wagner János építész tollából, aki gyakorlatilag szomszéd volt, vagyis lett 20 év múltán, amikor családjának megépítette a Kossuth Lajos utca 14-16-os szám alatti házat. A mai kép 1894-es, akkor lebontják a régi, többszörösen átalakított házat, a mostani, eklektikus bérpalota Fort Sándor és Föerk Ernő munkája. A földszinten természetesen régen is üzletek voltak, szőnyegkereskedés, és – meglepően soká élő hagyomány – papírbolt és gyógyszertár. Az első emeleten szerkesztőségek bérelték a nagy ablakok mögötti, sejthetően fényben úszó szobákat: az „Új Szó”, majd a Tanácsköztársaság alatt Kassák „Ma” című lapja készültek itt.

A lakók közt is van pár érdekes név. Gróf Batthyány Vilmos esztergomi érsek  tartott itt fenn magánlakást a huszadik század elején és gróf Bethlen István is lakott itt egy időben. Ez azért érdekes, mert Bethlen feleségének egy, a közelben lévő, szépségétől mára részben megfosztott, némileg lekopasztott bérpalotában, a mai Belgrád rakpart 27-ben volt, vélhetően szintén gyönyörű lakása.

És most jöjjenek a képek, és rajtuk keresztül a látvány, ami az ott lakóknak napi szinten, a besurranó lelkes látogatónak és középócska fényképezőgépének csak ritkán adatik meg.

Csodáljátok, kedveseim, remélem, a ti napotokat is bearanyozza!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: urbface.com

Adalékok a Belváros történetéhez

Wagner-ház

Kossuth Lajos utca. Kosz, forgalom, és irgalmatlan zaj. Főleg zaj. Pedig ha például jó lassan
araszol a dugó, érdemes körbenézni. Jól megnézni minden egyes házat. Ablakokat, díszeket,
balkonokat. Amikor épültek, még érdemes volt kiülni rájuk, onnan csodálni a várost. Vagy
napozni, virágokat ápolni, mint rendes helyeken, ahova balkont tervez és épít az ember fia.
Majdnem minden ház meghálálja az odafigyelést, itt is, mint bárhol Pesten.

A 14-16-os ház kívülről semmi különös.  De aki a nyitott kapun át besétál a belső udvarra, annak leesik az álla. Figyeltem, a besétálók kétharmada előszedte telefonját, fényképezőgépét, és boldogan kattogtatta a páratlan látványt. Mert ilyet, komplett olasz hangulatot senki nem várt 5
méterre a leginkább arctalan főútvonaltól.

A ház építtetője Wagner János építész, egy építészdinasztia alapítója, az építés éve 1894.
Nagycsaládos volt a mérnök úr, 5 fiából 4 építész volt, az ötödikből Pest tiszti főorvosa lett, a
lánya meg Pecz Samu építész felesége. Wagner János tervezte többek között a Budán a Gül Baba türbéje romantikus épületegyüttesét. Nagy családja otthonának épült ez az olaszos, árkádos, szellős sokemeletes pesti bérház. Az építés évében ünnepelte a családfő tervezői munkásságának 50. évfordulóját. Ezért van a kapu fölötti angyalkák kezében körző és vonalzó, illetve tervrajz.

Jól megépült a ház, eredetileg a homlokzat is biztos sokkal szebb volt. Az első felújítás 1938-as,
a második 1991-ben volt. Ez utóbbinak kevés nyoma van, pedig nem sok telt el azóta, háborús év meg hála Istennek egy se. Az egy igazán szép az Auguszt cukrászda, nekik a Wagnerek is biztos örülnének. Pedig a lakók szeretik, tisztán tartják, megbecsülik szép házukat, s aggódnak érte.

Az udvart díszítő szobrokat a szentlélek tartja össze, gondos mestermunkának nyoma se.  A kapuörző angyalkák hősiesen őrzik a szép udvart,
a sokat látott házat, várják a gondos gazdát, aki majd egyszer igazán szépen felújítja, rendben tartja ezt a pesti ékszerdobozt.


Forrás: Adalékok a Belváros történetéhez

Hauszmann Alajos otthona

                                       „1891-ben építettem a Döbrentei utcai házat …..”

 

Hauszmann Alajos a kiegyezés és az első világháború közé eső virágkor egyik legnagyobb építésze volt. Részt vett a világvárossá fejlődő Budapest minden jelentősebb építkezésén, nagyrészükön mint főépítész. Bajor ősöktől származó családban született Budán, szüleivel, feleségével kizárólag németül beszélt.  80 éve alatt saját listája szerint épp 80 tekintélyes megbízása volt, legfontosabb a Budavári Királyi Palota átépítése, amit Ybl halála után nyert meg. De ő tervezte – sok vidéki munkája mellett - Pesten a Néprajzi Múzeumot, a New York palotát és a BME központi épületét is. A királyi palota építésének kezdetén vett telket a Döbrentei utca 10 alatt, s építette fel a – szerencsére – ma is álló , barátságos házat.

1892-ben költözik be a család, természetesen, a pesti bérpaloták jó szokása szerint az első szint az övéké. A családfő ekkor kapta meg a Királyi Palota át-és hozzáépítésének megbízását, gyakorlatilag itt próbálta ki az egyébként már sokat próbált mestereket, mint Thék Endre asztalosmester, Jungfer Gyula műlakatos, Lotz Károly festőművész, Scholtz Róbert császári és királyi udvari festő, eredetileg szobafestő-mázoló, a szép címet az Operaház, az Országház és a Királyi Palota munkálatain érdemelte ki. (Az első 3 mesterről remek kiállítás volt tavaly ősszel, megcsodálandó meseszép műveiket egyben http://www.imm.hu/hu/news/view/128,R%C3%B3th+Miksa%2C+Th%C3%A9k+Endre%2C+Jungfer+Gyula.)

A Döbrentei utca 10 - Várkert rkp 10-es házról először Hauszmann Alajos naplójában olvastam, és csak reméltem, még áll, és tán még őriz valamit a régi szépségéből. És lőn.
A ház nem palotának épült, bár ma kiemelkedik a dunaparti házsorból, bánatos hátsó frontja jobban simul szomorkás szomszédjaihoz. Hauszmann családjának szánt téli, városi otthont az előbb Annavölgy, majd Velence kínálta őszi vadászatok, nyári menedék mellé, az emeleti lakásokat pedig kiadásra szánta.
A bérlők közül lakó volt Bruck Lajos festőművész a harmadikon, róla azt lehet tudni, h Munkácsy tanítványa, és szerette Pest városát festeni, ami harmadikról elé táruló kilátást elképzelve nem csoda.

A másik érdekes arc a szintén építész – a hely szelleme - Györgyi Dénes, aki a nagyhírű Györgyi-Giergl család sarja, vagyis rokona Giergl Kálmánnak, a pesti Klotild paloták és többek között a Zeneakadémia tervezőjének. Györgyi Dénesbe is szorult tehetség, Kós Károly szerint ő volt "a két világháború közötti sötét és szomorú magyar világ egyik legkiválóbb magyar építőművésze”, vele együtt tervezték a Városmajor utcai iskolát, Györgyi saját munkája az 1929-es barcelonai, az 1935-ös brüsszeli és az 1937-es párizsi világkiállítások magyar nemzeti pavilonjainak tervei – ami nem kis elismerés kora hivatalos megrendelőitől.

A negyediken a bérlő madarasi Beck Lajos volt, politikus, közgazdász, aki Hauszmannhoz hasonlóan ha nem itt, Velencén élt birtokán.

Hauszmann 1926-os halála után Berlinből származó, magyarul soha meg nem tanult felesége lakott itt, később kiadták a tulajdonosi lakást is. A bérleti szerződésben azonban benne foglaltatott, hogy semmit a beépített szépségekből megváltoztatni nem szabad. Az 1930-as évektől 1944-ig bizonyos Rubin Ármin Váci utcai ékszerész és családja őrizte Hauszmann lakását, mígnem egy borzalmas napon rájuk nem törték a nyilasok az ajtót, végigrugdosták őket a lépcsőházon, és a ház előtt lőtték őket a Dunába.

A Mester első emeleti, teljes szintet elfoglaló lakosztályát felszámolta, darabokra osztotta a kommunizmus effélében jeleskedő lendülete, így az eredeti díszítések, freskók, fa - és kovácsoltvas díszek ma már csak nyomokban találhatóak meg. Ezek között van viszont Hauszmann meglepő megrendelése Lotz barátjától, miszerint nyolc építész-kolléga arcképét fesse dolgozószobája falára.


Békés, sárga ház áll a budai Dunaparton, Zsolnay tetőcseréppel, arányos vonalakkal, barátságos, előreugró ablakokkal, mintha nem lett volna háború, ostrom, romboló kommunizmus. Jól épült, szívvel-lélekkel tervezte meg egy hajdan élt, szakmáját mesterfokon űző, régi építőművész. Aki szerencsére nem élte meg a sátáni gyilkosságok nyilas őrjöngéseit, sem a Királyi Palota szétlövését, majd keservesen ízléstelen átépítését. Ha Hauszmann ma végignézne
Pesten, tán örülne, az otthona áll. Őriz valamit a régi világból, és az ő nevét sem feledte az utókor.

Forrás: Hauszmann Alajos Naplója (Gondolat kiadó 1997)
Búza Péter: Túlparti látomás (Városház 2002)
www.urbface.hu
velenceblog.com